Windows táblagépet, de milyet?

Elrajtolt a Windows 8, október vége óta kapható a boltokban. Ahogy azt várni lehetett, jóval nagyobb a kereslet az érintőképernyővel szerelt eszközök iránt. A Windows táblagépek pedig egyértelműen favoritnak számítanak a vállalati felhasználók körében. Ugyanakkor kevéssé közismert, hogy a Windows táblagépekre a Microsoft nem egy, hanem tulajdonképpen két operációs rendszert is megjelentetett. Az egyiket Windows 8-nak, a másikat Windows RT-nek hívják. Érdemes egy kicsit körüljárni, mi a közös bennük, és miben térnek el.

Windows RT

A Windows RT a Windows család legújabb tagja. Az első olyan változat, amely ARM processzorokon képes futni. Az ARM processzorok – ahogy ma ismerjük őket – kevesebbet fogyasztanak, kevésbé melegednek, épp ezért hosszabb akkumulátor élettartamot biztosítanak és vékonyabb, könnyebb készülékeket lehet velük készíteni. Ideális processzorként funkcionálnak okostelefonokban vagy táblagépekben. Emellett még az áruk is igen barátságos. A Windows RT tehát remek alaprendszer lehet ezekben a táblagépekben. A Microsoft emellett igen sok, a munka világa számára fontos képességet fejlesztett a rendszerbe, például:

  • Biztonságos indulás (SecureBoot) gondoskodik arról, hogy kártékony kód ne tudjon az operációs rendszer indulása előtt vezérlést szerezni.
  • Teljes eszköztitkosítás. A rendszer az indulás pillanatától titkosított bitlocker alapú – bár azzal nem teljesen egyező – technológiával.
  • Beépített VPN kliensek, Microsoft, CISCO és Juniper rendszerekhez. A Windows RT-s gépek további szoftver telepítése nélkül a kliensekkel kompatibilis távoli hálózatokhoz csatlakozhatnak
  • Több felhasználó kezelése. Könnyedén elválaszthatók ugyanazon eszköz felhasználóinak beállításai, adatai, alkalmazásai.
  • Network Access Protection környezetek támogatása. A táblagép egészségére vonatkozó elvárásokat lehet definiálni. A Windows RT-s gépek képesek jelenteni magukról, hogy bekapcsolt-e a tűzfaluk, fut-e rajtuk antimalware szoftver stb.
  • Teljes körű malware védelem. A Windows Defender új verziója már megkötések nélkül mindenféle kártékony kód ellen védelmet nyújt. A Windows RT emellett operációs rendszer szintű SmartScreen szűrőt is kapott, amely a Microsoft URL és fájl-reputációs megoldása és akár olyan kódok futtatását is meg lehet gátolni vele, amely ellen esetleg még nincs felismerő algoritmus sem. Nulladik napos sérülékenységek kihasználását lehet elkerülni.
  • Smartcardok és virtuális smartcardok kezelése.
  • Széles körű hardver támogatás nyomtatókkal, USB eszközökkel, monitorokkal és kivetítőkkel.
  • Powershell támogatás scriptek futtatásához.
  • Beépített távsegítség. A felhasználók segítséget kérhetnek és kaphatnak távolról. Átadhatják a képernyőképüket más számára, tipikusan egy távoli szakértőnek vagy egy rendszergazdának.
  • Előre telepített Microsoft Office 2013. A Home & Student változat az Outlook kivételével minden fontos Office összetevőt tartalmaz. (Licencelésről alább)
  • Cloud támogatás. A Windows RT készülékek komoly számítási felhő támogatást kapnak a Microsofttól. A Microsoft fiók egyszeri bejelentkezés után hozzáférést biztosít a Windows alkalmazások áruházához, a Skydrive-hoz, az Outlook.com levelező rendszerhez és az Xbox live szolgáltatásokhoz. A Skydrive különösen fontos, mert a Windows RT titkosított fájlrendszerének helyreállítási kulcsát itt helyezi el a Windows RT, és ez a tárhely biztosítja a felhasználói beállítások elhelyezését is.

Ezen felül érdemes megemlíteni, hogy a Windows RT van desktop felület a mindennapi fájlkezeléshez, megállítható fájlmásolásra képes. A beépített böngészője integrált flash plug-int tartalmaz, és bár nem valamennyi, de jópár weboldal flash tartalmát képes lejátszani. A Remote Desktop protokoll legújabb, 8.0 változatát ismeri, ezért akár RemoteApp, akár VDI akár pedig Remote Desktop Session formában képes távoli rendszerekhez csatlakozni. Ezzel lehetővé válik, hogy ha nem is helyben, de prezentáció virtualizáció segítségével távolról hagyományos alkalmazásokat futtathasson. A VDI rendszerekhez nem csak technikai szempontból passzol, de a licencelése is kedvező. Ha egy felhasználónak van egy elsődleges (x86/x64) eszköze, amely Windows Software Assurance-szal fedett, és a Windows RT eszköz a vállalat/szervezet tulajdona, akkor ehhez a Windows RT alapú eszköz jogosult VDI környezet eléréséhez Virtual Device Access licenc előfizetése nélkül (Windows RT Companion VDA Rights). Ugyanez más operációs rendszerekre nem vonatkozik. Az Office 365 révén egy felhasználó akár öt eszközt is használhat. Megfelelő előfizetéssel így a helyben telepített Office üzleti célokra is használható lesz.

Mindezek alapján, más gyártók táblagépeivel összehasonlítva, a Windows RT nagyon vonzó alternatívának tűnik. Az is, ez nem kétséges. Ugyanakkor a sok-sok, vállalati szempontból értékes képesség együttesen sem elegendő, hogy valódi elsődleges munkahelyi eszköz váljék belőle. Jónéhány komoly korláttal rendekezik, amelyek behatárolják a vállalati/munkahelyi használatát, és kevés kivételtől eltekintve lehetetlenné teszik (legalábbis ma még), hogy kiválthassa a hordozható számítógépeket. Nézzük a megkötéseket(*):

  • A Windows RT natív módon nem képes x86/x64-re írt desktop alkalmazásokat futtatni. Ez azért vállalati környezetben elég komoly következményekkel jár. Egyetlen hagyományos, helyi telepítésű üzleti alkalmazás sem futtatható, és egyetlen rendszerfelügyeleti eszköz ügynöke, eszközmeghajtója stb. sem kerülhet egy Windows RT-re. Sokan azt gondolják desktop sincs a Windows RT-ben. Ez így ebben a formában nem igaz. Van desktop és desktop felület, elérhető minden operációs rendszerbe beépített desktop alkalmazás (Windows Intéző, Jegyzettömb, Számológép, Paint, Control Panel stb. stb.). A korábban desktop alkalmazásként ismert szoftverek viszont nem telepíthetők és nem futtathatók.
  • A Windows RT operációs rendszer nem tud tartománytag lenni. Ez a korlát ismét csak érzékenyen érinti a vállalati felhasználást. A vállalati erőforrásokhoz nincs integrált, egyszeri hitelesítés, nem futtathatók tartományi csoportházirendek, nincsenek kapcsolat nélküli állományok, automatikus mappaátirányítás belső kiszolgálókra stb. Mivel sem harmadik gyártó rendszerfelügyeleti szoftverével, sem Active Directory-val nem felügyelhető a Windows RT, az egyetlen lehetőség beállítások kikényszerítésére és szoftverek terítésére a Windows Intune bevetése lehet. A Windows Intune a Microsoft cloud alapú rendszerfelügyeleti megoldása.
  • Ha már nincs tetszőleges rendszerfelügyelet, könnyű felismerni, hogy ugyanez a helyzet az antimalware szoftverek területén is. A Windows RT egyedüli védelmi megoldása a Windows Defender. Vállalati környezetben használatos antimalware megoldás nem telepíthető rá.
  • Szintén a tartománytagság hiánya gátolja, hogy DirectAccess, Branchcache vagy felügyelhető Bitlocker funkciókat lehessen bekapcsolni. Mivel a Windows 7 is még csak felfutóban van, sokan nem ismerik, vagy eddig nem volt módjuk implementálni ezeket a képességeket. Érdemes tervezéskor számolni azzal, hogy továbbra is lesznek olyan eszközök, amelyek nem implementálják a fentiek egyikét sem.
  • A Windows RT saját rendszerpartícióit automatikusan titkosítja, és jól olvassa és írja a Bitlocker-To-Go módszerrel titkosított hordozható eszközöket is, Bitlocker-To-Go USB eszközt nem tud létrehozni.
    Az előnyök között tartjuk számon, hogy a Windows RT együttműködik a Network Access Protection rendszerekkel. Jegyezzük meg ugyanakkor, hogy a CISCO Network Access Control mechanizmusát nem kezeli, hisz hagyományos Win32 alkalmazást kellene telepíteni hozzá, valamint a NAP rendszerben sem használható harmadik gyártótól származó System Health Agent.
  • A Windows RT-ben nincs harmadik gyártó által támogatott SSL VPN.
  • Bár kétfaktoros hitelesítésre képes, a szükséges segédszoftverek híján nincs egyszeri jelszavas (One Time Password) belépési mód – egyelőre.
  • Ugyancsak az egyedi mentési ügynökök hiánya miatt mentésre csak a beépített eszközökkel van mód. Tegyük hozzá, hogy viszonylag ritka, amikor végfelhasználói gépeket kellene menteni. Ráadásul a Windows RT mögött is ott állnak a felhőszolgáltatások: akár a beépített Skydrive, akár más szolgáltatók felhős tárolási megoldása jó mentési alternatívát nyújtanak.
  • A Windows RT-ben futó Internet Explorer 10 egyetlen fontos funkcióban tér el a hagyományos Windows 8-ban megismerttel: nem telepíthetőek beépülő modulok. Igaz, van beépített flash modul, de ez nem minden weboldalon működik. Márpedig ahol nem működik, ott nincs is megoldás, mert egyedi flash modul nem telepíthető. Ugyanez a helyzet a Silverlight-tal, az ActiveX kontrollokkal és a Java futtatókörnyezetekkel is. Valamennyi böngészőbe beépülő modult igényel, az viszont a Windows RT platformra nem elérhető.
  • Végezetül említsük meg, hogy vállalati alkalmazásokat, amennyiben azok modern Windows alkalmazások, lehet telepíteni Windows RT alapú eszközökre. Ehhez azonban meg kell vásárolni a megfelelő Sideloading kulcsokat a Microsofttól.
  • Mit mondhatunk el összességében a Windows RT-re épülő rendszerekről? Bár a konkurenciához képest hatalmas előrelépést biztosítanak a munkahelyen való alkalmazhatóság területén, a hagyományos PC-ket és hordozható eszközöket nem tudják kiváltani. És ha van kivétel, akkor az csak a szabályt erősíti. A Windows RT alapú eszközök leginkább otthonra valók. Maga a Microsoft sem sorolja a "üzleti vagy fejlesztői termék" kategóriába. Ebből következően a termék életciklusa nem 5+5 év (öt év normál támogatás és öt év kiterjesztett támogatás), hanem csupán öt év normál támogatás.

    Ha mégis vállalati környezetben használják a Windows RT alapú eszközöket, akkor inkább a PC-s rendszerek kiegészítői (Companion Device), mint kiváltói lehetnek. Bár az adott hardver eszköz paramétereitől és egyedi képességeitől is függ, azért elmondható, hogy a Windows RT-s rendszerek nagyobb valószínűséggel fogják a tartalom fogyasztására, mint annak előállítására használni.

    Windows 8

A fentiek alapján már szinte mindent tudunk a Windows 8-ról is. Táblagépek kapcsán azért mondjuk el:

  • A Windows 8 alapú táblagépek teljes felügyelhetőségi lehetőséggel rendelkeznek. Egyaránt futtatják a korábbi szoftvereket és a modern alkalmazásokat.
  • Teljes kompatibilitást nyújtanak az x86/x64-es szoftverek számára. A Windows 8-cal szerelt táblagépre minden olyan alkalmazás, eszközkezelő, ügynök stb. feltelepíthető, amelyet korábban notebookokra és desktopokra raktunk fel.
  • A Windows 8 Professional operációs rendszerekkel szerelt táblagépekre telepíthető a Windows 8 Enterprise változat. Ez DirectAccess, Brach cache, Bitlocker, Applocker és még sok tucatnyi egyéb desktop szolgáltatás implementálását teszi lehetővé. Működnek az MDOP komponensek (App-V, UE-V, DaRT) is.
  • A Windows 8 Enterprise további licenc vásárlás vagy kulcs aktiválás nélkül képes a rendszergazdák által kiajánlott belső, Modern alkalmazások letöltésére és futtatására, amelyeket egyaránt telepíthetünk System Center Configuration Managerrel és Windows Intune-nal.

Összességében a Windows 8 alapú táblagépek képekes kiváltani a hordozható ultrabook eszközöket, néha az erősebb notebookokat és a nem Windows 8 alapú táblagépeket is – akár egyszerre. Áruk – és súlyuk – mindenképpen kisebb, mint egy PC + hagyományos táblagép kombónak. Igaz – ma még – kicsit vastagabbak és nehezebbek, mint más gyártók táblái, és az üzemidejük sem olyan hosszú még. A vállalatok számára azonban még így is ezek az eszközök lesznek a legvonzóbbak: elősegítik az eszkökonszolidációt és még nagyobb mobilitást tesznek lehetővé.

—————————–

* Lássuk be, ez az x86/x64 processzorokra épülő táblagépeken kívül a felsoroltak valamennyi platform esetén (iOS, Android) korlátot jelentenek.

3 Responses to Windows táblagépet, de milyet?

  1. Richard says:

    Kedves Tamás:

    1 olyan kérdésem volna, hogy RT-n a classic desktopon elindulnak nem-store alkalmazások? Pl. én mint amatőr fejlesztő írok egy 2-paneles fájlkezelőt ARM CPU-ra, és SD kártyára felmásolom, onnan futtatom. Ez működő dolog? Vagy minden ami .exe (nem néztem mi az ARM-os programok tényleges kiterjesztése) az csak MSstore digitálisan aláírt certtel indul el, anélkül error?

Leave a comment