Szálelvarrás

A szerverszoba költöztetése után első hét a terminál szerver profilok mizériájával telt el. Több alkalommal ugyanaz a rendkívül bosszantó hiba került elő: a felhasználók TS profiljait nem mentette a rendszer, így azok folyamatosan – több alkalommal is – elvesztek.

Ahogy azt az költözésről szóló utolsó cikkben említettem, egyesítettünk két cluster-erőforráscsoportot és két cluster virtuális szervert, de úgy, hogy az egyiknek eldobtuk az IP címét, csak a nevét hagytuk meg. Eredetileg a két erőforráscsoport két subnetben is volt, az egyik a székesfehérváriban, a másik az ajkaiban. Az egyesítés után a "fehérvári" maradt meg. Még idén márciusban, a TS átállás kapcsán írtam a Flex Profile Kit 5-ről, annak a cikknek a végén pedig azt magyaráztam, hogy a különböző TS farmok profiljait hogyan lehet a DFS /insite kapcsolójával elkülöníteni egymástól. Ha mindehhez hozzáteszem, hogy hétfőre az erdeti ajkai terminál szervereken NEM módosítottunk IP-címet, akkor a két cikk összeolvasásából már lehet is látni, hogy mi volt az probléma: az ajkai cluster erőforrás-csoport subnetet váltott (és ezen volt az erdeti ajkai TS profilok megosztása is) a terminál szerverek meg nem váltottak subnetet, ergo az ajkai TS-ek alól elvitték a profilok letöltési helyét, sőt a /insite kapcsoló megakadályozta, hogy új hely után kutathasson. Paff: a profilok nem töltődtek le, jött egy default profil. Pechünkre kijelentkezéskor már nem DFS elérési útvonalra, hanem direkt share útvonalra hivatkozva mentettük vissza a profilokat, ami persze rögtön működött. Így aztán a felhasználók saját maguk állították a saját profiljaikat alapra. Harakiri. Hmm. A hétfő esti feladat ezzel meg is volt: ajkai TS-ek IP-cím váltása, felhasználók kirugdosása, profilok mentésből való visszaállítása. Keddre a helyzet változott: Ajkán működött a profilletöltés, de Inotán (amely telephelyen semmilyen változást nem eszközöltünk!) nem. Félnapos nyomozás után kiderült, hogy a megosztás ACL-je rossz, mintha valaki egy kicsit szorított volna rajta, így aztán a felhasználók nem tudták letölteni a profiljukat, szerencsére menteni se. Javítottuk. Az esti programot nem ecsetelem.

Szerdára a helyzet csak nem javult. Most újra mindehol kezdtek tönkremenni a profilok, de teljesen változatosan. Ismét fél- egynapos nyomozás: ezúttal kiderült, hogy a DFS Root Share nem működött, tehát ezzel együtt a profil elérési útvonal sem. A gond abból fakadt, hogy az eredetileg redundáns Root Share-ből az egyik szervert már újratelepítettük, és most (hát mikor, ha most nem!) a másik gép DFS szolgáltatása egyszerűen felmondta a szolgálatot. Újraindítás: megy. Új DFS Root Target hozzáadása. Működik. Csak addigra éppen az összes felhasználó újra lekaszababolta a saját beállításait. Este jöhetett az újbóli visszaállítás. Krrr!

Csütörtökön – még mindig ezzel a profil témával küzdöttem, szerencsére már csak néhány felhasználónál. Neki hiába állítottuk vissza a mentésből a profilt, az valahogy mégiscsak ténylegesen megsérülhetett, mert betöltéskor a Flex Profile Kit betöltő komponense Dr.Watsonnal eldobta magát, és persze alapprofil, aztán ezután meg profil harakiri. Itt már elég volt az egyedi beavatkozás. Összesen három felhasználót kellett a "kályhától indítani" Nekik végül ez oldotta meg a problémát.

Mindezek mellett elkeztük a korábban felszabadult szerverek TS szerverekké való átalakítását. Itt sem sikerült minden úgy, ahogy elterveztük. A történethez tudni kell, hogy IBM XSeries 340-es gépekről van szó, amelyeket 2001-ben vásároltunk. Tudva azt, hogy ezekből majd terminál szerver lesz, előre rendeltünk beléjük 4 GB memóriát, amit az újratelepítés előtt installáltunk is. Sőt, biztos, ami biztos, még a BIOS-t és a ServeRAID SCSI kártya BIOS-át is megfrissítettem. A telepítéshez a márciusban elkészített CD-based RIS Image-et használtuk, ami (szerencsére) nem kért OEM storage drivert, szóval minden szépen alakult, aztán egyszer csak az eszközfelismerésnél a Windows Server 2003 kékhalállal eldobta magát. Hmm. Google: semmi. IBM Support cikkek: semmi. A végén IBM kompatibilitási mátrixokat kezdtünk nézegetni és meghűlt bennünk a vér: az IBM XSeries 340 nem kompatibilit a Windows Server 2003-al! Micsoda?! Hát bizony végig futott a hátamon a hideg veríték. Ez baj, ez nagy baj! Agyon telefonáltam magam segítségért, pedig tudhattam volna, hogy ilyenkor csak le kell menni alfába. Miért vannak Windows Server 2003 driverek az x340-hez, ha az nem is kompatibilis vele? Csak nem azért, mert de? És tessék. Miközben kétségbeesetten bámultam a BIOS és RAID-BIOS betöltődését, feltűnt, hogy a ServeRAID 4L vezérlőnek a BIOS verziója 7.10, miközben a Firmware verziója csak 4.86. Hopp. Nézük csak meg, hogy van-e ennél frissebb? Volt! És mit írt a readme? Azt, hogy az 5.6x től már támogatott a windows Server 2003. Puff neki: firmware frissítés, és a kékhalál eltűnt. Wazze: három nap! Fel is ment a TS, aztán beraktuk a NLBS farmba és kész.

Kész a fenét! Másnap nem mentődtek a TS profilok! "+!/+!+"!=%34umjw5:_po!+%%+!/

Mindenki rágta a szőnyeget, én meg csak hajtogattam: amikor mindenki ideges, akkor nekem még nyugodtnak kell lennem. Végül Krisztián oldotta meg a problémát, mert észrevette, hogy a Flex Profile Kit egy komponense hiányzik a szerverről. Ah So! Hiszen azt egy script másolja oda, már persze csak akkor, ha azt az értelmes rendszergazda beállítja. Na, megmutattam, mit kell beállítani és füstölögtem, hogy miért nem írtam le pontról-pontra hogyan is kell telepíteni nálunk a MAL-ban egy TS-t! Akkor ezt nem felejtettük volna el (vagyis: nem felejtettem volna el!) Itt ért véget a TS Profil Saga. Győztünk, bár egy hétig tartott. Nem dicsekszem, lapítok a fűben. Így dolgozunk. Sajnos.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: