ITIL rendszergazdáknak

A tanfolyamra sokféle módon érkeztek az emberek. Átalakul a cégük, ITIL alapokon szervezik meg a munkájukat; a tanácsadói tevékenységéhez szükséges a tudás, a cége beiratta; szeretne értékesebb lenni a munkaerőpiacon, meggyőzte a főnökét. Végül van egy cégtől néhány rendszergazda: küldték őket, ki tudja miért, hát jött.

image A motiváltság az érkezés történetével egybevág. Aki maga nézte ki magának a tanfolyamot, aki előrelépésnek tekinti az itt megszerezhető tudást, azok lelkesen követik a témát. Akiket küldtek, annak kötelező. És tudjátok, hogy az milyen. Igazából azon gondolkodik, hogy vajon miért is került ő ide, hiszen neki ehhez semmi köze. A főnökei úgyis felette és nélküle döntenek. Az ő feladat a gépek telepítése. Azt, hogy hogyan meg miért, majd megmondják neki. Történetesen ismerem a céget és az informatikáját is. Tipikus, frusztrált munkahely, alacsony motivációval, mellőzött IT-vel.

Pedig szándékból nincs hiány. Nem az ördögtől való eretnekség rendszergazdákat ITIL tanfolyamra küldeni. Sőt, sőt! De most itt ül három ember, több, mint fél millió forintért, csakhogy ők nem akarnak itt ülni. Ők csak fogaskerekek közé szorult munkások, és amíg valaki meg nem simogatja a buksijukat és egyet nem ért velük, hogy "igen, jajj, ti szegények, tényleg milyen rossz nektek", addig duzzogva nem is hajlandóak mások lenni. Nem emelik fel a fejüket, nem kell nekik a szélesebb horizont. Sehová sem vezető sajnálat kell nekik.

Pedig az ITIL ilyen mélységére minden rendzergazdának szüksége lenne, még akkor is, ha a cége nem foglalkozik ilyen ajánlásokkal. Ugyanis – tetszik, nem tetszik – mindenki egy folyamat része. Csak rajtunk múlik, hogy ezt a folyamatot meg szeretnénk-e ismerni, vagy sem. De ha nem ismerjük meg, akkor javítani sem tudunk rajta. Márpedig a rossz folyamatok újratermelik a frusztrációt.

A jó szándék ellenére ez a mag most szikes talajra hullik, és a cég, mint már annyiszor korábban, megint rosszul költötte el a pénzét.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: