Windows 8 – Merre az előre?

2011. novemberében jelent meg a Windows 8 első nyilvános változata, az akkor még messze nem végleges “Developer Preview” kiadás. Nagyjából azóta tart a vita arról, hogy a Microsoft mit és hogyan rontott el ezen az operációs rendszeren. Neuralgikus pont lett a Start gomb és a Start menü eltűnése, és a Windows 8.1 megjelenésekor sokan 180 fokos fordulatot véltek felfedezni a fejlesztés irányában – merthogy a Start gomb visszatért. A Windows 8.1. Update 1 közelgő kiadása ismét csak a “fordulat”, “visszakozás” “hátraarc” kifejezéseket hozta ki az Internet véleményformálóiból. Hát még mi jöhet a Windows 9-nél? Végre eltűnik a Modern felület teljesen? Végre lesz Start menü újra? Végre olyan lesz a Windows, mint amilyen volt régen?

Nem vagyok hivatott megválaszolni ezeket a kérdéseket – az igazság az, hogy nem is tudom megválaszolni őket, hiszen a termékfejlesztési csapat vajmi keveset oszt meg velünk abból, ami készül (megjegyzem: helyesen.). Viszont ismerem azokat az elveket, amely mentén a Windows 8 készült, és ezekből kiindulva egészen másféle utat vélek felfedezni, mint amit a véleményvezérek többsége elvárna a Microsofttól.

Mindenek előtt tisztázni kell, hogy a Windows 8 a Microsoft egyik legfontosabb válasza a mobilitással kiteljesedő informatikai világ változására. Olyan koncepciók öltöttek ebben a termékben testet, amelyek évtizedes hagyományokat akarnak meghaladni (Win32), és új, évtizedes korszak kezdetét jelzik, már ami a termék sorsát illeti, mindenképp. Ezt teljesen eldobni, meglátásom szerint, merő képtelenség. Valószínűtlen. Ha a Windows 8 fejlődése egy elhajított kő pályája, akkor a pályáról a legtöbb információt akkor tudjuk meg, ha az eldobás helyét, idejét, sebességét és irányát megtudjuk. Van-e olyan összefoglaló előadás, amely elmondja, miért és miért épp úgy született meg a Windows 8, ahogy? Milyen elvek vezették a tervezőket? A válasz az, hogy van ilyen összefoglaló. 2012. nyár elején a “UX Week 2012” rendezvényen fellépett Jensen Harris, és elmesélte a “Windows 8 történetét”

UX Week 2012 | Jensen Harris | The Story of Windows 8 from Adaptive Path on Vimeo.

Az előadás mindössze egy óra, mégis sokat elárul múltról, és jövőről. A Microsoft félelmeiről és bátorságáról. Ajánlom mindenkinek, akit a téma érdekel. A jövőbeli termékek, újabb verziók megítéléséhez pedig az az öt elvet kell megismerni és megérteni, amely alapján az eredeti verziót megalkották. (Nem fordítom az eredeti kifejezéseket a pontosság kedvéért.)

  • Do more with less. Ha valaki megnézte a Windows 8 címkéit, leírásait, elemeit, azt láthatja, hogy a korábbi verziókhoz képes minden jelentősen egyszerűbb. Kevesebb szöveg, kevesebb magyarázat. A leglátványosabban ez a “kék halál”-nál látható. A korábbi hosszú sorok és kriptografikus leírás helyett annyit látunk – kis túlzással -, hogy “L“. Legyen minden rövid, lényegre törő. Mint egy twitter üzenet.
  • Authentically digital – Ezen elv miatt szűntek meg az árnyékok, gombot utánzó gombok és minden skeuomorphizmus, vagyis a valóság utánzása a digitális világban. A Windows 8 nem törekszik a valóság újrateremtésére a digitális világban, mert ezzel lehet, hogy több problémát teremt, mint amennyit megold. Hitelesen modern, hitelesen digitális akar lenni a Windows, még akkor is, ha ezzel elszakad a korábbi paradigmáktól. Mit jelent az a kis ikon, ami a mentés gombon található? Nincs már ilyen tárgy a kezünk ügyében. Nem ikonokra van szükségünk, hanem digitális jelzőkészülékekre – ilyenek a csempék. A “hitelesen digitális” a felgyorsult világ megjelenése a számítógépen. Amikor annyi időt szánok egy alkalmazás felületére, mint egy reptéri eligazító táblára, akkor nem istentől elrugaszkodott dolog, ha az az alkalmazás és a repülőtéri eligazító tábla némileg hasonlít egymásra. A tartalom kerül előtérbe a díszítés és a keret helyett (“Content before chrome”)
  • Pride in Craftsmanship – Ez a részletekre ügyelés elve. A Windows 8 teljes egészében, tipográfiai szempontból, és dizájn szempontokból megtervezett szoftver. Épp ezen vezérlőelv miatt tűnhet egységesnek – mintha egyetlen egy ember készítette volna. Ez az egyik legnagyobb vitát kiváltott elv, hiszen a Windows 8 magában foglalja a hagyományos desktopot, amely nagyon eltér felületében a modern résztől. Mégis: ez az egyik elv, ami miatt a desktop környezet is változott és hozzáigazodott – amennyire tudott – a modern környezethez.
  • Be fast and fluid – A gyorsaságra senki sem panaszkodik, és arra sem, hogy a rendszer reagáló képessége megnőtt. A tervezési szempontoknál viszont fontos, hogy ha egy funkciót nem tudnak olyan módon megvalósítani, hogy az gyors és folyékony élményt nyújtson, akkor inkább áttervezik. Hiszen felgyorsult világban élünk. Ez az elv tette lehetővé, hogy ne csak egy, hanem hét érintési gesztust is implementáljanak a fejlesztők, pontosan a gyorsaság miatt, a gyors cselekvés biztosítása miatt. És épp ezért elsődleges az érintési felület (ezt már kevesebben szeretik. A másik ok, ami miatt elsődleges az érintési felület, az a tipp, hogy a Windows 8 megjelenését követően nagyon gyorsan az érintőképernyős eszközök kerülnek túlsúlyba. Ez utóbbi tipp nem jött be.). A felgyorsult világ új eszközein az érintés elsődleges – bár nem kizárólagos – input mechanizmussá válik, mivel az új ergonómiai helyzetekben ez a leggyorsabb mechanizmus a vezérlésre.
  • Win as One – (or lose as one) – Utólag mondhatjuk, hogy a legvitatottabb vezérlőelv. Több dolgot is jelent: jelenti azt, hogy a sok-sok tervező és fejlesztő egyetlen vízióba sűrítse bele a kreativitását. Jelenti egyben azt is, hogy ugyanaz az eszköz szolgálja a tartalom előállítást és a tartalom fogyasztást. Ugyanaz az eszköz irányítható egérrel, billentyűzettel és érintéssel. A megfelelő pillanatban a megfelelő input mechanizmussal, természetesen. És igen, emiatt az elv miatt látható egyetlen rendszerben a desktop és a modern környezet. És ez az az elv, ami miatt a Windowsnak erőteljesebb szimbiózisban kell élnie a hardver-eszközökkel, ahogy az egy Apple terméknél egészen természetes. Ezért szorosabb a kapcsolat a hardver gyártókkal, és ezért kezdett a Microsoft saját maga is hardver készítésbe.

Merre van az előre?

Hogy milyen lesz a Windows 8.1 Update 1 az még nem (teljesen) tudjuk. Azt, hogy milyen lesz a Windows 9, főleg nem. Azt viszont meg fogjuk tudni állapítani, hogy a Microsoft eltér-e az eredeti terveitől. Meglátásom szerint, ha a fenti dizájn elvekből egyet vagy többet elhagy, vagy épp az ellenkezőjét valósítja meg, akkor mindenképpen irányváltásról beszélhetünk. Személy szerint viszont azt gondolom, hogy szó sem lesz ilyesmiről. De azért legyek konkrét.

  • Ha a Start menü minden eszközön alapértelmezett belépőponttá válik, azt gondolom, a Microsoft letér a mostani pályáról. Ha visszakerül és válaszható elemmé válik, akkor nem.
  • Ha lesz olyan OS verzió, amely nem rendelkezik majd modern felülettel, akkor az jelentős eltérés a mostani irányvonaltól. (Mellesleg az új CEO “mobile first, cloud first” hitvallásától is.) Ha viszont olyan eszközökkel jelenünk meg, amelyek csak a modern felületet tartalmazzák, az lehet egyenes folytatás, már amennyiben megjelennek azon az eszközön a tartalom előállítást segítő alkalmazások (értsd: minimum a modern office).
  • Az Aero visszatérése meglepetés lenne számomra, mert az “authentically digital” vezérlőelvet ütné.
  • A Windows RT és a Windows Phone esetleges egyesülése nem jelentene semmiféle visszalépést, hiszen a fenti elvek egyikével sem ütközik, épp ellenkezőleg. Itt is lényeges a tartalom előállító alkalmazások megjelenése.

Meglátjuk, mit hoz a jövő. Én azt tippelem, hogy a Microsoft nem visszakozik, legfeljebb javít és gázt ad. Nem is nagyon van más lehetősége.

2 Responses to Windows 8 – Merre az előre?

  1. nellerj says:

    Nagyszerű videó, minden percét megérte megnézni, öröm hallgatni JH prezentációit (ezt is, és amit az Office ribbon felületéről tartott még régebben, azt is). Kár, hogy olyan ritkán frissíti a Twitterét.🙂

  2. Balázs says:

    Véleményem szerint a csempés irány jó volt, és én ezt vittem volna tovább egy pár módosítással. Szerintem a legjobban járható út az, ha egy moduláris felülete lenne az új kiadásnak.

    Én ezt úgy képzelném el, hogy különböző profilok lennének, amelyek közül a telepítéskor kiválaszthatja a felhasználó a neki megfelelő elrendezést a csempékből.
    Például, aki az Aero kinézetet választja, ott a csempék hagyományos ikon méretűek, átlátszó háttérrel. A Start menü szintén egy csempe lenne, mint ahogy a Tálca és a Értesítési terület is hasonló mérettel, mint ahogy a korábbi kiadásokban megszokhattok.Itt lehetne folytatni tovább a sort, a Win8 alapértelmezett nézette, vagy az XP-s kinézettel stb, aki ezekhez ragaszkodik.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: