Microsoft Hyper-V Server 2008 R2 Beta1

Tudom, hogy mindenki Windows 7 lázban ég, ha pedig nem, akkor a Windows Server 2008 R2 bétára veti figyelő szemét. Így aztán a “nagy zsivajban” nehezebb felfedezni, hogy a Hyper-V Servernek, tehát a hyper-v szabadon letölthető és használható verziójának is megjelent az új próbaverziója, ráadásul egy olyan változással, amely hosszú távon gyökeres átalakulást indíthat a virtualizációs piacon.

A Windows Server 2008 R2 legfontosabbnak ítélt újdonsága a virtualizáció területén a “Live migration”, és persze az ehhez tartozó fürtözött fájlrendszer. Kifejtettem már a véleményemet erről, de hát ha egyszer ezt várja a nagyérdemű, akkor ezt várja. A szükséges képességhez Fail-over cluster funkcióra van szükség, és ez, ugye, minimum Enterprise Edition-t vagy Datacenter Edition-t igényel. Ebben nincs változás.

Az is köztudott, hogy a “Microsoft Hyper-V Server” nem tartalmazza a Windows nevet és nem véletlenül: nem jár vele egyetlen operációs rendszer futtatási joga sem. Cserébe ingyenes. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy nem lenne közös a kódja a Windows Server 2008-cal. Ellenkezőleg: A Hyper-V server gyakorlatilag egy Server Core változat, amelyből minden más szerepkör hiányzik és csak virtualizációs kiszolgálóként használható.

A Hyper-V Server jelenleg letölthető változata technológiai értelemben a Window Server 2008 Standard derivátuma, és éppen ezért ugyanolyan technikai limitációkkal is rendelkezik, nevezetesen: nem fürtözhet, maximum négy processzort tartalmazhat, legfeljebb 32 GB memóriát kezel stb. stb.

Ezzel szemben a Microsoft Hyper-V Server 2008 R2 Beta 1 már az Enterprise Edition változatból származik, és képességei is azzal egyeznek meg, tehát:

  • Maximum 8 processzor (max. 32 core és max. 256 virtuális processzor)
  • Maximum 1 TB memóra
  • Quick migration támogatás
  • Live Migration támogatás (!)
  • Fürtözött fájlrendszer
  • Stb. stb.

Idézzük fel egy pillanatra a VMware VI licenc struktúráját (árba jobb oldalon). Elemeztük már, hogy a VMotion elérése a VI-ban vagy az Enterprise verzió megvásárlásával lehetséges, vagy a la Carte módon a Foundation csomaghoz vehető meg. (A Standard esetén nem éri meg a VMotion külön megvásárlása, az ESXi pedig VC Agent hiányában nem képes VMotion-re). Egyszerűen fogalmazva a licenc konstrukcióból az olvasható ki, hogy a VMotion egy értékes dolog, amiért sok pénzt lehet elkérni. El is kérik, meg is fizetik.

No, ezt fogja a Microsoft ingyen ajánlani. A pirosan bekeretezett képességekből a Hyper-V server lefedi a “High availability” a “Live VM Migration” és a “Power Management” funkciókat.

Négy megjegyzésem van még:

  1. Azt hiszem, a VMware át fogja alakítani a VI licencelését. Megérzés😉
  2. Tavaly decemberben azt írtam a HUP-on, 2011-ben remélem azt írhatom a Live Migration-ről, hogy bárki tényleg ingyen hozzájuthat. Még két hónap sem kellett, hogy állíthassam: ez belátható időn belül így lesz.
  3. Ha valaki azt szeretné írni, hogy még mindig nem biztos a funkció megjelenése, azt szeretném megelőzni: a “Live Migration” Prio 0, vagyis enélkül nincs termék.
  4. Mindazt, amit eddig a Quick Migration vs VMotion témában leírtam, továbbra teljes egészében tartom.

Jó próbálgatást.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: