MGXFY08 – Mindenről, ami nem szakma – 1

Hiába pár nap, mégis ezernyi élmény éri az embert, ha az Újvilágba lép. Néhány bekezdést ez is megér. (Sajnos nem tudtam kitalálni, hogy a képekre hogyan hivatkozzam, ezért javaslom, hogy egy másik, párhuzamos böngésző fülön nézzétek a beszámolóhoz a fényképalbumot is.)

Az utazásunk három repülővel, kétszeri átszállással történt (Budapest – München – Washington – Orlando), és ez bizony fárasztó volt. Magyar idő szerint reggel 8:40-kor indultunk és végül ottani idő szerint éjjel fél kettőkor kerültünk ágyba – ez összesen majdnem 24 óra utazás. A leszállás-felszállás izgalmas, de az út nagy része nem más, mint zúgás. Ráadásul a a leghosszabb útszakaszon ültünk a legszűkebb helyen. Aki nem utazik, annak vonzó lehet (nekem is az volt), de közelről tapasztalva nem valami kellemes élmény ennyi ideig zsúfolódni. A repülőn az egyik nagy dilemma, hogy mit kezdjél magaddal 9 órán keresztül. Notebook ugyan volt nálam, de az legfeljebb két és fél órát bír ki. A jobbfajta gépeken már vannak hálózati csatlakozók, de sajnos a miénken nem volt, így maradtam a a "B" terv mellett. Indulás előtt kinyomtattam és befűztem néhány anyagot a Windows Server 2008-ról. Épp elég hosszú volt, hogy a bóbiskolásokkal tarkított úton kitartson. A választás szabadsága azonban az út kezdetével lezárult: ez vagy semmi. No, ezért nyitna távlatokat egy 9 órán át is üzemelő kézi számítógép.

Az utat hosszabbította, hogy Washingtonban az induló gépünk a startpozícióban várakozott vagy két órát, mivel egy Dallas környéki vihar miatt a szokásos kétmérföldes távolság helyett 25 mérföldest írt elő a repülési hatóság, és hirtelen "dugó keletkezett". Az úton amúgy egyszer sem kerültünk még esős időbe sem, nagyon síma utunk volt. A sokadszori reptéri ellenőrzéssel kapcsolatban is szereztem némi rutint. Februárban még úgy gondoltam, hogy az amerikaiak kekeckednek jobban, most úgy láttam, hogy inkább ők a praktikusabbak. Az európai reptereken nem kell levenni a cipőket a fémdetektoros kapun való áthaladáskor, ezért több a fals jelzés, hiszen a csatos cipők miatt a készülék bejelez. Eután persze következik a kézi átvizsgálás, amely kideríti a nyilvánvalót: csat van a cipőn. Az USA repterein azzal, hogy a cipőket is levettetik, drasztikusan csökken a csipogás, tehát a sor is gyorsabb. Ezekben az ellenőrzésekben a gyorsa vetkőzésen és tálcába pakoláson túl az a legkényelmetlenebb, hogy ki kell bányászni a hordozható gépeket, majd rögtön el is kell csomagolni. (Februárban néhány helyen még be is kellett kapcsolni). Most, nyáron, amikor kevés ruha van az emberen, ez jól abszolválható, de télen elég necces a kabátos vetkőzés-cipőle-notebook ki-notebook el-öltözés tevékenységsor olyan gyors végrejatása, hogy az a következő ne akadályozza. Az amerikai repterek amúgy praktikusságban verik az európaiakat (legalábbis azokat, amerre én jártam). Ha amerikába egyszer védett zónába kerültél, akkor az átszállások már itt történnek, tehát nincs szükség újabb vizsgálatra. Ez alól az országba beérkezés a kivétel: a személyi ellenőrzés után megkapod a csomagod és kikerülsz az ellenőrzött részről, tehát újra át kell esned a vizsgálaton még akkor is, ha csak 15m-en cipelted a bőröndödet. Az európai reptereken viszont mindig át kell esni ellenőrzésen – ez azért "több, mint fárasztó".

Washington és Orlandó között sikerült egy-két képet készítenem amerikai kertvárosokról. Érdekes ez a településszerkezet. Európában, és nálunk is, tisztán kivehetők voltak a falvak vagy városok, élesen elváltak a határok, hol kezdődik a lakott terület és hol ér véget. Az USA-ban ezzel szemben nincsenek ilyen éles határok. A lakott területnek se vége se hossza: szellősen de folytonosan belakják a teljes rendelkezésre álló területet – az ország azon része, amely felett elrepültünk egy hatalmas kertváros. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az utakat végig kivilágítják, nem csoda, hogy a földgolyóról készült éjszakai fotókon (meg az én orlandói érkezéskor készített képeimen) úgy fénylik az USA.

Folyt köv..

2 Responses to MGXFY08 – Mindenről, ami nem szakma – 1

  1. Tamas says:

    Én viszont szeretek úgy olvasni, ahogy a méhecske gyűjti a mézet :-). Egyik virágról a másikra, vagyis: egyik olvasmányról a másikra. Nem pontosan egy anyagot, hanem egy témát szeretek feldolgozni. Ehhez viszont jobb a gép. abból is inkább a tablet fajta (nekem nem az van). A seatguru-t még nem ismertem, köszi az ötletet. 

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: