A VDI nirvána

Eddig is sejtettem, de mostanában az ország jó néhány informatikai rendszerét megismerve tapasztalom is, hogy a desktop környezetek többnyire siralmas állapotban vannak. Elavult PC park! – kiált fel mindenki. Persze, de messze nem csak ez a probléma: elavult az operációs rendszer még az új gépeken is (Windows XP, de van, hogy Windows 2000), a szoftverterítés kézzel történik, esetleg scriptekkel, használható hardver vagy szoftver leltár nincs – ezek életciklusának kezelésről már nem is beszélve. Bárminek a tömeges végrehajtása (egységesíteni egy beállítást, feltenni ugyanolyan VPN klienst stb.) komoly fejtörést jelent. Egy gép cseréje akár napokig is eltarthat, lévén a felhasználó adatainak és beállításainak költöztetése is kézzel zajlik. Ma is van még 1000 PC-nél nagyobb környezet statikus IP címekkel! – Ilyen állapotok mellett az IT egy totális béna kacsa, reagáló-képessége alapján a csigákhoz hasonlítható. A “sikertörténetek” közé az tartozik, amikor a felhasználók “legalább nem rendszergazdák” a gépeiken, így aztán a legkisebb nyomtató csatlakozáshoz is a rendszergazda személyes jelenléte szükséges – áldott szoftver a VNC, még ha lassúcska is szegény. Ilyen környezetben dolgozni lehangoló. Ilyen desktop szolgáltatást kapni felháborító és végtelenül hátráltató.

Meglehet, talán az elkeseredettség okán, de szinte mindig találok egy üzemeltetési vezetőt a környéken, aki erősen hiszi, hogy ezt a lepusztult, magára hagyott nagy kupac PC-t vékonykliensek és virtuális desktopok segítségével egyetlen nagy ugrással modern környezetté – nem utolsó sorban pedig hatékonyan (értsd: még olcsóbban) üzemeltethető rendszerré lehet alakítani. “Bár nagy beruházás, komoly kezdeti költség, de az előnyök egyértelműek”. Gyakran el is éri a kezdeményező, hogy “legalább néhány gépen” legyen vékonykliens. Tipikusan azon felhasználóknál, ahol vélhetőleg a legeslegkisebb a várható ellenállás, mellesleg a legnagyobb a valószínűsége, hogy a vékonykliens valóban jó technológiai architektúra, bár ezt a projekt végrehajtói nem tudják. Vak tyúk is talál szeget. A napi nyomorból kifelé vagy felfelé pislogó szakemberek számára a VDI maga a nirvána, a modern desktop és digitális környezet  – amit persze “a rohadt főnökök nem képesek belátni.” és  csak a iPhone-jaikkal szaladgálnak. Gyakorta ebbe az “álmodozunk, de nem csinálunk semmit” nyugalmi állapotba kerül a rendszer. Aztán nem történik semmi.

Az egész helyzetben a legszomorúbb, hogy a desktopos szakemberek valójában még csak meg sem értik, hogy mi a probléma, s az okok ismerete nélkül a kitörési pontokat is rossz helyen sejtik. Akik a VDI nirvánát keresik, azokat el kell keserítenem: ilyen nem volt, nincs, és nem lesz. Miért? A VDI nirvána rossz feltevéseken alapul, elégtelen eszközökkel operál, a problémák nagy részére semmiféle választ nem ad, viszont új problémákat hoz be. Lássuk sorban.

Az első feltételezés az, hogy a desktop kérdéskör technológiai kérdés. Nem így van. A PC-k, később a notebookok, manapság pedig az okostelefonok és a táblagépek is, a hatékony munkavégzést segítik. Azt pedig, hogy mi hatékony, leginkább az tudja eldönteni, aki használja – a felhasználó. Így volt ez régen is: a mainframe rendszereket nem azért szorította a háttérbe a PC-s világ, mert jó volt a TCO-ja, hanem mert nagyobb szabadsági fokot biztosított a felhasználóinak. És a táblagépek és okostelefonok mögött is van egy hasonló hajtóerő (persze nem kizárólag, de ott van.)  Az IT által vizionált szigorúan szabályozott környezet elfogadható, ha cserébe a felhasználó gyorsan megkapja, amire szüksége van, vagyis a szolgáltatás agilis. De ha gúzsba kötjük a felhasználót, miközben mi magunk sem tudjuk kiszolgálni kellő sebességgel, nos az nem elfogadható.

Más megközelítésben sem állítható, hogy a vékonykliensek használata csak technológia kérdése: a szervezettség és az informatikai folyamatok értettsége éppúgy számít. Sőt, szerintem ez számít igazán. A VDI és főleg a vékonykliens gyártók szívesen rendelkezésre bocsátanak TCO tanulmányokat, amelyekben fényes eredmények születnek a saját termékeik javára, csak éppen az nem világlik ki ezekből, hogy megfelelő alapok, szaktudás, változás-kezelési ismeretek, Release-management stb. egyszóval érett informatikai szervezet szükségeltetik az előnyök valóra váltásához. Független elemzésekből ez persze kiderül: a Gartner, amely 1999-et a vékonykliens évének nevezte  2001-ben (DF-14-2800) *, 2004-ben, 2006-ban és 2008-ban, legutoljára pedig 2010 végén végzett TCO számítást hagyományos PC-s környezetre és vékonykliensekre vonatkozóan. Ezekben sorra azt a következtetést vonta le, hogy a vékonykliens technológiával remélt TCO csökkenés a PC felügyelet érettségétől függ leginkább, s akkor realizálható, ha az üzemeltetési folyamatok elég érettek. Azt a következtetést meg már én vonom le, hogy nem biztos, hogy feltétlenül valami N+1 technológia megvásárlása hozza el a jó világot: tessék a meglévő, ám parlagon heverő beépített képességekkel kezdeni.

Szintén egy téves feltételezés, hogy a VDI mindenkinek jó technológia. No, ezt már a szállítók sem állítják, de néha még találkozom olyan lelkesült vevővel, aki úgy gondolja, hogy minden szög, ha már kalapács van a kezében. Láttam már zátonyra futni Magyarországon úton levő notebookokra(!) tervezett VDI rendszert.

Végezetül egy többnyire végig sem gondolt dolog, amit azért én a hibás feltételezések közé sorolok: az üzemeltetési vezetők többnyire nem látják a szervezeti problémát a virtuális desktopok szerveren történő üzemeltetésénél. Ha kicsi a szervezet és a két csapat (PC-s és szerveres) azonos, akkor ez még érthető is. Ha azonban nagyobb rendszerről van szó külön csoportokkal, nos, ez számos problémát felvet, még érett szervezeteknél is: ki figyelje a hibákat? Hogyan történjen az incidensek kezelése? Hogyan adja át az egyik csapat a munkát a másiknak? Akik nagyvállalati IT szervezetben dolgoznak tudják miről beszélek. Egyáltalán nem triviális a különböző csoportok közötti kommunikáció megszervezése és fenntartása. Egy-egy hiba könnyedén pattogni kezd a két csapat között.

A VDI nirvána hibás feltevései mellé elégtelen eszközöket kínál. Technológiai elemből van bőven –  hisz a problémát is technológiainak érzik: hypervisor, connection broker, lemezkép terítés, alkalmazás virtualizáció, profil virtualizációs stb. Több a soknál. Csak éppen módszertan nincs az igények felmérésére (vagy nincs igényfelmérés, hogy ki ne dobják a VDI-t), sem változás-kezelés a rendszer bevezetésére, sem jól definiált üzemeltetési gyakorlat  – találja ki mindenki maga némi gyártói útmutatás után.

Amikor több ügyfélnél is rákérdeztem, hogy mi lesz a majdani VDI nagy előnye a mostani  állapothoz képest, azt a választ kaptam, hogy a vékonykliensek sokkal könnyebben kezelhetők: ha meghibásodnak csak le kell venni egyet a polcról és már megy is minden tovább. Amikor viszont azt kérdeztem, hogy ez azt jelenti, ez a leggyakoribb hiba, netán ezt a legköltségesebb elhárítani, akkor csak hümmögés volt a válasz. Nem, tulajdonképpen nem ez, “de ez is fontos”. Szent meggyőződésem, hogy az egyébként technológiai értelemben briliáns VDI valójában nem azokat a gondokat kezeli, amelyek a legégetőbbek. Melyek a legégetőbbek? Mindenek előtt a nyilvántartások kezelése és a mozgatási (kiadás, csere, átadás, selejtezés stb.) folyamatok precíz végrehajtása. Aztán az egységes lemezkép-kezelés, a desktop frissítés release-managementje, a felhasználói adatok kezelése (és gépek közötti migrációja), az alkalmazások terítése, igénylése, a leggyakoribb desktop alkalmazás hibák felderítése és orvoslása; az alkalmazás-inkompatibilitási problémák kezelése, a valóban biztonságos adathozzáférés bárhonnan, bármikor stb. stb. Ezekkel a kérdésekkel A VDI megoldások nem foglalkoznak. Persze, soha nem is állították magukról, ez igaz. Csakhogy egy VDI implementáció beruházás-intenzív volta lehetetlenné teszi, hogy más területekre is erőforrásokat allokáljon az IT szervezet. Azokra a feladatokra már nem jut idő, pénz, projekt stb.. S miközben a régi problémák maradnak, újak is keletkeznek. A szerver alapú infrastruktúra desktop üzemeltetési tapasztalat helyett szerver üzemeltetési tapasztalatot igényel. És fordítva: hiába a szerver-felügyeleti tudás, a VDI-nál a virtuális gépek desktopok, amelyek egészen másképp viselkednek, mint a kiszolgálók. Kié ez a rendszer? Fentebb tárgyaltuk a problémát. Bárkié is lesz, a hypervisorok üzemeltetése és az teljesítmény-figyelés, valamint a kapacitásokkal való gazdálkodás különösen nehézségeket hoz majd. Illetve, ha precíz, szigorú rend szerint dolgozó csapatról van szó, akkor talán nem – ám a cikk elején leírt állapotok alapján erre kevés a remény.

Szóval még egyszer: a VDI nirvána nem volt, nincs és nem lesz. S ha valaki azt gondolja, hogy én nem szeretem a VDI-t, most rögtön megnyugtatom: épp ellenkezőleg. Egy remek találmány sok-sok hasznos képességgel. Amit nem szeretek, az a hype és a túlzott várakozások a VDI körül. A vak hit, az ostoba megközelítés és a felesleges pénzszórás. A józan paraszti ész mellőzése és az akarnok “hivatalkodó” IT.

Hasznos olvasmányok:

Client Computing Today: Containment, Conspiracy and Conflict

Desktop Virtualization: Not for every user – but it is for every company

Q&A: The Relationship Between Windows 7 and Hosted Virtual Desktop Technology (Gartner előfizetés szükséges)

——————————————

* – A Gartner tanulmány első mondata: Enterprises deploying thin clients expect a substantial TCO benefit, but our analysis shows that there may be no TCO benefit at all, depending on PC management best practices and on thin-client migration costs. – vagyis épp arról ír, amiről most, 10 évvel később én írok.

Jobb az XP? Jobb a Win7?

A Windows 7 piaci térnyeréséről beszámoló HWSW cikk után a megjegyzésekben újra fellángolt a meglehetősen terméketlen vita arról, hogy vajon a Windows XP, vagy a Windows7-e a jobb operációs rendszer. Terméketlennek azért gondolom, mert két dolgot gondosan kerülnek a vitázók: mit jelent az, hogy “jobb”, illetve  “kinek” jobb, milyen felhasználói kontextusban értelmezhetők az érvek. Homályosan persze átszűrődik, hogy a “jobb” körülbelül annyit tesz: gyorsabb, kényelmesebb, szebb, a “kinek” pedig a mindenkinek. No, ennek nincs túl sok teteje.

A “kinek” kérdés megválaszolása meglehetősen nehéz. A számítógépeknek éppen az a jellegzetessége, hogy bár látszatra szinte egyformák (processzorból, memóriából, háttértárból állnak, monitorral, billentyűzettel és egérrel kommunikálnak), valójában megszámlálhatatlan módon használják az emberek. Vagyis: általános eszközt használnak céleszközök helyett. Egy számítógép jó elektronikus levelezésre, internetezésre, video-telefonálásra, játékra, filmnézésre, zenehallgatásra, jegyzetelésre, könyvírásra, filmkészítésére, adatrögzítésre, eszterga vezérlésére, kazánszabályozásra, épületek tervezésére, beléptető rendszerekhez, nyilvános internet pontokhoz; egyetemi laborokhoz, ügyviteli folyamatok támogatására, molekula modellezésre, liftvezérlésre meg millió más dologra. Ezeket a tevékenységeket emberek végzik a munkájuk részeként vagy otthon, hobbiból. Amíg a vitából nem derül ki, hogy miről van szó, beszállni sem érdemes.

Az egész diskurzus ugyanakkor elmegy egy nagyon fontos dolog mellett: szóba se kerül, meg sem említi senki, pedig talán a legfontosabb mind közül. A Windows XP és a Windows 7 platformok, vagyis olyan termékek, amelyek értéke nem önmagukban, hanem a rá épített megoldásokban rejlik. Nem Windows XP-re van szükségünk, hanem egy jó szövegszerkesztőre (ami történetesen az operációs rendszeren fut), no meg egy jól működő nyomtatóra (amelyre történetesen az operációs rendszer küldi ki a nyomtatni valót). Amikor tehát a Windows 7 térnyeréséből beszélünk, akkor valójában a Windows7 ökoszisztéma térnyerését látjuk. És egész más két operációs rendszert összehasonlítani (végső soron technológiai képességeket összevetni), mint platformokat. Ugyanakkor a való életben nem az operációs rendszerek, hanem a platformok versenyeznek egymással. Egy mikro példa:

Ha nekem otthon van egy Windows XP-m, amihez van egy régi, párhuzamos csatolóra köthető nyomtatóm és egy régi, csak Windows XP-re kapható, de nekem kedves és kényelmes szoftver, akkor bizony egy Windows 7 átállás számomra “költséges” lehet, hiszen az operációs rendszer lecserélésén túl kell egy új szoftvert is vásárolnom, meg egy új nyomtatót, meg az új szoftvert meg kell tanulnom. Végső soron a ráfordított idő, erőfeszítés a pénz ebből a szempontból egymásba konvertálhatók. Világos, hogy az átállásnak lehetnek akár előnyei is (az operációs rendszer kényelmesebb, lehet, hogy stabilabb; biztonságosabb; meglehet, hogy kevesebb energiát fogyasztana a rendszerem stb.), de nem biztos, hogy rohannék az ilyen átállással. A Windows XP ökoszisztémám – a sok, egymáshoz kötődő elem, beleértve a saját tudásomat is – akadályozza, hogy az újabb platformot kezdjem használni. A dolgok ugyanakkor nem állandóak: ha tönkremegy a nyomtatóm vagy a merevlemezem – vagyis megsérül az ökoszisztéma, már nem biztos, hogy az eredeti helyreállítása lesz a legolcsóbb. Lehet, hogy ekkor már az új platform lesz a megfelelő alternatíva a számomra.

Kicsit hasonlóan zajlik egy vállalati döntési folyamat: itt is létezik egy rendszer, amely nem csak a PC-kből áll, s itt is egyik elem köti a másikat, csakhogy itt jóval gyakoribb a változás és a platform megbomlása is másképp történik. Az otthoni rendszeremnél alacsony és impulzív jellegű az üzemeltetési költség, a vállalati környezetben viszont állandó és lehet elég magas. Az átállás ideje egy kis rendszernél fajlagosan jelentős, nagyobb rendszerek esetén viszont relatíve kicsi. A függelmi elemek az én rendszeremben jól átláthatók, nagy rendszerek esetén ez némi erőfeszítést igényel (de egyáltalán nem állítom, hogy lehetetlen). Én lehet, hogy csak egy könyvelő vagyok, aki nem ért az operációs rendszerekhez, de egy vállalati környezetben ehhez adottak a szakemberek. stb. stb. (Nota bene: meglehet, hogy ezen szakemberek naprakész tudásának hiánya és a meglévő platformot erősíti az új helyett.)

Egy bizonyos: a Windows XP platform köré épült globális rendszer (alkalmazások, hardver elemek, eszközmeghajtók, és nem elfelejtve: az emberi tudás), a valaha létrejött legnagyobb és leghomogénebb ökoszisztémák egyike, amely “épp elég” jellemzőivel a legnagyobb versenytársává vált az új verzióknak. Ebben a versenyben – amely még egyszer: a platformok versenye – elvérzett a Windows Vista, de masszívan küzdve győzött a Windows 7. (*) Ráadásul a közgazdaságtan erői itt is működnek: az egyre kevesebbek által használt – és már nem fejlődő – rendszert még kevesebben és majd még kevesebben használják, ezért aztán még kevesebb befektetés (pl.: kompatibilis hardver) érkezik ide, ami megint csak az új malmára hajtja a vizet stb. stb.

Még néhány gondolat: természetesen mind a Windows XP, mind pedig a Windows 7 a tágabban értelmezett Windows platform és ökoszisztéma része. Egy linux desktopnak (vagy a Chrome OS-nek, iOS-nek stb.) ezzel a tágabb rendszerrel kell felvennie a versenyt. S mint látható: a masszív, homogén platformok felszámolása egyáltalán nem könnyű. Sokkal sokkal több kell hozzá, mint egy jó minőségű termék. Az csak az első lépés.

 

———————————————–
* – A Windows Vista kudarca szerintem nem technológiai. A Vista legnagyobb problémája, hogy a Microsoft nem készített köré olyan ökoszisztémát, amely felvehette volna a versenyt az addigra hatalmasra nőtt Windows XP-vel szemben.

A Nagy Vihar (Perfect storm)

 A perfect storm is an expression that describes
an event where a rare combination of circumstances
will aggravate a situation drastically

– Wikipedia –

Meglepően csöndesen fogadta a virtualizáció világa a nyár elején, hogy a Gartnernek az x86 virtualizációs piacra vonatkozó, 2011-es “Magic Quadrant” (MQ) elemzése a Microsoft megoldását a vezető negyedbe helyezte. Pedig megér néhány sort elmélkedni ennek a változásnak a jelentőségén, főleg a nyári, és a várható őszi események fényében.

Mi a fene az a Magic Quadrant?

A “Magic Quadrant” egy vezetői elemzői módszer, a Gartner saját találmánya. Sok mindenre használhatják: a segítségével fel lehet térképezni egy termékportfoliót, vagy – mint esetünkben – elemezni lehet egy piaci szegmenset, amely jelentős növekedéssel kecsegtet, s amelyben a versenytársak igyekeznek megkülönböztetni magukat. Egy MQ szinte soha nem egy konkrét termékre vonatkozik, hanem mindig egy üzleti problémára, amelyet a versenyben résztvevők egy vagy több termékkel és/vagy megoldással, szolgáltatásokkal igyekeznek lefedni. A Gartner jelenleg 53 piaci szegmensre végez el rendszeresen elemzéseket, ezek egyike az x86 virtualizáció piaca. Az elemzések között vannak régóta vezetettek és egész újak is – a szóban forgó virtualizációs elemzés az utóbbiak közé tartozik, másodszor jelent meg. A MQ végterméke egy tanulmány, benne egy 4×4-es tábla, amelyben a felmérés eredményeként a Gartner elemzői elhelyezik a piaci szereplőket. Nagyjából így:

 

Az elemezés kétféle koordinátát tartalmaz, a végrehajtási képességet (Ability to Execute) és a vízió teljességét (Completness of Vision). Nézzük röviden, melyik mit takar.

A végrehajtás képessége (Ability to Execute)
Maga a végrehajtás képessége is egy összetett mutató, amelyet eltérő súlyozással az alábbi vizsgált tényezők alkotják:

• Termékek/szolgáltatások
• Általános életképesség (Overall Viability
• Kereskedelmi tevékenység és árazás.
• Piaci reagálóképesség a jelenben és a múltban
• Marketing tevékenység végrehajtás (Marketing execution)
• A felhasználók tapasztalatai (Customer Experience
• Üzemmenet (Operations

Sajnos meghaladja a cikk terjedelmét mindegy egyes tényező kifejtése, akit érdekel, azt a cikk végén található hivatkozásnál elolvashatja. Amire érdemes odafigyelni az az, hogy a tényezők a jelenre és a múltra, valamint a konkrét végrehajtásra összpontosítanak.

A vízió teljessége (Completness of Vision)
Ahogy az előző, úgy ez a koordináta is egy meglehetősen összetett dolog, amely az alábbi tényezőket egyesíti:

• A piac megértése (Market Understanding)
• Marketing stratégia (Marketing Strategy)
• Kereskedelmi stratégia (Sales Strategy)
• Termékstratégia (Offering (Product) Strategy)
• Üzleti modell (Business Model)
• Vertikális/iparági stratégia (Vertical/Industry Strategy)
• Innováció (Innovation)
• Földrajzi stratégia (Geographic Strategy)

Részletekre itt sincs mód, de megint csak érdemes észrevenni, hogy itt a gyártók (nyilvános) terveit, elképzeléseit elemzi a Gartner, vagyis a jelen és a jövő a fő szempont

A Magic Quadrant negyedei
A kétféle dimenzió mentén végül négy területre osztja a piacot a Gartner:

• Vezetők (Leaders) – Jól teljesítenek a piacon és jól pozícionálják magukat a jövőre tekintettel.
• Vízionálók (Visioners) – Értik merre tart a piac, vagy van elképzelésük arról, hogyan igazodjanak a változó piachoz, de a jelenlegi végrehajtás nem elég jó .
• Kihívók (Challengers) – Jól működnek, esetleg dominálják a piac egyes részeit, de nem mutatják, hogy kellően értenék merre tart a piac, illetve hogyan változnak az igények.
• Réspiaci szereplők (Niche players) – Kétféle szereplő is előfordulhat itt: Vannak, akik kis szereplők, de jól fókuszálnak egy-egy részterületre. Emellett vannak, lehetnek globális szereplők, akik nem fókuszáltak, és nem elég innovatívak vagy nem teljesítenek elég jól a piacon.

Mire kapunk választ egy MQ-ban?
Látható, hogy a végeredmény látszólag egyszerű, az értékelési szempontok viszont egyáltalán nem azok. Gyakori hiba egy-egy MQ értelmezésnél, hogy a teljes mutató helyett csupán egy-egy tényezőt “lát bele” az olvasó az elemzés eredményébe. Azt például semmiképp sem mondhatjuk, hogy a függőleges tengely csak marketing és kereskedelem, a vízszintes meg technológia. Egy MQ végeredményben olyan kérdésekre próbál választ adni, hogy:

• Mely gyártók a számottevő szereplők a piacon?
• Ki vagy kik a piacvezetők?
• Érdemes-e egy adott technológiánál egy adott megoldás szállítóját figyelembe venni?
• Milyen a versenyzők egymáshoz viszonyított helyzete?
• Mire kell készülni egy gyártó kiválasztása esetén? (Pl.: előremutató technológia és innováció, de gyenge támogatás stb.)
• A megoldásoknak, gyártóknak  milyen erős és gyenge pontjaik vannak?

Vagyis egy MQ egy döntést segítő, azt előkészítő tanulmány, olyan szakértőktől, akiknek napi feladata ezt a technológiai szegmenset és a szereplőket figyelni. Fontos tudni, hogy az MQ erősen épít az ügyfelektől kapott visszajelzésekre. Végeredményben ők látják ilyennek, vagy olyannak a megoldásokat.

Változások és elemzések az új kiadásban
A 2010-es és 2011-es éveket összevetve jó néhány változás látható. Eltűnt a Novell, ennek oka, hogy felvásárolták, s a tanulmány készítésének időszakában még nem dőlt el a SUSE részleg sorsa. Jövőre valószínűleg visszatér a most már leválasztott SUSE csapat. Az elmúlt évben az Oracle racionalizálta a portfólióját, ezért már csak egyszer szerepel. A Citrix erősített a végrehajtásban, ezért a vezető negyedbe került. Végül a Microsoft egy jobb piaci megértést, illetve innovatívabb portfóliót mutatott fel, ezért jobbra mozdult, így szintén bekerült a vezető negyedbe. Érdemes megnézni azt is, mit ír a Gartner a piac két legnagyobb szereplőjéről.

• VMware:  Erőssége a stratégia és a tervei a magán és hibrid számítási felhőkre vonatkozóan. (Naná, ők fújják a passzát szelet!). Technológiai vezető és innovátor. Magas ügyfél-elégedettség és nagy installált bázis, különösen az (amerikai értelemben vett) nagyvállalatok és technológiai szolgáltatók körében. A VMware-nek a Gartner szerint oda kell figyelnie árbevétel növekedésre, tekintettel arra, hogy a nagyvállalati szegmens telítődik, a kis- és középvállalatok viszont alacsonyabb árakat várnak. Figyelnie kell arra, hogy továbbra is figyeljenek rá – erősödik a verseny a Microsofttal. Végezetül az elemzők felhívják a figyelmet, hogy a VMware függ az olyan kihívásokkal teli piacoktól mint az IT szolgáltatás automatizáció.
• Microsoft: erőssége, hogy a virtualizációs rendszerfelügyelet ismerős lehet a Windows üzemeltetők számára. Erős Windows Server pozíciói vannak az (amerikai értelemben vett!) középvállalatoknál. Ezen cégekhez jó megoldásokat és árakat ad. Végezetül a Microsoft az Microsoft, vagyis egyike a négy AAA cégnek a S&P500-as listáján (értsd: a cég pénzügyi helyzete stabil). A Microsoftnak figyelnie kell arra, hogy nehéz lesz átkonvertálnia vagy körbebástyáznia a VMware installált bázisát, különösen a nagyvállalatoknál. Az MS erős versenyre számíthat a partneri csatornákért és a szolgáltatókért folytatott küzdelemben. Végül a Gartner szerint gond az, hogy a Hypervisor szülő partíciója Windows.

Érdekes megállapítás – de általam is tapasztalt tény – hogy a VMware magas árai, és az abból képzett partneri kedvezmény miatt a partnerek szívesebben árulják a “jövedelmezőbb” megoldást.

A 2011-es elemzés jelentősége
A legnagyobb és legfontosabb változás kétségkívül a Microsoft vezető negyedbe való belépése. Számos  nagy informatikai szervezet ugyanis szinte csak akkor áll szóba egy-egy szállítóval egy adott megoldással kapcsolatban, ha az már a vezető negyedben van. Erre a tanulmányra komoly ajtók nyílnak meg. Mindezt ráadásul a 2009-es, tehát a már nem egészen mai gyerek Hyper-V-vel és SCVMM-mel érte el a cég!

A Nagy Vihar
A nyár folyamán néhány esemény tovább növelte a piacon a feszültséget és a várakozásokat. Júliusban a VMware bejelentette a vSphere családja új generációját, nem mellesleg az új licencelési elveit is. Ez meglehetősen sok ellenérzést váltott ki – és ekkor nagyon finoman fogalmaztam. (Kollégáim két hosszú cikkben elemezték a történteket és a következményeket itt, meg itt.) Az VMware ügyfelek elégedettsége erőteljesen csökkent és a megbízható szállítói mivolta megkérdőjeleződött. Sokáig fog tartani, mire a helyi mérnökök ezt a csorbát szorgos munkával kiköszörülik, ha egyáltalán ez lehetséges. De ez még mindig nem a vége. A Microsoft augusztus folyamán elkezdte csepegtetni az új generációs operációs rendszeréről az információkat, és már mindenki tudja, hogy az igazán fontos bejelentések a jövő heti BUILD konferencián várhatók. Vigyázó szemetek Anaheim-re vessétek!

Azt hiszem, hogy a Gartner által kinyilvánított MS vezetői pozíció, a VMware ügyfél-elégedettségi fiaskója és a teljes Windows kínálat (kliens, szerver, Phone és Azure) valamint System Center termékcsalád minden tagjának új verziója együtt egy igazi tökéletes vihar. Előszélnek megteszi ez: Bringing Hyper-V to Windows “8”. Izgalmas ősz következik !

Keddtől BUILD!

A számítási felhők hatása az IT versenyhelyzetekre

A múlt heti HWSW cikkei, meg az Office 365 tegnapi megjelenése nem is adhatna jobb apropót ehhez a cikkhez. Előbb az IDC tanulmányának ismertetése jelent meg az informatikai portálon. Ebben az áll, hogy az IT kiadások növekedésének fele a számítási felhőkre megy majd, ezen belül is a legdinamikusabb piaca az SaaS rendszereknek lesz. Egy nappal később a Redhat optimista jelentéséről olvashattunk, amelyben a cég a számítási felhőket és a virtualizációt nevezte meg húzó piaci igényként.

A számítási felhők egy újfajta informatikai modellt képviselnek, s ilyen esetben várható, hogy alapvetően felborítják azokat a szituációkat, állóháborúkat, amelyek egy korábbi korszakot fémjeleztek. A Microsoft ebben a tekintetben különleges helyet foglal el, mivel az elmúlt 15 évben szinte minden szoftver szegmensben (versenyző rész-piacon) megjelent. A cégnek vannak persze erősségei, meg kevésbé vonzó megoldásai is, de az ritkán fordul elő, hogy futottak még kategóriába tartozna. Csak hogy ne beszéljek a levegőbe: a Gartner 38 olyan szoftverpiaccal foglalkozó Magic Quadrant kimutatást tart karban évről évre, amelyekben a Microsoft is szerepel. Ezek közül 22 esetben a vezető, 10-ben a kihívó, 2 esetben pedig vizionáló negyedben szerepel a cég. Csupán négy esetben jelölte a szoftveróriást réspiaci szereplőnek (niche player). A Microsoft tehát a vállalati informatika egyik meghatározó – és ez idáig nyerő – szereplője, ugyanakkor a hagyomány és az örökség (legacy) képviselője. A hagyományos szereplők mindig nehéz helyzetben vannak egy alapvető változásnál: ha az új megoldásokat választják, akkor lemondanak a “régi” szoftverkódról, képességekről, ügyfelekről, és főleg, árbevételről. Példaként elég a Windows Mobile –> Windows Phone 7 váltást említeni. Ha a piacvezető a régi technológia védelmére rendezkedik be, akkor viszont az egész vállalat/termék stb. relevanciája megkérdőjeleződhet. Az IBM a mainframekkel járt így a PC világ beköszöntével. Tehát nagyon érdekes, hogy a jelenkor egyik “IBM”-je, a Microsoft, hogyan és mit lép: hogyan védi a régit és veszi át, vagy éppenséggel találja fel az újat.

Az már láttuk, hogy a számítási felhők különböző működési és terítési modelleket használnak, s ezek együtt egy egészen nagy piacot alkotnak, gyakran önálló részekkel. A rész-piacok rendelkeznek önmozgással, de egymásra is hatnak, sőt gyakran előfordul, hogy ugyanaz a termék több rész-piacon is megjelenik.

A Microsoft – globális szállítóként – minden szegmensben képviselteti magát, s talán nem túlzok, ha azt mondom, egy kicsit előbb lépett, mint a vállalati szegmensbeli hagyományos versenytársai: az IBM, az Oracle, a HP. Ez azonban az üdvösséghez még nem biztos, hogy elég.

A számítási felhő “másról” szól

Az informatikai piaci verseny átalakulásának egyik  legmarkánsabb jele az, hogy mindig felbukkan az a szó, hogy “más”. Először is más a termék: mindeddig dobozos változatban (esetleg nagy tételben) lehetett szoftvert vásárolni – ritkábban bérelni. A megvásárolt szoftverhez vagy volt frissítés vagy sem, de mindenképp egy adott képesség halmazzal rendelkezett. Hogy mit hozott ki belőle egy-egy IT szervezet, az már nem a gyártón múlott, legalábbis jórészben nem. A számítási felhők világában nem szoftver terméket, hanem szoftveres szolgáltatást árulnak a szállítók. Nem csak a termék potenciális képességei, hanem tényleges működése és működtetése is számít. Míg korábban a legfőbb mérési pont a termék funkció-gazdagsága és az ahhoz mért ár, a számítási felhők világában e kettőhöz még társul a szolgáltatás rendelkezésre állása, biztonsága, a biztosított kapacitás. Ez az átalakulás viszont bizonyos jellemzőket irrelevánssá tesznek. Mire gondolok? Például a nyílt forráskód – zárt forráskód vitára. Egy szolgáltatásként vásárolt levelezési vagy kollaborációs megoldásnál teljesen lényegtelen, hogy a szolgáltató milyen fejlesztési modellben fejleszt(*). Ami lényeges, az a szolgáltatás funkciógazdagsága és ára. De ez igaz a platform szolgáltatásoknál is. Lényegtelen, hogy Windows vagy Linux a platform alapja: ami a lényeges, az a gyors fejlesztés, a skálázható alkalmazás, a gyorsabb piacra jutás és az ár. A hagyományos IT világában jó gumicsont, hogy vajon az Oracle adatbázis kezelője, vagy a Microsofté skálázhatóbb, illetve melyik biztosít nagyobb rendelkezésre állást. Az Azure SQL automatikus skálázódása sokmillió felhasználóig ezt a vitát értelmetlenné tette. Ami pedig a rendelkezésre állást illeti, azt a szállító szerződésben vállalja, letudottnak tekinthető. Összességében azt gondolom, hogy a számítási felhők világában nem érvényesek a hagyományos versenyhelyzetek, mindenek előtt és első sorban azért, mert más a termék!.

De nem csak a termékek, a versenyzők is mások. Amíg a nagyvállalati levelezés világában az Exchange mellett a Lotus Domino (IBM) és a Groupwise (Novell) küzdött, addig a számítási felhők korában az egyik legpotensebb e-mail szolgáltatás versenyző a Google. A hagyományos CRM rendszerek koronázatlan királya a Siebel CRM, a számítási felhők egyik legerősebb versenyzője a salesforce.com. Ez a fajta átalakulás még a szerver operációs rendszerekre is igaz: korábban Windows-ról, Linuxról és Unix-ról vitatkoztunk, mára az operációs rendszerek szerepét nem kis részben a hypervisorok vették át, a Hyper-V, az ESX és a Xen. A élet különös fintora, hogy az nyilvános IaaS szolgáltatások jelenlegi piacvezetője, az Amazon, nem ESX-et, hanem Xen-t futtat.

Végezetül a számítási felhők a hagyományos versenyhelyzetekhez más dimenziót is ad – ez gyakran helyettesítő terméket jelent. Az elmúlt félévben egyre-másra jöttek a hírek a magyar egyetemeken telepített szuperszámítógépekről. Azt gondolom, hogy ez a piac pár év múlva teljes egészében eltűnik és felszippantja a PaaS világ. (Talán csak a Petagon és a CIA hagy meg néhányat magának ) Amikor számítási kapacitás dolgában versenyezni kell, akkor a globális szállítók ultrahatékony adatközpontjai verhetetlenek. Ha ehhez jó fejlesztési környezetet is biztosítanak, akkor minden adott a sikerhez.

A hibrid világ eljövetele

Bár nem kétséges, hogy az új paradigma új képviselői (Amazon, Salesforce, Google stb.) a siker megragadásának pillanatában vannak, azért a való világ nem változik meg egyik pillanatról a másikra. Az új szállítók nem rendelkeznek hagyományos kapcsolatrendszerrel a vállalati világban és gyakran nincs is megoldásuk a hagyományos modellre. Márpedig ez nem elhanyagolható veszély a számukra. A vállalatok hagyományosan konzervatívok: változnak, de nem hirtelen. S ha változnak is, a változás kockázatait szeretnék minimalizálni: átmenetet szeretnének a hagyományos rendszereik és az új lehetőségek között. S ez jó esélyt ad még a későn ébredő IT szállítóknak is, mint például az IBM vagy az Oracle. Az új modell adaptálásának ugyanis nem csak az a módja, hogy kidobjuk a régit, hanem sokkal inkább az, hogy kinövesztjük belőle az újat. Az Office 365 például épp ezt teszi: semmi akadálya technológiai és licenc oldalról hibrid rendszerek kialakításának. Az igazi verseny frontja tehát – meggyőződésem szerint – a hibrid rendszerek világában lesz.

 

(*)  Jót mosolyogtam a HWSW RedHat-os cikkén, amikor azt bizonygatják, hogy cloud-ok nyilt forráson vannak. Nem csak azért, mert kicsi az esélye, hogy Salesforce.com, a Google, vagy az Amazon saját módosított operációs rendszerének forráskódjához hozzá tudnék férni, hanem azért, mert a dolognak nincs jelentősége. A szolgáltatást használom, nem a forráskódot.

A Microsoft számítási felhő megoldásai

A kezdeti alapozó cikkek után azt gondoltam érdemes lenne megvizsgálni, hogyan hat a számítási felhő, mint működési modell megjelenése az informatikai ipar egyes szegmenseire, a versenyre, ezen belül a Microsoft stratégiájára. Ez az elemzés ugyanakkor a levegőben lógna, ha legalább néhány sorban nem ismertetném a Microsoft jelenlegi felhő megoldási portfolióját. Először minden egyes szolgáltatás logóját be szerettem volna vágni, de aztán annyi jött össze, hogy inkább dobtam az ötletet és egy összefoglaló ábrát kerestem. Sikerült is halászni egyet, megpróbálom egy-két mondatban ismertetni a fontosabb ajánlatokat. Szerencsére az ábra szerkezete követi a korábban leírtakat és a szolgáltatási modellek szerint csoportosítja azt, amit a Microsoft ma tud.

Windows Live szolgáltatások

Ugyan alapvetően nem üzleti szolgáltatásról van szó, de ezer szállal kötődi azokhoz, egyéb iránt pedig minden Microsoft SaaS megoldás ősének tekinthetők. Önkényes módon a “Live” szolgáltatásokat kétféle csoportba soroltam: úgy érzem, vannak inkább “platform” elemek, és aztán arra épülő “alkalmazások”. Kezdjük a platform elemekkel.

• Windows Live ID (“platform”)– Ez a hitelesítési mechanizmus az alapja az összes Microsoft online szolgáltatásnak szóljon üzleti vagy otthoni felhasználókhoz. Annak idején mindenki felhördült amikor a Microsoft úgy próbálta pozícionálni még 2001-2002 környékén ezt a szolgáltatást, mint az Internet potenciálisan egyetlen és egységes identitás kezelő rendszere. Aztán tessék megnézni, hol tartunk ma? Senki sem ágál különösebb ellene, hogy egy másik cég tényleg meg is csinálta azt, amit az MS szeretett volna. A céget úgy hívják: Facebook.
• Skydrive (“platform”) – Online adattárolási rendszer 25 GB tárhellyel. Integrált a levelezési, a webes Office és a fényképmegosztó szolgáltatással. A Mesh-sel egyelőre nem, de logikus következő lépés lenne.
• Hotmail (“alkalmazás”): 1998 óta a Microsoft első számú, és azóta is versenyképes webes levelező rendszere. Mára online  naptár és névjegyalbum szolgáltatással is rendelkezik, a böngésző(k) mellett elérhető az Office Outlookjából és mobiltelefonokról is.
• Messenger (“alkalmazás”): azonnali üzenetküldő szolgáltatásnak indult, de ma már inkább mondanám a közösségi hálók legjobb helyben  futtatható kliens-alkalmazásának. Ennek a közösségi jelenlétnek a része a csevegés, hang és/vagy képi kapcsolat. A közösségi hálózat lehet a Windows Live, a Facebook, a LinkedIn és a Myspace is.
• Windows Live Profile (“alkalmazás”): A Windows Live azonosítóhoz megadhatunk magunkról mindenféle adatot, kapcsolatokat építhetünk a barátainkkal (akiknek az adatai aztán a Live névjegyalbumban és a Messenger kapcsolataink között visszaköszönnek.) A Live Profile integrálni képes a különböző közösségi hálózatokból érkező eseményeket, leveleket, megosztásokat stb.
• Windows Live Mesh (“alkalmazás”): Fájl szinkronizációs szolgáltatás különböző eszközök között (PC, Notebook, Home szerver, média center, cloud)

A Windows Live szolgáltatásokhoz szorosan kapcsolódnak az Office Live szolgáltatások. Korábban az Office Live két részből állt: az Office Live Workspace-ből és az Office Live Small Businessből. A megcélzott közönség az otthoni felhasználók és a kisvállalatok voltak. Az élet azonban rohan, ezek a szolgáltatás is átalakulnak. Az Office Live Workspace utódja az Office Web Apps on Skydrive. Ez a megoldás tartalmaz böngészőből elérhető webes Office alkalmazásokat és Skydrive tárhelyet, ámde úgy, hogy a tárhely a hagyományos Office alkalmazásokból is elérhető. (Lásd alábbi kép)

Az Office Live Small Business képességei a jövőben az Office 365 szolgáltatásban élnek majd.

Office 365

A júliusban véglegesedő szolgáltatás a Microsoft SaaS portfóliójának zászlóshajója. Egyrészt jelent egy új licencelési modellt (nem tárgyaljuk most), másrészt egy csomó, számítási felhőből elérhető szolgáltatást, úgy mint:

• Exchange Online – levelezés, címtár, feladat- és naptárkezelés.
• Sharepoint Online – csoportmunka, együttműködés.
• Lync Online (ma még Office Communictions Online) – online jelenlét, csevegés, pc-pc hangkapcsolat.
• Office Web alkalmazások – böngészőből elérhető és működő Word, Excel, Powerpoint, Outlook, Onenote.

Az Office 365-öt kiegészít jó néhány, többnyire levelezéssel kapcsolatos szolgáltatás: ForeFront Online Protection for Exchange (malware- és levélszemét szűrés) Exchange Online Archiving (levelezés archiválás), Exchange Hosted Encryption (levéltitkosítás).

Az Office 365-nek vannak/leszek speciális ajánlatai is, például felsőoktatási intézmények számára. (Live @ Edu)

További, üzleti felhasználóknak szánt szolgáltatások:

• Microsoft Dynamics CRM Online A első fecske a Microsoft üzleti alkalmazás portfóliójából.
• Windows Intune – A Microsoft desktop felügyeleti rendszerének szolgáltatás alapú változata. (hardver- és szoftver leltár, vírusvédelem, riasztások, távfelügyelet.)
• TellMe – Hangintegrációs szolgáltatás. Telefonos (Bing Voice), TV-s (Kinect), Autós (Ford Sync) és PC-s szoftverekben egyaránt megtalálható.
• Bing – térkép és keresési szolgáltatások integrálása vállalati környezetbe.

Platform szolgáltatások

A Microsoft platform szolgáltatásai mögé általában odabiggyesztik az “Azure” szócskát, azért, mert a szoftver nevek megegyeznek a helyben telepíthető változatokkal. Beszélhetünk ezek alapján Windows szerverről és Windows Azure-ról, SQL szerverről és SQL Azure-ról stb. Egy felsorolás szerű ismertetés:

• Windows Azure – Egy számítási felhőben futó operációs rendszer, amelynek feladata az ezen operációs rendszerre írt alkalmazások futtatása. Sok tekintetben persze különleges operációs rendszer, hiszen a feladata a rajta futó alkalmazás jó válaszidejének biztosítása, automatikus skálázása, felügyelete, bárol és bárhányan használják is azt. Ezért aztán olyan képességekkel is ellátták, amelyek a hagyományos környezetben még nemigen fordulnak elő. Ilyenek például a Content Delivery Network, a Virtual Network, és a Virtual Machine futtatás. Kevéssé ismert, de Windows Azure-ra nem csak .Net segítségével lehet fejleszteni, hanem PHP, Java, Ruby, Python és Eclipse is a fejlesztők rendelkezésére áll.
• SQL Azure – Az Azure szolgáltatás család számítási felhőre írt adatbázis kezelője. Feladata természetesen az adattárolás a Storage képességgel, a lekérdezések kezelése vagy éppen a üzleti intelligencia alkalmazások kiszolgálása.
• Windows Azure Appfabric – Számítási felhő alapú middleware alkalmazás, amelynek a segítségével helyi és felhőben futó komponenseket lehet összekötni. A főbb komponensei: Service bus, a hozzáférés vezérlés, gyorsítótárazás és a (biztalk) integráció.

Az Azure-hoz tartozik egy Piactér is, ahol egyrészt fellelhetők az Azure platformon futó adatszolgáltatók, valamint azok a független szoftvergyártók, amelyek a saját SaaS ajánlatukhoz a Windows Azure-t választották platformnak.

Infrastruktúra szolgáltatások

Akinek eddigre Microsoft mérgezése lett, azt el kell szomorítanom: a legerősebb alkalmazás portfóliót még nem is ismertettem. A cikk szempontjából viszont  ez szakasz rövidebb lesz, azon oknál fogva, hogy az IaaS szolgáltatások a legismertebben a Microsoft portfoliójából, meg azért is, mert ezeknek a termékeknek vagyok a szakértője és a későbbiekben sokkal-sokkal részletesebben szeretnék róluk írni. Tehát most ismét csak felsorolásszerűen:

• Windows szerver – Általános célú hálózati operációs rendszer hitelesítéshez (Active Directory, ADFS) hálózati szolgáltatásokhoz (DNS, DHCP, NAP,VPN,  RRAS, Direct Access stb. stb.), alkalmazások futtatásához, virtualizációhoz, terminál szolgáltatáshoz stb. stb.
• Hyper-V – A Microsoft bare metal hypervisora az IaaS rendszerek virtualizációs alapja.
• A System Center termékcsalád – Desktop és szerver, Microsoft vagy más gyártó, fizikai és virtuális komponensek teljes körű felügyeletét célul kitűző rendszerfelügyeleti család. System Center Operations Manager, Configuration Manager, Service Manager, Orchestrator, Data Protection Manager, Virtual Machine Manager.
• VMM Self Service Portal 2 – A magán számítási felhők absztraktciós rétege önkiszolgálási és költségszámítási képességekkel.
• Dynamic Datacenter Toolkit – Adatközpont szolgáltatók számára IaaS szolgáltatás építését biztosító megoldás.
• ForeFront Identity Manager – Hitelesítő és hozzáférési rendszerek felügyelete önkiszolgáló képességekkel helyi számítási felhő szolgáltatások kialakításához

Összegzés

Azt gondolom az iménti egyáltalán nem rövid – de még így sem teljes körű – felsorolás több dolgot is megmutat. Egyrészt azt, hogy a számítási felhők messze többet jelentenek, mint a virtualizáció újracsomagolása. Jelenti továbbá azt, hogy a Microsoft nem a levegőbe beszél, amikor azt állítja, hogy a fejlesztői túlnyomó részét számítási felhők kialakítására és megújítására állította át. Végül előre vetíti, hogy a számítási felhők az iparági hagyományos versengést egészen átalakítják, megváltoztatják – de erről majd legközelebb írok.

Számítási felhő – egyszerűen (3. rész)

Az cikksorozat első részében a számítási felhők alapvető és közös tulajdonságait vettük sorra. A második részben a szolgáltatási modelleket taglaltuk. A most következőben a terítési módszereket ismertetem. A korábban már meghivatkozott NIST négyféle terítési módszerről beszél – lényegében azonban aszerint csoportosítja az egyes rendszereket, hogy kik és milyen mértékben osztják azt meg egymás között.

Nyilvános számítási felhő (Public cloud)

A nyilvános számítási felhő – ahogy a nevéből is kitűnik – egy nyilvános, azaz bárki által igénybe vehető szolgáltatás. A szolgáltató lehet egy globális szervezet, mint például a Microsoft vagy az Amazon, de lehet lokális is – elég a magyar virtualoso-ra gondolni. Azt gondolom, hogy az cikksorozat első részében ismertetett alapvető számítási felhő jellemzők legteljesebb mértében a nyilvános felhők használatakor válnak láthatóvá – ezért aztán sokan azt gondolják, hogy a számítási felhők csakis nyilvános felhők lehetnek. Kétségtelen, hogy az igazán masszív globális szolgáltatók méretgazdaságosságával még a legnagyobb ipari vállalatok sem versenyezhetnek, ettől függetlenül bőven vannak konszolidációs tartalékok a világ informatikai rendszereiben – no, meg nem csak a skálázhatóság az egyetlen ismérve a számítási felhőknek, ezért aztán léteznek más modellek is.

Közösségi számítási felhő (Community Cloud)

A NIST szerint ez egy önálló kategória – én inkább a nyilvános felhő egy alfajának tartom. A modell lényege, hogy a számítási (vagy tárolási, vagy elérési stb. stb.) kapacitás nem nyilvános, hanem csupán néhány, tipikusan azonos tevékenységet folytató szervezet között megosztott. A szolgáltató általában egy globális, erre szakosodott vállalat (Google, Amazon, Microsoft stb.) a fogyasztók viszont jóval kevesebben vannak és jellemzően azonos tevékenységek, ebből adódóan pedig azonos törvényi szabályozások vonatkoznak rájuk. Ilyen közösségi felhő szolgáltatásokat vehetnek igénybe amerikai kormányzati szervek, kórházak. A közösségi számítási felhők hozhatnak némi méretgazdaságosság előnyt, mert mégis érdemesebb 4-5 szervezetnek összeállnia, mint külön-külön kapacitásokat vásárolnia – ugyanakkor érvényre juthat a nyilvános számítási felhők esetén sokkal nehezebben kivitelezhető igények, például a törvényi megfelelőség biztosítása.

Magán számítási felhő (Private Cloud)

A magán számítási felhő olyan rendszer, ahol az erőforrásokat csak egyetlen fogyasztó használja. A magán számítási felhőkre sokan csak legyintenek. Ha nincs méretgazdaságossági előny, akkor minek ez a sok hűhó? Elhamarkodott vélemény. Egyrészt rengeteg olyan vállalat, önkormányzat, hivatal stb. van, amelyeknek történelmi okokból széttagozódott, heterogén és rosszul üzemeltetett IT rendszere van. Számukra egy konszolidáció és egy modellváltás már önmagában nagyságrendi ugrást jelent. Emellett azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a számítási felhő egy informatikai működési modell – amelynek előnyei nem egyetlen tulajdonságán múlnak. A magán számítási felhő legfontosabb jellemzője, hogy (végre valahára) meghonosítja a szolgáltató-fogyasztó modellt. Hiába van 15 éve ITIL-ünk, néhány nagyszerű csapaton kívül alig vannak szervezetek, amelyek követik az ajánlásokat. A magán számítási felhők viszont egy újabb alkalmat nyújtanak a szolgáltatás megközelítésű IT kultúra megteremtésére.

