A nevem Center. System Center.
2012. Január 23. 4 hozzászólás
A Microsoft pár napja bejelentette, hogy megújítja a teljes System Center termékcsaládját, hogy azok a lehető legjobb megoldást nyújtsák magán- vagy hibrid felhők kialakításához és üzemeltetéséhez. Miközben a bejelentést elég nagy csinnadratta kísérte, úgy érzem, viszonylag gyorsan napirendre tért felette az iparág. Sőt, megkockáztatom, talán nem is ért el az üzenet a mostani, vagy a potenciális felhasználókhoz. Pedig merem állítani, hogy a rendszerfelügyelet, a virtualizáció és a (magán, hibrid) számítási felhők világában az évtized egyik legfontosabb és valószínűleg egyik legkockázatosabb lépését jelentette be a cég. Néhány pontban a lényeg:
-
Minden System Center termék új verzióval jelentkezik. Nincs kivétel. Az egyedi termék-életciklusokat szinkronizálta a cég.
-
Minden komponens megszűnik önálló termék lenni: egyetlen terméket lehet majd vásárolni, amit úgy hívnak, hogy “System Center".
-
A termékek szinte mindegyike Cross-platform képességeket kap, vagyis nem csak Windows rendszerek felügyeletét lehet majd elvégezni. A SCOM már eddig is rendelkezett ilyen képességgel, most pedig tovább erősít a hálózatfelügyelet és a Java alkalmazás szerverek területén, az SCCM-ről ezt 2011-ben az MMS-en jelentettük be, az Orchestrator mindig is ilyen volt, a Virtual Machine Managernek pedig egyik újdonsága, hogy a Hyper-V mellett vSphere és XenServer felügyeletet is ellát majd.
-
A System Centernek két kiadása lesz: Standard és Datacenter – vagyis nem lesz “Enterprise”. Funkcionális különbség nem lesz közöttük, kizárólag abban térnek el, hogy hány virtuális környezetre (Virtual Operating System Environment – VOSE) engedélyezett a használatuk. Standard esetén ez kettő, Datacenter esetén korlátlan.
-
A termék licencelésének alapja – szerverek felügyelete esetén – kizárólag a fizikai processzor lesz. Nem lesz szerver licence, Management Server licenc stb. Meg kell számolni a processzorok számát, a rajtuk futó virtuális gépek számát, aztán választani a Standard vagy Datacenter kiadások között.
-
A System Center termékekhez automatikusan jár SQL Runtime (gyakorlatilag “megfelelő mennyiségű” SQL Standard) – amelyet persze csak a System Center komponensekhez lehet majd használni.
-
A csomaghoz megjelenik egy “Unified Installer” (UnI). Ez egy olyan eszköz, amellyel egyetlen kérdőív kitöltése után a teljes csomag automatikus telepítése elvégezhető. Világos, hogy az UnI nem lesz képes minden komponens minden összetett architektúrájának lekövetésére, de amikor kis környezetek (értsd: 1000 PC alatt!!) felügyeletét kell kialakítani, akkor jó szolgálatot fog tenni.
A legfontosabb változás?
Miért gondolom, hogy ez az évtized egyik legfontosabb bejelentése a maga területén? Meglátásom szerint azért, mert ezzel a Microsoft egyszerre gerjeszt új versenyt a régi és az új piacokon.
A Microsoftot hagyományosan a négy nagy rendszerfelügyeleti gyártó – HP, IBM, Computer Associates, BMC - mögé sorolják a piacon, azzal a megjegyzéssel, hogy a Configuration Manager és az Operations Manager a legnagyobb installált bázisú szoftverek a maguk területén. Ezekkel a cégekkel és megoldásaikkal nem triviális versenyezni: olyan sokat fektettek már be, pénzben, tudásban, képzésben stb. az ügyfelek a versenytársak szoftvereibe, hogy csak a “tétet emelve” lehet ingerküszöb fölé nőni. Velük szemben tehát az drasztikusan egyszerűsített licencelés, és egyúttal a megemelt értékajánlat jelenthet alternatívát.
Ugyanakkor a legélesebb verseny nem itt zajlik. A VMware 13 évvel ezelőtti megjelenése, majd 11 évvel ezelőtti betörése az adatközpontokba legalább olyan forradalmi volt, mint az iPhone megjelenése az okostelefonok piacán. Kezdetben mindenki a meglévő piachoz mérte őket, s abban a tekintetben (értsd: a hagyományos rendszerfelügyelet tekintetében) a VMware nem számított nagy játékosnak. Mára fordult a kocka: a vSphere család a VMware cloud megoldásai és rendszerfelügyeleti portfóliója az egyik legerősebb rendszerfelügyeleti szállítóvá predesztinálja. És legyen bármilyen bonyolult a VMware licencelése, az még mindig nagyságrenddel egyszerűbb, és még mindig olcsóbb, mint a hagyományos rendszerfelügyeleti szállítók kínálata. Okos dolog volt a VMware részéről, hogy felvásároltatta magát az EMC-vel. Ez a húzás lehetővé tette, hogy ne merüljön el az ajánlat egy HP vagy egy IBM kínálat-tengerében, és a cég az EMC védőszárnyai alatt megőrizhesse dinamizmusát. Mára már látszik, hogy a védőszárny alatt micsoda madár fejlődött ki…Meglátásom szerint a Microsoft e második kihívást talán még nagyobbnak látja – s a teljes portfólió egybegyúrása egyetlen ajánlattá ez ellen is megfelelő fegyver lehet. Ettől a pillanattól kezdve ugyanis már nem lehet csak a Virtual Machine Manager-t összehasonlítani a vCenterrel. A “minden vagy semmi” ajánlat egyúttal a “minden vagy semmi” összehasonlításokat is magával hozza. Arról már nem is beszélve, hogy a mind nagyobb helyet követelő számítási felhő megoldásoknál már nem is lehet csupán egy-egy komponensre alapozni. A cloud a rendszerfelügyelet vonatkozásában is mindent visz.
A következmények a világban
Az ügyfelekre gyakorolt legfontosabb hatás, hogy újabb szerver-konszolidációt indíthat el. Egyrészt nagyobb virtuális gép sűrűség esetén jelentős árcsökkenés érhető el, másrészt a teljes portfólió teljesebb rendszerfelügyeletet tesz lehetővé, ami a legfőbb gátja a virtualizáció és magán számítási felhők további terjedésének. A konszolidáció, no meg az x86/84 rendszerek javuló skálázhatósága tovább fogja szűkíteni a Unix rendszerek életterét (ebbe a Linux nem tartozik). A maradó rendszerek és a Linux szerverek pedig immáron natív módon felügyelhetők System Center megoldásokkal.
Azt gondolom, hogy a Microsoft döntése lépéskényszerbe hozta a hagyományos rendszerfelügyeleti gyártókat, s talán nem túlzás azt mondani, hogy hosszú távon a teljes üzleti modelljük átgondolására késztetheti őket.
Nem marad érintetlen a VMware sem. Vita tárgyát képezheti, hogy elégséges-e a Microsoft portfóliója, de abban nincs vita, hogy a Microsoft potens versenytársa immár a VMware-nek. Ugyanakkor a Microsoftnak itt nem elégséges csak a rendszerfelügyeleti termékeit csatasorba állítania. A hypervisor képességek, már pusztán a prekoncepciók miatt is, legalább akkora hatással lesznek a rendszerek kiválasztása során, mint a rendszerfelügyelet.
A következmények Magyarországon
Hogyan változik nálunk a helyzet? Magyarországon évek óta a System Center termékek csomagban vásárlását ajánlottuk az ügyfeleknek, és ők többnyire hallgattak a tanácsainkra. Számukra a változás minimális. A Datacenter változatokat processzorszámra vetítve ekvivalensen váltjuk be. Az Enterprise változatoknál pedig egy licencért változatért két standard-ot adunk, amely így megint csak értékazonos váltás lesz.. Van ugyanakkor egy olyan ügyfélkör is, akik komponenseket, tipikusan SCOM-ot vagy SCCM-et vásároltak. Attól függően, hogy van-e érvényes szoftverfrissítésük vagy sem, másképp-másképp élhetik meg a változást. A frissítés-védelemmel rendelkezők azt tapasztalhatják, hogy bizonyos átváltási arány mellett hirtelen ölükbe hullik a teljes portfolió. Ez azonnali pozitív hír. A frissítésük meghosszabbítása ugyanakkor megdrágul. Akik nem rendelkeznek frissítés-védelemmel, és csak egy komponenst vásároltak, nos ők nehezebb helyzetbe kerülnek, mivel mostantól csak a drágább csomag lesz elérhető számukra – kivéve, ha egyébként szerver konszolidáció is zajlik náluk, mivel a konszolidáció árcsökkentő hatású.
Elképzelhetők olyan vásárlók is, akik a rendszerfelügyeletük kialakítását nem egy kiforrott stratégia mentén végzik, hanem aktuális problémákra gyors és egyszerű megoldást keresnek. Nos, nekik a System Center ajánlat esetleg kevésbé lesz vonzó, bár persze adott helyzettől és ártól függhet, mit gondolhatnak a Microsoft megoldásáról.
S végül lesznek olyan ügyfelek, amelyek számára ez a System Center csomag – még a legkisebb kiszerelésben is - egyelőre nagy és bonyolult. Számukra a Microsoft még nem mondott semmit. A bejelentés egyelőre adós a System Center Essentials jövöjének felvázolásával.
Ha mindehhez még hozzáveszem a “Windows Server 8” és a benne lévő Hyper-V új képességeit, azt hiszem nem túlzás, ha azt mondom: az izgalmak csak most kezdődnek.
) Amikor számítási kapacitás dolgában versenyezni kell, akkor a globális szállítók ultrahatékony adatközpontjai verhetetlenek. Ha ehhez jó fejlesztési környezetet is biztosítanak, akkor minden adott a sikerhez.
![A view of Puget Sound, Seattle [Click for previous image]](http://www.chromalark.com/images/public_market_cloud.jpg "A view of Puget Sound, Seattle [Click for previous image]")
A NIST szerint ez egy önálló kategória – én inkább a nyilvános felhő egy alfajának tartom. A modell lényege, hogy a számítási (vagy tárolási, vagy elérési stb. stb.) kapacitás nem nyilvános, hanem csupán néhány, tipikusan azonos tevékenységet folytató szervezet között megosztott. A szolgáltató általában egy globális, erre szakosodott vállalat (Google, Amazon, Microsoft stb.) a fogyasztók viszont jóval kevesebben vannak és jellemzően azonos tevékenységek, ebből adódóan pedig azonos törvényi szabályozások vonatkoznak rájuk. Ilyen közösségi felhő szolgáltatásokat vehetnek igénybe amerikai kormányzati szervek, kórházak. A közösségi számítási felhők hozhatnak némi méretgazdaságosság előnyt, mert mégis érdemesebb 4-5 szervezetnek összeállnia, mint külön-külön kapacitásokat vásárolnia – ugyanakkor érvényre juthat a nyilvános számítási felhők esetén sokkal nehezebben kivitelezhető igények, például a törvényi megfelelőség biztosítása.
A magán számítási felhő olyan rendszer, ahol az erőforrásokat csak egyetlen fogyasztó használja. A magán számítási felhőkre sokan csak legyintenek. Ha nincs méretgazdaságossági előny, akkor minek ez a sok hűhó? Elhamarkodott vélemény. Egyrészt rengeteg olyan vállalat, önkormányzat, hivatal stb. van, amelyeknek történelmi okokból széttagozódott, heterogén és rosszul üzemeltetett IT rendszere van. Számukra egy konszolidáció és egy modellváltás már önmagában nagyságrendi ugrást jelent. Emellett azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a számítási felhő egy informatikai működési modell – amelynek előnyei nem egyetlen tulajdonságán múlnak. A magán számítási felhő legfontosabb jellemzője, hogy (végre valahára) meghonosítja a szolgáltató-fogyasztó modellt. Hiába van 15 éve ITIL-ünk, néhány nagyszerű csapaton kívül alig vannak szervezetek, amelyek követik az ajánlásokat. A magán számítási felhők viszont egy újabb alkalmat nyújtanak a szolgáltatás megközelítésű IT kultúra megteremtésére.
). A szolgáltató és a fogyasztó közötti munkamegosztás egészen világos: mindent a szolgáltató ad, a fogyasztó csupán némi konfigurálást hajt végre. A legtriviálisabb példa az 
Ahogy a dobozos szoftverek nem szorították ki teljesen a vállalati fejlesztést, mivel csak a tömegigényeket tudták kielégíteni, úgy a SaaS is hasonló pályát fut be: nem lesz képes – de nem is célja – az egyedi igények kezelése. Szoftvert azonban lehet ma már úgy írni, hogy azt egy számítási felhő platformon futtathassuk. Miért is? Nos azért, mert ezzel egy égető problémát oldhatunk meg: az elasztikusság igényt. A teljes rugalmasságról, mint alapvető számítási felhő tulajdonságról már volt szó. A platform szolgáltatásnál az egyediség mellett ez a kulcs. Számos olyan felhasználási karakterisztika ismert az informatika világában, amelyet a hagyományos adatközpont építéssel és üzemeltetéssel nem lehet jól, vagy gazdaságosan megoldani. A hóvégi/évvégi zárásra – vagyis csúcsterhelésre - optimalizált rendszereket minden informatikus ismeri. De mi történik a kapacitással a csúcs után? Feleslegessé válik, miközben amortizálódik. Májusi adóbevallás? Felvételi eredmények közzététele? Választási rendszer? Csupa-csupa olyan működési modell, ahol van egy jól megjósolható sokszoros terhelése a teljes rendszernek a teljes üzemidőhöz képest. Egy igény szerinti kapacitás bővítés, majd csökkentés kedvezőbb birtoklási költséget eredményez. És ez csak egy modell, van még jó pár, egy külön cikkben érdemes lesz majd összegyűjteni.
A szolgáltatási modellek között olyan is elképzelhető, amikor csupán a hardvert biztosítja a szolgáltató, és a rajta futó rendszerek milyensége, szerkezete és szolgáltatásai felett teljes ellenőrzést gyakorlunk. Persze a “csupán a hardver” mögött is szoftveres megoldás rejlik, elsősorban valamilyen hypervisor. Meg persze sok-sok rendszerfelügyelet, hiszen a szolgáltatónak el kell hitetnie, hogy “korlátlan mennyiségű” "hardverrel” képes kiszolgálni az igényeket. A sokszoros idézőjelezés megint nem véletlen: a hardver már ennél szolgáltatási modellnél is csak absztrakt, virtuális. Virtuális lemezekről, virtuális gépekről, virtuális hálózatról, virtualizált operációs rendszerekről és alkalmazásokról beszélünk.
Amikor egy nagy, ismert szolgáltatótól veszünk igényben számítási felhő szolgáltatást, ezt a képességet – vagyis az önkiszolgálást – magától értetődőnek gondoljuk. Egy Hotmail, vagy XBox Live fiók létrehozása, egy Office 365 vagy Windows Azure előfizetés önkiszolgáló módon történik: kapunk egy leírást, hogyan végezhetjük el a szolgáltatás igénylését, adott esetben kiterjesztését. Érdekes módon, miközben egy Facebook fiók létrehozását százmilliók képesek elvégezni, és az Amazon virtuális gépek előfizetőinek száma is a százezret nyaldossa, az informatikai szervezetek alig tudják elképzelni, hogy ugyanez az önkiszolgálás működhetne úgy is, hogy ők a szolgáltatók a végfelhasználók pedig az ő ügyfeleik. Pedig ennek a modellnek igazából semmi akadálya. Fontos tudni, hogy a NIST nem felhasználókról, hanem fogyasztókról beszél. A fogyasztó – ahogy a nevében is benne van – a szolgáltatás fogyasztója. Jelenthet tényleges felhasználót, de akár egy üzleti szervezetet is. Miközben az IT kétkedik és hitetlenkedik az önkiszolgálást illetően, a 
Szándékosan “fordítottam félre” az eredeti kifejezést, az volt a célom, hogy az pontos jelentését visszaadjam. A jó hálózati hozzáférés egyszerre jelenthet megfelelő sávszélességet, a fogyasztóhoz közeli szolgáltatást vagy éppenséggel a használt hozzáférési eszközök sokszínűségét. Tehát a jó számítási felhő szolgáltatás elérhető “bárhonnan”, “bármikor”, “bármivel” – miközben ezek a nagyon megengedő fogalmak is relatívak: egy iparvállalat esetén a bárhonnan lehet ténylegesen bárhonnan, míg mondjuk egy minősített adatokat kezelő kormányhivatal esetén a bárhonnan lehet nagyon is korlátozott jelentésű. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a hozzáférés a fogyasztók igényeit, érdekeit, és a rájuk vonatkozó szabályokat egyaránt figyelembe veszi.
Az erőforrás készlet valóban alapvető fogalom a számítási felhők megértésénél. Konkrét hardver, szerver, tároló stb. helyett számítási, tárolási, adat továbbítási kapacitások állnak rendelkezésre bizonyos tömbökben, amely kapacitásokat a szolgáltató – a fogyasztó kérésére – kiad a fogyasztónak, illetve visszaveszi azt, amikor már nincs rá szükség (és kiadja másnak). Az erőforrás készletek tényleges nagysága, műszaki szerkezete, elhelyezkedése a fogyasztó számára nem ismert, vagy nem kell, hogy ismert legyen – habár törvényi megfelelés miatt elképzelhető, hogy a fogyasztónak legalább nagy vonalakban befolyásolnia kell tudnia az elhelyezkedést (Pl.: magyarországi pénzügy szervezet adatokat EU-n belül tárolhat, tehát meg kell tudni győződni arról, hogy a szolgáltatást az EU területén belülről érkezik.) Egyébként éppen az erőforrás készletek műszaki részleteinek lényegtelensége a névadója a számítási felhő modellnek. A felhő azt jelképezni, hogy a informatikai architektúra a fogyasztó számára lényegtelen.
A rugalmasság már épít az előző tulajdonságokra. Azt jelenti, hogy az önmagát kiszolgáló fogyasztó az erőforrás készletekből szinte tetszés szerint mennyiséget igényelhet – vagy mondhat vissza. Mivel a számítási felhők végső soron szolgáltatásokat nyújtanak, a fogyasztó szempontjából a rugalmasság a szolgáltatás fel- és lefelé való skálázhatóságát jelenti, amelyet a szállító oldalon erőteljes automatizációval tudnak kielégíteni. Ez az automatizáció technológiai szempontjából mást jelent egy növekvő webszerver terhelésnél és 5000 új egyetemi hallgató levelezési szolgáltatással való ellátásánál, de a modell szempontjából a két példa azonos. A fogyasztó megnövekedett igényeit lényegében azonnal ki kell elégíteni. 
Tegyük hozzá: “és számlázott”. Nyilvános szolgáltatás és különböző jogi személyek közötti szerződés esetén ez természetes tulajdonság. Belső informatikai szervezetek ugyanakkor nehezen tudják elképzelni, hogy költség központ helyett profit központként üzemeljenek. A számlázásnak egyébként csodálatos hatása van. Amíg az informatikai költségek nem átláthatóak és a fogyasztók számára nem közvetlenül érzékelhetők, addig az egekben járnak az elvárások és igények. Amint mindennek ára van, azonnal korlátozza magát a fogyasztó, és csak azt, csak annyiban használja, amennyiben az szükséges. Paradox módon ezt a modellt többnyire az informatikai szervezetek nem szeretik. Mindez ugyanis átláthatóságot és összehasonlíthatóságot eredményez, vagyis kiderül, hogy az IT mennyire hatékony, vagy éppenséggel nem az.
