A cikk írásának kezdetén (fél órával éjfél előtt) még napra pontosan igaz, hogy épp egy éve kezdtem a Microsoftnál dolgozni. Két hete az InetPub "gyűlésen" kérdezték meg, hogy jó döntés volt-e, a minap meg meg kollégám volt kíváncsi, hogy vajon erre számítottam-e, így ez a hármas aprópó alkalmat ad egy számvetésre.
Megérkeztem, s egy olajozott folyamat révén eszközökhöz jutottam – íróasztal, notebook, telefon, felhasználói fiók stb.. Egy német távoli segítséggel elvégeztem a "Kezdő Microsoftosok eligazító tanfolyamát" (New Hire Rediness training). Első héttől kezdve ügyféhez jártam, előadtam, és a felelősségi körömbe tartózó termékeket a magaménak éreztem. Első pillanattól azt éreztem, hogy a kollégáim bizalommal fordulnak hozzám, és biztos infomációforrásként tekintenek rám (sokkal biztosabbnak, mint kellene – vagy kellett volna.) Korábbi példaképeim most kollégáim – és miközben még egy év elteltével is permanens technetnek érezhetem Szalontay Zoli vagy Kőnig Tibi társaságát, azon közben ők, és a meg nem említettek is, egyenrangú partnernek, kollégának ismernek el. Ezen egy év alatt kaptam pozítív értékelést tucatszámra, és kaptam jobbító javaslatot legalább annyit. A munkámon folyamatos visszajelzés van – így tehát csiszolhatom is magamat ennek megfelelően.
Beilleszkedtem a csapatba, amely tele van hozzáértő, lelkes, lelkiismeretes és elkötelezett emberrel. Olyanokkal, akik szeretnek azzal fogalkozni, ami a munkájuk. Nagyon szeretnek. Ezzel a hozzáállással pedig inspirálnak. Megértem egy vezetőváltást is – egy héttel a megérkezésem után. Végignézhettem a csapat egy év alatti felállását és beérését – vele együtt értem én is. És érdemes megemlíteni: volt kollégám, aki jött, látott, vesztett, és elment. Nem vitte át a lécet. Ó, és persze volt GM váltás is, de ennek a hatásáról még nincs mit írnom.
Megismertem a Microsoft Corporation-t, már amennyire egy ilyen behemót szervezetet meg lehet ismerni. Tudok keresni, vagyis, egy év után már tudom, mikor hova kell nyúlni, ha szükségem van valamire. (Ehhez igazából nem kellett egy év. Már 10 hónap után tudtam
). Ismerem azokat a folyamatokat, amelyeknek része vagyok, és most már tudom, hogy ez egy multi esetében nagy szó. Értem a feladatmegosztást, tisztába jöttem a felelősségekkel.
Ráláttam az informatika – legalábbis a nagyvállalati informatika – magyarországi helyezére. Van hová fejlődni. A MAL-ban végzett (elvégzett) munka sok tekintetben évekkel a kora előtt jár. Vagy, másképpen: a magyarországi IT viszonyok maradtak el nem is kissé. A szórás óriási. Az egyik ügyfélnél az ITIL kvadránsok képe pirosodik vagy zöldül a KPI-k alapján, a másiknál pedig még nem vezették ben a DHCP-t sem. Felfogtam az informatikában tevékenykedő cégek státuszát, helyzetét, erőviszonyait. A Microsoft és a partnerek kapcsolatát. Azt, hogy hogyan versenyez a Microsoft. (Hú, de még hogy versenyez!)
Világot láttam: jártam és sokat tanultam Seattle-ben, később Orlandóban, nemsokára pedig (2001 és 2002 után) visszatérek Barcelonába.
Tanultam E-tananyagokból, PPT-kből, webcastokból, virtuális tanfolyamokból, levelező listákból, külső és belső blogokból, könyvekből, sőt partnerek által tartott szemináriumból is. Többé-kevésbé elsajátítottam azokat a termékeket, amelyeket ismernem kell. A külső mérce szerint több, a magamé szerint kevésbé. A következő év az elmélyülés és szintetizálás éve lesz.
Előadtam ügyfeleknek, partnereknek, webcast szemináriumon és TechNet közönségnek. Az első megjelenés (Exchange 2007) sok kívánnivalót hagyott maga után. De fejlődtem. Az áprilisi System Center esemény már sokkal jobban sikerült. A mostani, októberi pedig az eddigi legjobb volt. Milyen előadni 600 embernek? Nagyon nehéz! Borzasztóan nehéz – és ez jó esetben egyáltalán nem látszik. És micsoda felelősség!!
Apropó felelősség: tapasztaltam, hogy bárhol járok, ÉN vagyok ‘A’ Microsoft. A szavam kinyilatkoztatás, kötelezvény, elkötelezettség vagy vállalás. Ahogy mondom, úgy van. Én vagyok ‘A’ forrás. Ja, és szinte nem is vagyok földi halandó. – Legalábbis ílyennek érzem mások érzéseit velem szemben. Szerinted mekkora a felelősségem a saját cégem iránt? És mekkora az ügyfél felé? Mekkora a szakmai felelősségem? Én úgy érzem, hogy hallatlanul nagy.
No, és a személyes változások: székesfehérvári otthonunkat eladtuk, barátainkat (sajnos) otthagytuk, Budapestre költöztünk, boldog lakás- (és hitel) tulajdonosok vagyunk. Túléltünk egy albérletet, csinosítgatjuk az új és nagyobb otthonunkat – ahová decemberre várjuk az új családtagot. Ha megérkezik, akkor az egy főre jutó négyzetméterek tekintetében épp a székesfehérvári és veszprémi szintet hozzuk majd újra. A csemetéim napról napra megörvendeztetnek, de ez már Fehérváron is így volt. A kislányom nagylány lett (óvódás), a kisfiam nagyfiú ("Keto éves vadok. Nad vadok"). A feleségem meg kismama.
Végezetül: webnaplót vezettem. Ez a Microsoftnál nem könnyű, pedig a cég pártolja a webnapló vezetést. De mégis: Magyarországon magáról az MS-ről talán én írtam a legtöbbet. És ez eleinte jelentett némi aggodalmat a szervezeten belül. Ne dimenzionáljuk túl, inkább csak élénkebb figyelem – az újdonság ereje. Aztán mindenki látta, hogy ez nem rossz és nem árt. Én meg tudom, hogy mit és mikor. Ez a dolgok rendje.
Ne számold meg, megmondom: az éppen olvasottal együtt 80 bejegyzés készült. Több, mint gondoltam, de azt is tudom, hogy 154-gyel kevesebb, mint kellene. Ennyi piros zászlócska van az Outlookban, amely említésre, értsd blogbejegyzére érdemes lenne.
Szóval, köszönöm, igen. A helyemen vagyok.