A szervertemem története – 4

A kivitelezés is érdekes tanulságokkal járt. Egy meglévő irodát kellett átalakítani. A padló felszedésekor kiderült, hogy a födém nem birná a terhelést (itt sem), így aztán acél tartógerendákat építettünk be. (1. kép a lap alján) A gerendák távolságát 60 cm-ben határoztuk meg, mert így később a felszedhető ápadló tuskóit épp a gerendákra lehetett ragasztani.

Az ablakot eltávolítottuk, így a behatolás veszélyét (hacsak nem tankról van szó) csökkentettük. Az árnyékolásra végül nem került sor, mert nem volt meg hozzá a kellő anyagi fedezet. (Későb hallottam, hogy az USA-ban kifejlesztettek egy olyan anyagot, amelyet normál festékbe keverve és a falra felhordva árnyékoló felületet biztosít. Sajnos egyelőre még nem exportálható, tehát még mi sem vehetjük meg, később azonban fájdalommentesen lehet implementálni)

A szerverterem egyik erőssége biztosan az erősáramú hálózat kialakítása. Van egy kapcsolószekrényünk, ide érkezik az 3x150A áram. A kapcsolószekrényben helyezték el az a mágneskapcsolót, amely szükség esetén aggregátoros üzemmódra állítja át az árambetápot. Az egész termet egy Symmetra UPS látja el mindenféle zavaroktól mentes árammal. A méretezését úgy végeztük el, hogy összeadtuk az összes fogyasztó maximális teljesítményigényét (kb 16 000 VA) majd ezt felkerekítettük 20 000-re mert a Symmetra 10 000-es lépésenként méretezhető. Vagyis 20 000 VA kell az igények kielégítéséhez, továbbá 10 000 VA-s modul kell az N+1 redundancia biztosításához. Ez azt jelenti, hogy a szünetmentes bármely alkatrésze meghibásodhat, azt menet közben ki lehet cserélni. Ha netalán több eszközt zsúfolnánk a rendszerbe, amelyek együttes teljesítményigénye több mind 20 000 VA, akkor a működés továbbra is biztosított, csupán a redundancia szűnik meg. Szükség esetén egy újabb teljesítménymodullal – ismét csak leállás nélkül – az UPS bővíthető.

Az aggregátorra sem panaszkodhatunk. Egy 60KW-os berendezésről van szó, 95db hanggal. A beüzemelés óta egyszer már az is előfordult, hogy 10 órán keresztül nem volt áram. A fogyasztása alapján úgy számoltunk, hogy az eredetileg tervezett 8 óra helyett 48 órán át biztosítana tápellátást a szerverszoba számára – a jelenlegi fogyasztókat feltételezve.

Az aggregátor és a szünetmentes közötti munkamegosztás a következő: a két eszköz egymástól függetlenük érzékeli az áramingadozásokat és kimaradásokat. Az UPS azonnal, az aggregátor pedig a gyári késleltetéssel indul. Az feszültség esésekor az UPS azonnal átvált, mivel azonban a számára az aggregátor is csupán egy áramforrás, ezért a diesel-motor indulása után az UPS visszaáll normál üzemmódba. A delej visszatértekor már csak az aggregátor képes érzékelni a változást, ezért (ismét csak a beépített késleltetések eltelte után) kikapcsol. Az UPS ismér akkumulátorra vált, majd észreveszi, hogy van betáp, összeszinkronizálja magát a hálózatról jövő árammal és visszavált normál üzemmódra.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: