Windows Thin PC automatikus telepítése

imageBár még minden ágát bogát nem jártam végig, egy bosszantó szituációba belefutottam. A Windows Thin PC gyakorlatilag egy testre szabott Windows 7 Embedded, amely a Windows 7 gyökerekből adódóan élvezi mindazon rendszerfelügyeleti eszközök áldását, amelyet egy Windows desktopnál megszoktunk. Ilyen az AD, vagy éppenséggel az én esetemben a Windows Deployment Service. A Thin PC, mint egy ideje minden Windows, WIM fájlformátumban ül a telepítő lemezén, amelyet néhány kattintással be lehet importálni egy WDS környezetbe. Ettől kezdve pont úgy viselkedik, mint egy Windows 7: megjelenik a menüben, automatikus script rendelhető hozzá, telepítés közben magára rántja az eszközkezelő katalógus rá vonatkozó meghajtóit stb. stb. Az importálásnál ugyanakkor érdemes figyelni. Én először a képen is látható “Client” lemezkép csoportba importáltam, amit zokszó nélkül megtett. A csoport már tartalmaz Windows 7 lemezképeket. A telepítés folyamán a Thin PC 0x80070570 hibával a lemezkép kicsomagolásának 1%-os állapotánál ellszállt. A megoldás csupán annyi, hogy egy új lemezkép csoportot hoztam létre – és máris működött minden, mint a karikacsapás. Érdemes odafigyelni erre. Nekem néhány órám elment a hiba megoldásával.

3 Responses to Windows Thin PC automatikus telepítése

  1. Nyikos Imre says:

    Tamás,
    Mivel elvileg a ThinPC nagyvállalati környezetre készül van valami tipped, hogy a BitLockert tartalmazza-e majd a végleges build, esetleg valahogy rá lehet-e gyógyítani tisztes módon…
    Thx!
    Vándor

    • lepenyet says:

      A Bitlocker alapvetően adattitkosításra való – persze mobil gépeknél a teljes merevlemez titkosítása is lehetséges. A Thin PC szinte kizárólag statikus helyeken használják, és nem tárolnak rajta semmilyen adatot. Ezért biztosan állíthatom, hogy nem lesz benne. Tegyük hozzá, hogy a Win7 verziókból is csak az Enterprise-ban és az Ultimate-ben található meg. Ami viszont benne lesz, az a “write filter”, vagyis a konfiguráció változatlanságát biztosító technológia.

  2. Asszem mégis lett benne Bitlocker…🙂

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: