Megvolt, szép volt. Hogy volt? Másfél hónapig még a webnaplót is elhanyagoltam, most következik a beszámoló – persze a magam szemszögéből.
Pár héttel ezelőtt egy kollégám hívta fel a figyelmemet, hogy szerveződik egy “Virtualization-day” a HUP-on. Hamar látszott, hogy sokkal többeket érdekel, mintsem hogy egyetlen lakásban elférjen a társaság. Nosza, egy gyors kupaktanács után felajánlottam a nagytárgyalónkat. A dolog azonban ettől csak még nagyobbra nőtt, hogy végül már Microsoft tárgyaló sem volt elegendő. Ráadásul a várható látogatók száma eltolta a nap jellegét a “reszelésből” az előadások felé, hiszen 200 ember vasát az isten tápellátása sem bírja. Szerencsére az esemény fontosságára felfigyelt szinte minden gyártó hazai leánya (meg jó néhány partner), így aztán hamar összejött egy kis sponzori pénz, hogy rendes helyet lehessen keresni. Réz Andrisék, bár kezdő szervezők, a lelküket is kitették, hogy a nap tényleg összejöjjön.
Nem kis fejtörést okozott, hogy mit is mutassak. A virtualizáció egy kicsit mindig varázslat, egy kicsit mindig sci-fi. De vajon mennyire legyen az az előadás? A hallgatóság várhatóan inkább hűvös távolságtartással fogad majd. (A HUP-on jópáran nem szimpatizálnak bármivel, amihez a Microsoft név társítható.) Ráadásul a VDI – úgy önmagában – nekem nem túl szimpatikus téma. Egyszerűen azért, mert az általános megközelítése szerint túlságosan technológia-centrikus, ahelyett, hogy probléma-centrikus lenne. Az azonban, hogy véletlenül az első előadás az enyém lett, egyúttal lehetőséget adott, hogy definiáljam a témát mind a technológia, mind a probléma szempontjából. (Ezt majd egy későbbi cikkben itt is megteszem.) Végül abban maradtam magammal, hogy néhány dia erejéig bemutatom, mit jelent egyáltalán a VDI, hiszen az egy nagy elefánt, aztán esetleg egy-egy lábát, meg ormányát szemlélve nem látszik az egész állat. Ehhez a “Bevezetés a VDI világába” képeit használtam fel. Ugyanakkor a technológia általános leírása mellett mindenképp rá szerettem volna mutatni, hogy divatossága ellenére itt mégiscsak egy eszközről van szó egy probléma – nevezetesen a munkakörnyezet biztosítása – kapcsán. Márpedig ebben igen sok minden beletartozik, bele is kell, hogy tartozzon. Ezért volt része az előadásnak az alkalmazás-virtualizáció, a dinamikus kövér-kliens, a RemoteApp, a Remote Desktop Web Access. stb. stb.
Körülbelül keddre készültem el a teljes demóval, szerdától péntekig pedig négyszer előadtam gyakorlásképpen. Egy alkalommal a feleségemnek – ha ő, aki nem szakember, nem alszik el rajta, akkor valószínűleg más sem. Közben itt ott hibák és bukfencek jöttek elő, úgyhogy minden alkalommal összeírtam mit kell még javítani, hogy szombaton tényleg gördülékeny legyen minden. Kimértük az időt, fontos, hogy első előadóként ne csússzak és ne raboljam mások perceit. Hiba ezzel együtt mindig lehet. Az előadást úgy terveztem, hogy a notebookra, amelyen dolgozom, USB-ről kerül majd fel egy Office 2007. De akkor hogyan fogom a kezdeti diákat megmutatni? Azt találtam ki, hogy a demó környezetemet egyben “élesen” is használom, vagyis a rendszergazda számára elérhetővé tettem a demó terminál szerveréről kiajánlott Powerpointot. Ezzel nem is volt semmi gond, hiszen az első demó amúgy is az USB-s App-V, onnantól kezdve pedig már van mindenem. Csakhogy azzal nem számoltam, hogy a RemoteApp Powerpoint nem jól fütyülte össze magát a kivetítővel, és egy óriási felbontással próbálkozott, vagyis a diák harmada látszott csak. Ott helyben (fejben) kellett átszerkesztenem az előadást úgy, hogy az USB-s demót előrehoztam – mert csak így lett olyan eszközöm, amelyről a diák már vetíthetők voltak. Nem tudom, hogy ez a nézőtérről mennyire látszott, de amikor elindult a kivetítő, egy halvány tapsot kaptam, ez igen jól esett. (Azt a demót egyébként, hogy bedugok egy USB kulcsot, és van azonnal egy működő Office-om fájl-asszociációkkal, nos ilyet először mutattunk be Magyarországon.)
Az előadás nagyobb része ettől kezdve nagyjából a TechNet-re készül screencast vázát követte, kivéve a legutolsó részt, a HD-videó bemutatását. (Ezt screencastban “elég nehéz” megmutatni.) Egyébként azt hiszem, ezt Mo.-n megint csak először láthatta nagyérdemű. Személy szerint a kedvenc funkcióm, a virtuális gép RDP-kapcsolaton keresztüli felélesztése volt. Abba különösen bele lehet szeretni.
Bármennyire készültem, azért bennem is volt lámpaláz. Elfelejtettem megmutatni, hogy az egész bemutató “Internetes” részéhez mindössze négy tűzfal-publikációs szabályra volt szükség. Ki kellett ajánlani a Remote Desktop gateway-t és a WebAccess szerepkört (1 szabály, HTTPS); az App-V publikációs funkcióját (2. szabály HTTPS); az App-V streaming képességét (3. szabály RTSPS), végül a PKI rendszer CRL elérését (4. szabály HTTP). Egyéb dolog nem is kell, főleg nincs szükség VPN-re. Másrészt megmutathattam volna a Connection Broker felületét, meg hogy mi mindent lehet ott beállítani. Két percem még maradt volna. No sebaj, majd máskor.
Az első előadás után végre néző lehettem és figyelhettem, tanulhattam. Utánam Macskásy Attila következett, szintén VDI témakörben. Bevallom újat nem hallottam, de ez inkább csak “szakmai ártalom”, a VMware-t munkaköri kötelességem ismerni, a Microsofttal kapcsolatban gondolom Attila is így van. Az előadás jó pattogósra sikerült – az ívet nem mindenhol követtem –, de örömmel vettem, hogy Attila, hasonlóan az én bemutatómhoz, nem szűkítette le a mondandóját egyetlen területre (pl, hypervisor, vagy connection broker), hanem teljes valójában mutatta meg, mit jelent a VDI ma, a piacvezető szemszögéből. Azért nagyon fontos ez, mert így látszott, hogy egyről beszélünk. Sajnos a SUN-os VDI elmaradt, pedig jó lett volna, ha ugyanazok a funckiók egy harmadik gyártó szemszögéből is előkerülnek. Sebaj, majd legközelebb.
Érdekes volt hallani mit hangsúlyoz Attila. Pl. az USB átirányítást. Nálunk ez talán már az RDP 5.0-tól létezik, de erősen operációs-rendszer függő. Az XP kevesebbet tud, az Vista “nem-Enterprise” verziók már kicsit többet, a Vista-Enterprise még többet, a Windows7 (RDP7) pedig teljes értékű átirányítást nyújt. Igaza volt Attilának, hogy ezt megemlítette, a szívemből beszélt. A VDI projektek egyik nagy buktatója lehet, ha nem elégítjük ki a felhasználók igényeit maradéktalanul. Márpedig ahhoz a desktop élményt a lehető legteljesebben biztosítani kell. Örülök, hogy ez elhangzott, rímelt egy márciusi bejegyzésemre.
Délután – vagyis, pontosabban: ebéd után, tehát a legutálatosabb időpontban, “emésztés idején” – következett a XEN-es bemutató. Az előadás váza jó lett volna, viszont előadói gyakorlat híján az előadás csak nagy odafigyeléssel volt követhető. Inkább kisebb nézőközönség, 6-10 ember számára lett volna megfelelő, interaktív formában. Segíthetett volna egy-két áttekintő ábra is. A dolognak az volt a szépsége, hogy szinte ugyanazt csinálta meg az előadó parancssorból, mint amit mi grafikus felületen. Az előadó – Endrész Attila – pechére a livemigration nem jött össze, így a csattanó elmaradt. Pedig látszott, hogy sok-sok munka volt az előadás mögött. A HUP-on volt, aki citrom-díjat adott volna. A magam részéről ezt nem tartomk igazságosnak. Attilának – szemben minden más szereplővel – nem szakmája előadni valamit. A virtualizációt is csak a maga eszközeivel és lehetőségeivel ismerte meg, nincs mögötte tanfolyam, multi-cég stb., csak szorgalom és lelkesedés. Ezt a lelkesedést, meg a szakma szeretetét szerette volna átadni nekünk. Szóval csak csínján azzal a citrommal.
(Érdekes volt egyébként, hogy többször elejtett olyan megjegyzést, hogy “ezt nem is tudom pontosan, miért van”, meg hogy “nem is értem, hogyan működik” stb. Én viszont pontosan tudtam a kérdéseire a választ, mégha nem is volt a kezem között XEN. Ezt teszi a hasonló, mikrokerneles architektúra.)
A nap leghektikusabb előadása Nagy Zolié volt, de erről nem ő tehetett. Az előadás előtt tönkrement a szervezők által biztosított kivetítő, aztán később meg a Wifi is, így hiába hozta el a SUN-os csapat a többtízmilliós demóját, nem lehetett kivetíteni. Zoli gép és kép nélkül próbálta továbbvinni az előadását – egyből kiderült róla, hogy született előadó, a társaság jókat nevetett a poénjain, s az előadás ezen része már csak azért is fantasztikus volt, mert én tudom, hogy milyen frusztráló, hogy “nincs tovább” mert nem lehet az előadásban továbbmenni, de közben meg szóval kell tartani a nagyérdeműt. Zoli ráadásul előző előző este 2 órát aludt – persze a demót reszelte.
Egy ideig próbáltunk új vetítőt szerezni, amikor aztán ez nem sikerült azonnal, Zoli “LiveMigrálta” a csapatot a kisterembe. (Nagy röhögés mellett). Itt volt kivetítő, meg ott voltak a demó gépek is, viszont nem lehetett leülni, és a gépek miatt meglehetősen nagy volt a zaj. Egy darabig ilyen áldatlan állapotban zajlott az előadás, később, amikor mégis lett hálózat, meg kivetítő is, visszaballagtunk a nagy előadóba. Ezzel együtt a demóból lényegében nem lett semmi, a JAVA-s kezelőfelület rengeteg hibát dobott, úgyhogy itt is elmaradt a csattanó. Zoliról viszont még biztosan fogok hallani, mert nagy tehetség. Egy apróságot megfigyeltem és megjegyeztem. A SUN is ismeri a Microsoft által “Quick Migration”-nek nevezett technológiát (save state – failover – restore), csk ők éppen “Warm Migration”-nek nevezik. Nocsak, ez másnak is fontos volt?
A SUN-os bemutató után ismét Macskásy Attila következett, aki – felbuzdulva azon, hogy mindenki live migration-t mutogat – gyorsan bejelentkezett a demó adatközpontjukba és bemutatott egy live migration-t, majd rögtön ezután egy hibatűrés demót is. Miközben kattintgatott, megjegyezte, hogy igazság szerint nem érti pontosan miért kell ezen annyit rugózni, hiszen a VMware évek óta tud már ilyet. Nos, itt az idő ezt elmondani: azért rugózott mindenki ezen, mert a VMware éveken keresztül megkülönböztető képességként árulta a VMotiont (és valóban, csak ők tudták), s miközben így tettek, a Virtualizáció alapkövévé emelték a funkciót. A VMotion volt valójában az a dolog, amely eladta a virtualizációt, ahogy erről korábban már többször írtam. Aztán, most, amikor már mindenki tud live migration-t (vagy, ahogy a demók mutatták, már tényleg majdnem tud), mindenki olyan lett, mint Kispipi Szutyejev Kispipi és Kisréce meséjében. Én is! Én is! Attila teljes joggal mondja, hogy ez önmagában semmi, kell mögé a menedzsment és kell mögé az alkalmazás (például a DRS, vagy a Power Management), csakhogy ezt NEHÉZ lefordítani olyan egyszerű üzenetté, amelytől az ügyfelek nem a legolcsóbban kapható LiveMigration-t veszik meg. Pedig, még egyszer: Attilának igaza van, a LiveMigration önmagában nem “A” megoldás.
Őszintén szólva azon viszont csodálkoztam, hogy a VMware milyen demó központtal rendelkezik. Arről én is írtam korábban, hogy van nekünk egy mssalesdemos.com oldalunk, ahol idősávokat lehet lefoglalni és kész demókörnyezeteket kaphatunk. Csakhogy azok a demók virtuális gépek. A VMware viszont FIZIKAI gépeket bocsátott egy előre igényelt idősáv erejéig a mérnöke rendelkezésére, amelyeken aztán TÉNYLEG mindent le lehetett demózni. Ahh, nekem össze kellett várnom, míg három gép kerül hozzám. Igaz, azokat viszont megbecsültem, a demóimat magam építettem, és birtoklom is őket teljes egészében.
Az utolsó előadó újra én voltam. Egy Hyper-V Server 2008 R2 cluster felépítését vállaltam, és egy apró kitérővel ezt sikerült is megvalósítanom. Mutattam egy WIM2VHD-t, amivel Sysprep-pelt virtuális merevlemezre rakott operációs rendszert lehet készíteni. Ezt BCDEdittel betettem a boot menübe, majd el is indítottam. (Indítható VHD…) Mivel voltak “üresjáratok”, vagyis olyan időrések, amikor a gép dolgozott, a köztes időket áttekintő ábrák bemutatására szántam. Többször próbáltam ezt a demót is, így pontosan tudtam, hogy mennyi időm van egy-egy parancs kiadása után. Csak annyi problémám volt, hogy a notebookom nem tudott egyszerre kivetíteni és az LCD panelen is képet megjeleníteni, mert a Hyper-V server grafikus meghajtóját erre nem készítették fel. Sebaj, egy újraindítás után a kivetítőre tereltem a képet, így lehetett látni, milyen a felület. Megmutattam egy hálózati kártya telepítési módot (a mikrokernel hypervisor előnye ;-)), meg megmutattam, milyen felület áll rendelkezésre az általános szerver-beállításokra és az iSCSI konfigurálására. Ezután elindítottam egy olyan VHD-t, amely már cluster-tag, hogy jusson idő a LiveMigration-re (Én is! Én is! :-)) Sajnos a fürttag elsőre nem akarta meglátni az iSCSI lemezeket – sosem fogjuk megtudni, miért – úgyhogy az előadást a Server Manager, a Hyper-V Manager és a Fail-Over cluster Manager bemutatásával zártam, plusz megígértem, hogy az ittmaradóknak összehozom a demót. A többség nem mozdult, és megérte: egy újabb reboot után már minden működött, úgyhogy abszolváltunk előbb egy Quick Migration-t, majd egy Live Migration-t is. Mindeközben még elmondhattam, hogy milyen képességekkel rendelkezik a Hyper-V Server 2008 R2, no meg a végén, hogy ez “csak úgy” letölthető. Hmm! A végén záporoztak a kérdések, és vagy egy tucat névjegykártyát szétosztottam. Azt hiszem sikerült valami izgalmasat mutatni.
A nap végére (értsd: szombat este fél nyolc után) még vagy negyven ember állt körül minket, Macskásy Attilát és engem, és tették fel az újabb és újabb kérdéseket. Jó volt látni, hogy nem is olyan kicsi ez a “kemény mag”. Volt vagy fél kilenc, mire eljöttem, csupa jó érzéssel.
Nem ejtettem még szót a virtualizációs nap kiállító részlegéről. A nagy előadói terem mellett volt egy kisebb is, ahová a gyártók, partnerek hozhatták el gépeiket, s akiket kevésbé kötött le egy előadás, azok átballaghattak és megnézhettek élőben egy vSphere infrastruktúrát, vagy egy SUN xVM rendszert. De nem csak azt! A Hunnet csapata, akik virtuális szervereket kínálnak Hyper-V alapon (is) egy kis Hyper-V környezettel lepték meg a nagyérdeműt. Van aki az üzletét bízza rá a Hyper-V-re? De még mennyire! Persze, még nem “divat”. De bizonyosan megéri. Sok sikert a Hunnet-nek!
A berhelős rész egyébként jó ötlet. A kiállítóknak reklámhely, az unatkozóknak egy jó élmény, az érdeklődőknek varázslat. A sok-sok beszéd után pedig mégis jó látni, hogy az egész összerakható, működik, kipróbálható – bérelhető (;-)).
Összességében nagyon jól éreztem magam, tanultam, ismerkedtem, és tapasztalhattam, hogy sokakat érdekel, izgat a téma, fontosak az előadások és fontos ez a webnapló is.
Ez úton köszönöm Réz Andrásnak és Juhász Gergelynek, a Virtualizációs nap szervezőinek, hogy összehozták nekünk ezt az élményt. Köszönöm Rideg Marci és Kovács Zoli kollégáimnak a felkészülésben való segítségüket. Köszönöm a sok kérdést, meg gratulációt, remélem személyesen/ a fórumon / ezen a webnaplón / e-mail-ben stb. stb. találkozunk.
Lepenye Tamás webnaplója 