Hibrid számítási felhő (Hybrid cloud)

Ahogy ritka eset, amikor a számítási felhő minden alapvető tulajdonsága maradéktalanul érvényesülhet, ugyanúgy ritka, hogy egyik sem. Ezért aztán minden informatikai szervezetnek tud jó hírt jelenteni a felhő – ám a jó hír mindenkinek más. Ami viszont közös, azt úgy hívják: a meglévő rendszerek. Dollár százmilliárdok fekszenek a jelenlegi informatikai eszközkészletekben, amelyek eldobása emiatt sem nem lehetséges, sem nem gazdaságos, sem nem ésszerű. Meg kell teremteni az átmenetet a régi világ és az új között. És nem is csak egyfajta átmenetről, hanem átmenetekről kell beszélnünk. A hibrid számítási felhő a fenti terítési módszerek (tipikusan a nyilvános és a magán) ötvözése a fogyasztó egyedi igénye szerint. Egy Office 365 rendszerben egyaránt működhetnek helyi és felhőből elérhető Exchange vagy Sharepoint kiszolgálók. A többrétegű alkalmazásaink egyik rétegét, mondjuk az adattárolást, a saját rendszerünkön futtatjuk a webes kiszolgálókat viszont valamely szolgáltatónál.

A hibrid számítási felhő nem kevesebbet ígér, mint a versenyt: “fel lehet költözni” az egyik szolgáltatóhoz, majd ha a szükség úgy kívánja, vissza. A hibrid felhők egyszerre képesek profitálni a hatékonyságból, és teljesíteni egyedi igényeket. Merem jósolni, hogy az egyik legvonzóbb modell lesz hosszú távon.

Összefoglalás

A számítási felhőkről lehet egyszerűen beszélni. A számítási felhők alkalmazása egy újabb lépés a szolgáltatás központú informatikai felé. A számítási felhők alapvető jellemzők segítségével (önkiszolgálás, hálózati hozzáférés, erőforrás készletek, rugalmasság és szolgáltatás mérés/számlázás) különböző rétegekben (szoftver, platform, infrastruktúra) és különböző terítési/megosztási mechanizmussal (nyilvános, közösségi, magán, hibrid) juthatnak el a fogyasztókhoz. Egy új informatikai korszakot fémjeleznek: érdemes megismerni és használni őket.

Számítási felhő – egyszerűen (2. rész)

Az előző cikkben áttekintettük a számítási felhők legfontosabb tulajdonságait. Ezek ismerete fontos, de nem elégséges. A számítási felhőket megkülönböztethetjük a szolgáltatási modell és a terítési mód alapján is.

Szolgáltatási modellek

Azt hiszem a szolgáltatási modellekkel kapcsolatos rövidítéseket már mindenki ismeri: SaaS, PaaS, IaaS stb. A pontos mibenlétükkel kapcsolatban viszont sok a bizonytalanság.

A szoftver, mint szolgáltatás (Software as a Service, SaaS)

A szolgáltatásként vásárolt szoftver talán a legrégebbi a szolgáltatási modellek között. Ha analógiával élhetek, a hagyományos világban ez a “dobozos szoftver” (Na jó, nagyvállalati licenc szerződés keretében ). A szolgáltató és a fogyasztó közötti munkamegosztás egészen világos: mindent a szolgáltató ad, a fogyasztó csupán némi konfigurálást hajt végre. A legtriviálisabb példa az Office 365. A szolgáltatás ebben az esetben levelezést, webes kollaborációs portált és online  csevegést takar, megfűszerezve webes alkalmazásokkal. Emellett persze semmi akadálya a szolgáltatások igénybevételének hagyományos Office alkalmazásokkal. A felhasználó nem tudja, hogy a szolgáltatás honnan jön, milyen architektúra szolgálja ki, ő csupán annyit lát, hogy rendelkezik 25 GB postaláda tárhellyel, és a desktopja mellett böngészőből vagy akár okostelefonról is elérheti leveleit, otthon vagy a munkahelyén, a nap 24 órájában. A szolgáltatás tud amit tud. Amit nem tud, azt addig nem is fogja tudni, amíg a szolgáltató nem fejleszti a szolgáltatását. A mérés alapegysége a felhasználó, fizetés felhasználónként.

Az SaaS modell egyszerű és átlátható, azonnal bevezethető és a végfelhasználók számára azonnal látható. A SaaS szállítók vállalják a szerver oldali szoftver naprakészen tartását és biztonságos üzemeltetését (Az Offcei 365 esetében magától értetődik, hogy van vírus- és spam szűrés, erre külön nem kell figyelni, mondhatni: ez már technológiai részlet, amivel a fogyasztónak nem is kell törődnie.) A modell hátránya épp az előnye: testreszabás nincs, legfeljebb némi konfigurálás, egyedi igényeket a szolgáltatók csak a legritkább esetben elégítenek ki. Mivel azonban az elmúlt húsz év arról szólt a informatikában, hogy egyedi fejlesztés helyett “dobozos” szoftvert érdemes venni az erre szakosodott szállítóktól, az esetek többségében nem is jelentkeznek egyedi igények. Kétségtelen, hogy a számítási felhők közül a legnépszerűbb jelenleg ez a modell.

A platform, mint szolgáltatás (Platform as a Service, PaaS)

Ahogy a dobozos szoftverek nem szorították ki teljesen a vállalati fejlesztést, mivel csak a tömegigényeket tudták kielégíteni, úgy a SaaS is hasonló pályát fut be: nem lesz képes – de nem is célja – az egyedi igények kezelése. Szoftvert azonban lehet ma már úgy írni, hogy azt egy számítási felhő platformon futtathassuk. Miért is? Nos azért, mert ezzel egy égető problémát oldhatunk meg: az elasztikusság igényt. A teljes rugalmasságról, mint alapvető számítási felhő tulajdonságról már volt szó. A platform szolgáltatásnál az egyediség mellett ez a kulcs. Számos olyan felhasználási karakterisztika ismert az informatika világában, amelyet a hagyományos adatközpont építéssel és üzemeltetéssel nem lehet jól, vagy gazdaságosan megoldani. A hóvégi/évvégi zárásra – vagyis csúcsterhelésre -  optimalizált rendszereket minden informatikus ismeri. De mi történik a kapacitással a csúcs után? Feleslegessé válik, miközben amortizálódik. Májusi adóbevallás? Felvételi eredmények közzététele? Választási rendszer? Csupa-csupa olyan működési modell, ahol van egy jól megjósolható sokszoros terhelése a teljes rendszernek a teljes üzemidőhöz képest. Egy igény szerinti kapacitás bővítés, majd csökkentés kedvezőbb birtoklási költséget eredményez. És ez csak egy modell, van még jó pár, egy külön cikkben érdemes lesz majd összegyűjteni.

A PaaS szolgáltatás a legvonzóbb a fejlesztők számára. Megoldja az egyedi szoftverük azonnali üzembe helyezését, sőt az üzemeltetését, skálázást, monitorozását is. Egy jó PaaS rendszer hitelesítése integrált a helyi rendszerrel, és megoldott az alkalmazás-rétegek elosztása is a helyi és a szolgáltatónál futó rétegek között

A megoldás hátránya, hogy a PaaS előnyeit igazán használó alkalmazást át kell írni, ez pedig nem mindig lehetséges, vagy gazdaságos.

Infrastruktúra, mint szolgáltatás (Infrastructure as a Service, IaaS)

A szolgáltatási modellek között olyan is elképzelhető, amikor csupán a hardvert biztosítja a szolgáltató, és a rajta futó rendszerek milyensége, szerkezete és szolgáltatásai felett teljes ellenőrzést gyakorlunk. Persze a “csupán a hardver” mögött is szoftveres megoldás rejlik, elsősorban valamilyen hypervisor. Meg persze sok-sok rendszerfelügyelet, hiszen a szolgáltatónak el kell hitetnie, hogy “korlátlan mennyiségű” "hardverrel” képes kiszolgálni az igényeket. A sokszoros idézőjelezés megint nem véletlen: a hardver már ennél  szolgáltatási modellnél is csak absztrakt, virtuális. Virtuális lemezekről, virtuális gépekről, virtuális hálózatról, virtualizált operációs rendszerekről és alkalmazásokról beszélünk.

Az IaaS nagyon népszerű, elsősorban az informatikusok körében. Akik korábban virtualizáltak, azok számára ez egy természetes továbblépés.  Olyannyira, hogy sokan el sem tudnak képzelni másféle szolgáltatási modellt – pedig látható, hogy nem ez az egyetlen.Ugyanakkor IaaS-nek számos hátrányos tulajdonsága van. Néhány ezek közül:

• A virtuális gépeken a rendszerfelügyelet, az üzleti szolgáltatás architektúrájának kialakítása teljes egészében a fogyasztót terheli. Ebből az is következik, hogy a fogyasztó nem “tisztán az üzleti oldal”, hanem sokkal inkább az üzleti oldalt képviselő informatikai szervezet. A fenti háromszöges ábrán jól látszik, hogy az IaaS hívószavakra leginkább az informatikusok reagálnak, az üzleti döntéshozók viszont ezt a modellt értik a legkevésbé, és az előnyei is inkább az informatikánál jelentkeznek, az üzletnél legfeljebb közvetetten.
• Az informatikai rendszerek teljes birtoklási költségének legnagyobb hányada az üzemeltetés. Az IaaS esetén ez leginkább a fogyasztónál marad, márpedig ekkor nem tud érvényesülni a méretgazdaságosság, és a vállalati informatikai szervezetek érettsége (vagy inkább éretlensége) behatárolja az elérhető előnyöket.
• Az IaaS nyújtotta technológiai szabadság egyúttal a “rendetlenség” konzerválása is lehet. Többtucatnyi operációs rendszert, négy-ötféle webszervert, adatbáziskezelőt stb. nem lehet hatékonyan üzemelni – így valójában az áhított üzemeltetési költség-csökkenés sem működik igazán.

Ezek voltak tehát a számítási felhők szolgáltatási modelljei. A következő részben a terítési módokkal folytatjuk.

Számítási felhő – egyszerűen

A múlt évben már egyszer nekifutottam a számítási felhők leírásának egy cikksorozatban, aztán az a kísérlet befejezetlen maradt. Bár elsőre úgy éreztem, pontosan értem miről van szó, később mégis elbizonytalanodtam. Azóta lefolyt némi víz a Dunán, emésztettem a témát – meg persze sokat olvastam róla –, és ma már magabiztosabban fogalmazom meg azt, hogyan látom a számítási felhőket.

A legnagyobb probléma a számítási felhők megértésében, hogy gyakran összekeverednek a lényeges jellemzők, valamint a működési és terítési modellek. Ezeket világosan elválasztva jól érthető a téma. A munka nagy részét az amerikai nemzeti szabványügyi hivatal (NIST) elvégezte – még ha csak vázlatként is illetik a saját munkájukat. Az én cikkem is az ő munkájukra épül. A NIST szerint a számítási felhők öt lényeges tulajdonsággal rendelkeznek:

• Igény szerinti önkiszolgálást biztosítanak (On-demand self service)
• Jó hálózati hozzáféréssel rendelkeznek (Broad network access)
• Erőforrás készletekre épülnek (Resource pool)
• Teljes rugalmasságot biztosítanak (Rapid elasticity)
• Mért szolgáltatások (Measured Service)

A “lényeges tulajdonság” azt jelenti, hogy legyen a végén bármilyen a konkrét szolgáltatás, ezekkel a tulajdonságokkal valószínűleg mindenképp jellemezhető lesz. Akkor is, ha helyben alakítunk ki valamit, és akkor is, ha másoktól vesszük igénybe. Bár egyik-másik tulajdonság triviálisnak tűnik, mégis érdemes gyorsan, pár sorban kifejteni őket.

Igény szerinti önkiszolgálás (On-demand self service)

Amikor egy nagy, ismert szolgáltatótól veszünk igényben számítási felhő szolgáltatást, ezt a képességet – vagyis az önkiszolgálást – magától értetődőnek gondoljuk. Egy Hotmail, vagy XBox Live fiók létrehozása, egy Office 365 vagy Windows Azure előfizetés önkiszolgáló módon történik: kapunk egy leírást, hogyan végezhetjük el a szolgáltatás igénylését, adott esetben kiterjesztését. Érdekes módon, miközben egy Facebook fiók létrehozását százmilliók képesek elvégezni, és az Amazon virtuális gépek előfizetőinek száma is a százezret nyaldossa, az informatikai szervezetek alig tudják elképzelni, hogy ugyanez az önkiszolgálás működhetne úgy is, hogy ők a szolgáltatók a végfelhasználók pedig az ő ügyfeleik. Pedig ennek a modellnek igazából semmi akadálya. Fontos tudni, hogy a NIST nem felhasználókról, hanem fogyasztókról beszél. A fogyasztó – ahogy a nevében is benne van – a szolgáltatás fogyasztója. Jelenthet tényleges felhasználót, de akár egy üzleti szervezetet is. Miközben az IT kétkedik és hitetlenkedik az önkiszolgálást illetően, a Forrester tanulmánya szerint az “üzleti oldal” épp azért szeretne számítási felhő modellt, mert így az önkiszolgálás révén nagyobb szabadságfokra tenne szert.

Jó hálózati hozzáférés (Broad network access)

Szándékosan “fordítottam félre” az eredeti kifejezést, az volt a célom, hogy az pontos jelentését visszaadjam. A jó hálózati hozzáférés egyszerre jelenthet megfelelő sávszélességet, a fogyasztóhoz közeli szolgáltatást vagy éppenséggel a használt hozzáférési eszközök sokszínűségét. Tehát a jó számítási felhő szolgáltatás elérhető “bárhonnan”, “bármikor”, “bármivel” – miközben ezek a nagyon megengedő fogalmak is relatívak: egy iparvállalat esetén a bárhonnan lehet ténylegesen bárhonnan, míg mondjuk egy minősített adatokat kezelő kormányhivatal esetén a bárhonnan lehet nagyon is korlátozott jelentésű. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a hozzáférés a fogyasztók igényeit, érdekeit, és a rájuk vonatkozó szabályokat egyaránt  figyelembe veszi.

Erőforrás készletek

Az erőforrás készlet valóban alapvető fogalom a számítási felhők megértésénél. Konkrét hardver, szerver, tároló stb. helyett számítási, tárolási, adat továbbítási kapacitások állnak rendelkezésre bizonyos tömbökben, amely kapacitásokat a szolgáltató – a fogyasztó kérésére – kiad a fogyasztónak, illetve visszaveszi azt, amikor már nincs rá szükség (és kiadja másnak). Az erőforrás készletek tényleges nagysága, műszaki szerkezete, elhelyezkedése a fogyasztó számára nem ismert, vagy nem kell, hogy ismert legyen – habár törvényi megfelelés miatt elképzelhető, hogy a fogyasztónak legalább nagy vonalakban befolyásolnia kell tudnia az elhelyezkedést (Pl.: magyarországi pénzügy szervezet adatokat EU-n belül tárolhat, tehát meg kell tudni győződni arról, hogy a szolgáltatást az EU területén belülről érkezik.) Egyébként éppen az erőforrás készletek műszaki részleteinek lényegtelensége a névadója a számítási felhő modellnek. A felhő azt jelképezni, hogy a informatikai architektúra a fogyasztó számára lényegtelen.

Az erőforrás készletek megjelenését gyakran összetévesztik az erőforrások koncentrációjával. Különösen így van ez, ha még a “jó sávszélességet” is emlegetjük. Valójában azonban nem teljesen helyénvaló új mainframe korszakról beszélni. Nagyon sok olyan szolgáltatás létezik, amely csak akkor hatékony, ha egészen közel helyezzük a fogyasztóhoz.  Az erőforrás készletekről szintén gyakran asszociálnak a virtualizációra. Bár kétségtelen, hogy az erőforrás készletek kezelésének egyik legjobb módja a virtualizáció alkalmazása – ez nem jelenti azt, hogy az egyetlen és kizárólagos módszer a virtualizáció. Többek között ezért szoktam hangsúlyozni, hogy a virtualizáció miért csak az “egyik fontos” tényezője, de nem egyedüli technológiája a számítási felhőknek.

Teljes rugalmasság

A rugalmasság már épít az előző tulajdonságokra. Azt jelenti, hogy az önmagát kiszolgáló fogyasztó az erőforrás készletekből szinte tetszés szerint mennyiséget igényelhet – vagy mondhat vissza. Mivel a számítási felhők végső soron szolgáltatásokat nyújtanak, a fogyasztó szempontjából a rugalmasság a szolgáltatás fel- és lefelé való skálázhatóságát jelenti, amelyet a szállító oldalon erőteljes automatizációval tudnak kielégíteni. Ez az automatizáció technológiai szempontjából mást jelent egy növekvő webszerver terhelésnél és 5000 új egyetemi hallgató levelezési szolgáltatással való ellátásánál, de a modell szempontjából a két példa azonos. A fogyasztó megnövekedett igényeit lényegében azonnal ki kell elégíteni.

Mért szolgáltatás

Tegyük hozzá: “és számlázott”. Nyilvános szolgáltatás és különböző jogi személyek közötti szerződés esetén ez természetes tulajdonság. Belső informatikai szervezetek ugyanakkor nehezen tudják elképzelni, hogy költség központ helyett profit központként üzemeljenek. A számlázásnak egyébként csodálatos hatása van. Amíg az informatikai költségek nem átláthatóak és a fogyasztók számára nem közvetlenül érzékelhetők, addig az egekben járnak az elvárások és igények. Amint mindennek ára van, azonnal korlátozza magát a fogyasztó, és csak azt, csak annyiban használja, amennyiben az szükséges. Paradox módon ezt a modellt többnyire az informatikai szervezetek nem szeretik. Mindez ugyanis átláthatóságot és összehasonlíthatóságot eredményez, vagyis kiderül, hogy az IT mennyire hatékony, vagy éppenséggel nem az.

Nos, a számítási felhők lényeges jellemzőit már ismerjük. A működési és terítési modelleket a következő részben elemzem.

Tamás kapcsol: stratégiai célok és valóság

A múlt héten egy ügyfelünknél járva különös irányt vett a beszélgetésünk. Incidens kezelés volt a téma.

– Ti végeztek számításokat arról, hogy mennyibe kerülhet egy-egy incidens megoldása?
– Nem, a helpdesknek ebben az értelemben elég erős hiányosságai vannak. A pénzügyi rész nincs kidolgozva.
– De úgy egyébként foglalkoztok a témával? Például hogy egy szolgáltatás hozzávetőlegesen mibe kerül?
– Nem, nem. A költségeket így nem mérjük.
Hirtelen “kapcsoltam”.
– Figyelj! Most egy gyors kérdést fogok feltenni, arra kérlek, hogy vágd rá az első dolgot, ami az eszedbe jut!
– Rendben.
– Mi az IT stratégiai céljai közül az első és legfontosabb?
– A költségcsökkentés.

Mind a ketten felnevettünk. Pedig ez nem mulatságos…

Az IT tevékenység, mint szolgáltatás

Időről időre van szerencsém Gartner, IDC és egyéb kutatócégek előrejelzéseinek zanzásított, magyar újságcikkre fordított változatát olvasni. Legutóbb a hajdani Számítástechnika, ma Computerworld november 1-i (XXXVI/44 számának) 17-ik oldalán jött velem szembe a jóslat. Végre talán van időm egy kis elemzésre a saját látószögemből.

Elöljáróban annyit, hogy úgy gondolom, a technológiai jóslatok többnyire igen, míg a kulturális változásokkal kapcsolatosak, vagy azt is feltételező jövendölések többnyire nem jönnek be ezeknek a cégeknek. A kultúra egy nehéz dolog, olyan, mint a gyurma: nem pattog, hanem odaragad, más alakot öltve átmenti magát, hisz az ember már csak olyan, hogy inkább nem változik, ha lehet. A fent hivatkozott cikknek kettős üzenete van: egyrészt az IT mint olyan mérhető, elszámoltatható, adható/vehető szolgáltatássá válik, másrészt az első tényből kifolyólag a kiszervezés, profi szolgáltató cégekre átállás nagyon elterjed. Mindkét vonatkozásban szkeptikus vagyok, már ami a magyar IT-fősodort illeti.

Akkor előbb lássuk az elemzésre méltó kijelentéseket. Az első bekezdés számomra mindjárt értelmezhetetlen:

…az IT- folyamatok fejlődését is egy szűk körű csoport biztosítja. A többi vállalkozás is kénytelen lesz követni az ő példájukat ellenkező esetben szolgáltatóként megbuknak”

Na most akkor kicsoda-micsoda az a szűk csoport? Egy vállalaton belüli csoport? Egy vállalati IT részlegen belüli csoport? Egy néhány vezető IT szolgáltató cégből álló csoport, akik a többi szolgáltatónak diktálják a tempót? Mi is az az IT-folyamat? Vállalaton belüli, vagy vállalatközi? (pl, ellátási láncban való részvétel) Esetleg az a szűk csoport az ellátási láncon belül értendő? Teljes homály. (A későbbi szövegdoboz egyértelművé teszi, hogy vezető IT szolgáltatókról van szó, ettől függetlenül a szövegezés nonszensz.)

A következő bekezdés arról szól, hogy csak azokat a folyamatokat kell optimalizálni, amelyek az üzleti szempontjából is hatékonyságnövekedést (és profitnövekedést) eredményeznek, mert azok gyorsan megtérülnek. Persze fontos, hogy az ügyfelek elégedettsége is nőjön. Megint nem világos, hogy ki az ügyfél: aki az értéklánc végén az előállított terméket fogyasztja? Vagy aki az IT szolgáltatásokat igénybe veszi? A kettő nem ugyanaz.

„Öt éven belül megváltozik az IT világ”

„A részegység megközelítése (mely külön kezeli a hálózatot, szervereket, adattárolást, adatbázist és alkalmazásokat) átváltozik, s az üzleti tevékenység felőli megközelítés lesz domináns; a hangsúly a végfelhasználótól végfelhasználóig adott menedzselt IT-szolgáltatásokon van. Ezt az átváltozást azok a vállalati részlegek viszik előre, amelyeket nem érdekel a részegység megközelítés.”

Első kérdés: kinek a fejében fog átalakulni a részegység megközelítés üzleti tevékenység felőli megközelítéssé? A felsővezeté? Ők legfeljebb annyit tudnak, hogy van „A RENDSZER” – részegységekről fogalmuk sincs, ezt tapasztalom. Az IT munkatársak megközelítése változik majd? Ugyanse. Ők maradnak hálózati szakemberek, rendszergazdák, fejlesztők, Exchange specialisták stb. Ma így képzik őket, tehát ez a jövőben sem változik majd. Akkor talán az IT managerek megközelítése változik majd? Igen, talán, bár azaz igazság, hogy ehhez üzleti szemléletű és üzleti rálátású CIO-kra lenne szükség. Csakhogy Magyarországon elvétve létezi CIO pozíció. Az informatikai vezető jobbára egy felsővezető beosztottja, és nem tagja a felső vezetésnek. Így nem lesz üzleti szemlélete sem. Na ja, a Lajtától nyugatra ez lehet, hogy nem így van, de nálunk igen. Ha pedig a jóslat beteljesedésének feltétele nem adott, akkor a jóslat maga nem fog bejönni. A kultúra szerepe, ugye… A cikk egyébként megint összefüggéstelen. Az előbb az IT-szolgáltatást nyújtó vállalatokról volt szó, most meg mintha egy IT-t használó általános szervezetre utalna a szöveg… Sőt, ugyanígy folytatódik:

„…Azoknak a vállalkozásoknak, amelyek fennmaradása az IT-részleg tevékenységétől függ, magas szinten kell folytatni a tevékenységüket; az elemző szerint ez a szint nem lehet alacsonyabb a harmadik szintnél”

Megint nem világos, hogy a vállalkozásoknak mely tevékenységüket kell magas szinten végezniük, az üzletit vagy az IT-t, de mondjuk beleérthetjük, hogy mindkettőt. A lényeges ebben a bekezdésben az „amelyek fennmaradása az IT-részleg tevékenységétől függ”, mert ez egy kategorizálásra utal, amely a cikkben nem szerepel, még keretes írásban sem, én viszont dióhéjban azért elmondom.

A szervezeteket szokás az alábbiak szerint csoportosítani.

 „A” kategória – IT nélkül nincs üzlet. Ide tartoznak a mobil szolgáltatók vagy a bankok, ahol a belső IT tevékénységnek az ügyfelei egyben üzleti ügyfelek is.

„B” kategória – Az IT versenyelőny. Ide azok a vállalkozások tartoznak, amelyek innovatív, új IT megoldásokkal megelőzhetik a versenytársaikat. Gondoljunk például azokra az autóipari IT megoldásokra, amelyek révén a végső fogyasztó előre konfigurálhatja a leendő gépkocsiját. Ez elhódíthat  vevőket más gyáraktól. Persze ezeket a megoldásokat le lehet másolni, tehát mindig újabb és újabb IT megoldásokra lesz szükség a versenyelőny megtartásához.

„C” kategória – Az IT támogatás. Ebben a kategóriában az elsődleges üzleti tevékenységre – a tevékenység jellegénél fogva – kis ráhatása van az IT-nek, itt a legfontosabb, hogy az üzletmenet gördülékenységét szolgálja az IT.

Mindezekhez Kornai Gábor, az AAM vezetője hozzá szokott tenni egy negyedik, „magyar” kategóriát is. (Persze, némi iróniával)

„D” kategória – Mi az, hogy A,B,C? Hol legyünk mi? Mi az, hogy IT? Mi az hogy stratégia?

Fontos tudni, hogy a kategória nem egy megválasztható dolog, rövidtávon semmiképp. Sokkal inkább a felső vezetés viszonya az informatikához, annak tevékenységéhez. Egy OTP nem állhat úgy a IT-hez, mint egy „C” típusú vállalat, mert nem olyan üzleti szegmensben dolgozik. Ha mégis úgy állna hozzá, rövid úton tönkremenne. A „C” és „B” kategória között már lehet közlekedni, de nem egyik hónapról a másikra. Nagyban függ a kategória attól, hogy egy értékláncban hol helyezkedik el egy vállalat, milyen az alkupozíciója, de akár attól is, hogy milyen üzleti stratégiát követ (porteri értelemben)

Most akkor visszatérve az eredeti cikkhez, látható, hogy az „amelyek fennmaradása az IT-részleg tevékenységétől függ” kitétel egyértelműen az „A” kategóriára vonatkozik. Akkor most tegyük fel a kérdést: kire vonatkozik a továbbiakban a cikk? Azokra az „A” kategóriás cégekre, amelyeknél IT nélkül nincs is üzlet. És mennyi ilyen van Magyarországon? Ha nem számítjuk magukat az IT, és IT Outsource cégeket, akkor alig egy-két tucat. No, ennyit a cikk (és a Gartner) relevanciájáról.

 

Még szó esik arról az öt lépcsőről, ahogy egy It részleg szolgáltatás központúvá válik, de ezt már a menedzsment szakirodalom is taglalja, tehát túl sok érdekességet nem tartalmaz. Pár szót azonban érdemes vesztegetni a keretes írásra, mert megint csak magyar szempontból érdemes megvizsgálni. A keretes írás címe „Stratégiai előrejelzések”. Jósol valamit, majd azt is hozzáteszi, hogy mennyi a beválás a valószínűsége.

1.                          2010-re a belső és külső IT-szolgáltatók megnövelik éves költségvetésüket: a külsö szolgáltatók 5-10-szeresére, a belső 2-5-szörösére (60%-os sansszal)
Nem világos, hogy ez az IT-Outsourcing növekvésének, az „IT mint szolgáltatás” szemlélet elterjedésének, avagy annak köszönhető, hogy az ilyen szervezeteknek az üzleti vezetés több erőforrást juttat. Szerintem maximum az első esetről lehet szó, de Magyarországon még arról sem.

2.                          2008-ra a legjobb szolgáltatók 90%-a annak köszönheti pozícióját, hogy minőséget és rugalmas szolgáltatást kínál és a kéréseket hatékonyan dolgozza fel (70% sansz)

Véleményem szerint az IT-Outsource egyik hajtóereje a méretgazdaságosság. Vagyis, hogy pl. az a cég aki 50000 db antivírus szoftvert vesz meg, az fajlagosan olcsóbb, mint aki 500-at. Ebből adódóan a piacralépés erős korlátja a méret, márpedig a méretes cégek ritkán rugalmasak, legyen szó akár IT cégekről. Szerintem tehát a szolgáltatók 90%-a a méretének köszönheti majd a pozicióját elsődlegesen.

(2 lényegtelen jóslat)

5.                          2007-ben azok az IT szervezetek, amelyek nem térnek át folyamat alapú szolgáltatási modellekre, kénytelenek lesznek szolgáltatási portfóliójukat kiszervezni évi 25%-os ütemben (ennek megvalósulási esélye 80%)

Teljesen értelmezhetetlen jóslat. Azon túl, hogy továbbra sem világos, vajon vállalaton belüli IT részlegekről van-e szó (vélhetően arról), a jóslat önmagában is halott. Azok a szervezetek ugyanis, akik nem térnek át a folyamat alapú szolgáltatási modellre, azok ki sem tudják azokat szervezni, hiszen a kiszervezésnek előfeltétele a szolgáltatási modell – legalábbis ezt IT órákon így tanítják, és egyébként ez triviális is.

6.                          20010-re a folyamatjavító programok 90%-a emberi tényező, kulturális vagy vezetési okok miatt nem eredményez teljesítményjavulást. (80% esély)

Ezt én fordítva fogalmazom meg, hogy láthatóvá váljék a tarthatatlansága: a folyamatjavító programok 10%-a nem az emberi tényező miatt lesz hatástalan. Elképzelhető az, hogy egy folyamatjavító program 20010-ben olyan rossz lesz, hogy az egyébként teljesen flott szervezetben megbukik? Nem esik ki majd az ilyen termék a kiválasztási rostán? (Program=szoftver) Vagy itt nem termékről van szó, hanem egy változási folyamatról? Az átalakulásról? Egy BPR-ról? Egy projektről? És ebben az esetben csak 80% sansza van a jóslatnak? Hát bizony én ezt 100-ra venném. Merthogy ez egy állandó. A folyamatjavító programok MINDIG kulturális vagy vezetési okok miatt buknak el. Így volt ez már 500 éve, és így lesz ez 100 év múlva is.

Nagyon sajnálom, ennek az elemzésnek egész más vége lett, mint ahogy terveztem. Eredetileg a Gartner állításait szerettem volna kivesézni és bírálni, de úgy tűnik, hogy most már a cikket magát is szemöldökráncolással kell kezelnem. Azt hiszem, hogy egy pocsék, Magyarországra alkalmazhatatlan Gartner anyagból egy összevissza fogalmazó, érthetetlen cikk kerekedett. Talán még annyit sem ért volna, hogy elemezgessem.