Cui Prodest?

image Mielőtt a bejegyzés címben feltett kérdésre rátérnék, egy kis előtanulmányra van szükségünk infrastruktúra optimalizáció (IO) témájában. Eredetileg MIT és Gartner kutatók által kidolgozott "IT Maturity Modell" arról szól, hogy minden informatikai szervezetnek van egy érettségi szintje, legyen szó a szervezetet alkotó emberekről, az átaluk követett folyamatokról, vagy a használt technológiáról. Az informatikai érettség képességek felmérésével állapítható meg. A felmérést követően egy az ábrához hasonló profil válik láthatóvá. A modell – többek között – azt mondja, hogy:

  1. A legkisebb ráfordítással a legnagyobb haszon olyan projektektnél realizálható, amelyek az "elmaradásokat pótolják".
  2. Egy informatikai szervezet egy képesség területén nem tud érettségi szinteket "átugrani".
  3. A költségeket tekintve a leghatékonyabb szint a racionális (és nem a dinamikus!!)

Mi történik akkor, ha egy olyan eszközt vásárol egy IT szervezet, amely az érettségi szintje feletti problémákra ad megoldást? Egyszerűen nem fogják használni. Jó esetben. Rosszabb esetben megpróbálják használni, majd kidobják, mert nem értik.

Miért is fontos ez? A múlt héten pénteken MS partnerek mérnökeinek tartottam egy egész napos előadást virtualizáció témakörben, és egy olyan esetet hoztam fel, ami meglehetősen nagy felzúdulást váltott ki. Dióhéjban a történet: adott egy ügyfél, amely az ESX és a Virtual Infrastructure szinte minden (vagy lehet, hogy minden) komponensével rendelkezik. Ugyanakkor az informatikai infrastruktúra egészen kaotikus: a statikus IP címek miatt a fiúk címütközések feloldása miatt szaladgálnak, az útvonalválasztás senki által sem teljesen átlátott, nincs egységes AD környezet, minden PC beállítás manuális stb. stb. – vagyis a szervezet mintapéldája a "Basic" érettségi szintnek. Az ilyen csapat nem érett a technológia befogadására.

A kollégák azzal replikáltak, hogy "mi köze a IP-cím beállítási folyamatnak a virtualizációhoz", illetve miért ne oldhatott volna meg más jellegű problémát meg az, hogy virtuális infrastruktúrát vezetett be az ügyfél, hiszen attól még, hogy egy területen gondban vannak, még nem jelenti azt, hogy a másikban (pl. szerver konszolidáció) nincsenek, és arra igenis lehetett adekvát válasz a VI rendszer beszerzése. "Támadva" érezte magát a csapat, pedg nem kellett volna. A fenti helyzetben a VMware, mint gyártó, és az ESX, mint termék, éppúgy a szituáció áldozata, mint az ügyfél. Miért is?

A VMware – akárcsak a Microsoft – nem direktben értékesít, hanem ezt partnereken keresztül teszi. Meglátásom szerint alapvetően két partnertípus létezik: az egyik szerver hardverre együtt, OEM szoftver ad el, a másik pedig vas nélkül, virtualizáció projekt keretében juttatja el a termékeket. Számomra úgy tűnik, mintha az OEM csatorna jobban menne. Vasat mindenki vesz, lecserél, virtualizációs projektet, úgy direktben, kevesebben indítanak. Hardverrel eladni amúgy is jobb: segíti a VMware image-et, hogy itt "nem is operációs rendszerről van szó", a "bare metal" szépen illik a megjelenési formához. Hogy a dolog még gördülékenyeb legyen, a hardverszállító kereskedői még némi kis prémiummal is motiváltak. Tekintve, hogy a vason néha kicsi a margó, ez még jól is jön: a szoftver mindig jövedelmezőbb.

Mindez teljesen hibátlan mindaddig, amíg az ügyfél tudatos és beszerzéseit stratégia mentén tervezi és végzi. Magyarországon azonban ez a ritkább. Hiába az évek óta zsibongó virtualizáció iparág, az IT vezetők, döntéshozók többsége semmit sem tud róla, semmiféle véleménye, tapasztalata sincs – nemhogy stratégiája lenne. A hardver viszont elavul, tehát azok, akiktől berszerzi, előbb-utóbb megjelennek nála – és hozzák a hozzáadott értéket is. Hozhatják bátran, hiszen ma nyugodtan kijelenthetjük, nincs egyetlen IT szervezet sem, amely nem profitálna a virtualizációból. Ha pedig az ügyfél hezitálna, a "magasabb szolgáltatási szint" varázsszó és a Vmotion demó mindig megteszi a hatását: az ügyfél bólint, mehet – és fizet. A nagyon buta ügyfél pedig nagyon sokat fizet.

Cui prodest? Az ügyfélnek nem: a méregdrága bevásárlás ellenére ugyanúgy küszködnek majd a mindennapokban, az IT semmivel sem lesz jobb, hatékonyabb, az IT világ egyik legszebb gyögyszeme kihasználatlanul hever (mégha ténylegesen ketyeg is).
Cui prodest? A VMware-nek sem, hosszú távon legalábbis semmiképp. Ha az IT Maturity modell működik, akkor a nem a problémákra választ adó beszerzéseket a szervezet idővel ignorálja. A rendszergazdákat nem küldik képzésre, további beszerzéseket nem végeznek, további szolgáltatásokat nem vásárolnak, a karbantartási szerződést nem újítják meg – mindez ugyanis pénzbe kerül, és a cserébe nyújott megoldás – legyen bármilyen brilliáns – nem megoldás az ügyfél számára.
Cui prodest? A hardver szállításban csak mellékesen, vagy egyáltalán nem érdekelt VMware partnereknek egyáltalán nem. A fenti módszer tarolja a piacot, miközben rontja a virtualizáció "hírét". A projektekből élő cégek a valós igényeket keresik, az igazi ügyfeleket, akik tudják, hogy mit vesznek, akiknek tényleg olyan dolog fáj, amit a virtualizáció meg tud oldani. Ilyennek látom például a BCSS-t. Úgy látom őket, mint akik egy jobb informatikáért küzdenek, amelynek egyik legfontosabb eszköze a virtualizáció. Ami most VMware, de nem ördögtől való dolog a Hyper-V sem, ezért nézik, tanulják. Az IO módszert pedig használják. Sokra tartom őket.
Cui prodest? Az OEM szállító érdeke mindez. A hardver mellett szoftvert is lehet eladni, sőt, ha a profilba beleillik, a virtualizációval újabb projektek generálódhatnak.

És a Microsoft? Magyarországon éppenn úgy, mint a világban, a VMware piaci részesedése a meghatározó. A fenti "csatornából" ömlik a konkurrencia terméke az ügyfelekhez. Lám, mi meg lemaradunk. Egy OEM szállító valahogy így gondokodik rólunk: a nagyobb ügyfeleknél szoftver eladni csak LAR tud (Large Account Reseller), itt nincs keresni való. Kisebb ügyfeleknél van szoftvereladás, de mivel Windows-t korábban is vettek, a virtualizáció nem tűnik "növekedésnek" is egyben. Hol éri meg eladni azt, ami ingyenes? Ami marad, az a bevezetés, meg a rendszermenedzsment, meg az integráció más MS termékekkel – csakhogy az meg melós dolog. Van itt kisebb befektetéssel nagyobbb haszon…

Meglátjuk. A házi feladat nekünk is adott: megmutatni a partnereknek, hogy az MS alapú virtualizáció is lehet jövedelmező. És ami még fontosabb: megmutatni az ügyfeleknek, hogy a virtualizáció nagyon jó dolog. Hogyan lehet nagyon jó? Például az IO modellre építve: azt és úgy használd, amire szükséged van. Amire tényleg szükséged van! Bármilyen vakító is a technológia: azt és úgy használd, amire szükséged van.

——————————————————–

Ps.: Szomorúan látom, hogy a virtualizáció éppen arra a sorsra jut, mint az összes korábbi IT hype. Az általa hordozott potenciál töredéke hasznosul. A többi érdek.
Figyelem: a bejegyzést az IT közösség címke alatt publikálom. Gondolom érthető, miért.

One Response to Cui Prodest?

  1. Zoltan says:

    Korrekt, egyetértek. Régóta éreztem, hogy valami baj van. De időhiány miatt nem sikerült ilyen szépen levezetve eljutnom a végső problémához. Így hát köszönöm, hogy megtetted helyettem és megosztottad velem. :)
     
     -Zoli

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: