A vállalati közösségi hálós „aha” élményem. #Yammer

Amikor 2012-ben a Microsoft felvásárolta a Yammert, nem sokat törődtem a témával. Nem a szakterületem, lekötöttek a Windows 8 újdonságai. Amikor az őszi "Customer Experience Lab"-okra (CIE*) kezdtünk készülni, a Yammer elkezdett frusztrálni. Egy Facebook másolat, gyenge SharePoint szerű funkciókkal – ez volt az első gondolatom. Minek ez a szoftver a Microsoftnak? Ott az új SharePoint 2013, Enterprise Social képességekkel. Minek ide a Yammer? (És egyáltalán, minek az Enterprise Social?)

Pár héttel később jöttek a levelek, hogy az MSIT(**) megoldotta az egységes beléptetést, lépjünk be a Yammerbe, stb. stb. Beléptem. Tényleg egy FB utánzat. Tényleg egy gyenge SharePoint. Mi a lópikulának kell ez nekünk?

Február környékén Szalontay Zoli és Bátorfi Zsolti barátaimmal létrehoztunk egy Yammer zártkörű csoportot, hogy majd jól odaköltözünk. Tényleg akartuk. Mindhárman olyanok vagyunk, hogy szívesen megszeretjük a tonikot, ha érdemes. Nem így történt. Maradt a levelezés és a levelezési lista. Pedig tényleg próbáltuk, de valahogy nem állt rá a kezünk.

Még később igazán DÜHÖS lettem a Yammerre. Egyrészt felfedeztem, hogy a SharePoint 2013-ason van követés, meg címke követés is. Ha például elkezdem követni a #Windows8 címkét, akkor, ha mások a SharePoint 2013-on beírnak ilyen címkével valamit, azt automatikusan meg fogom kapni. Vagy pl. ha nekem van egy kérdésem, elég belekiabálni a "csőbe", pont azok az emberek fogják megkapni, akiket ez érdekel. Ez volt az első kérdésem: "I’m looking for an overview of #Windows8 #search capabilities. Especially interested in #EnterpriseSearch integration." Mások ott ülnek a cső végén, az #EnterpriseSearch címkére az ilyen szakértők előfizettek, hát majd válaszolnak. Az ötlet jó volt, csak egy valami hiányzott hozzá: a túloldalon az emberek. Ők ugyanis mind a Yammerre költöztek addigra – bár ez csak később derült ki. Nekem jobban tetszett a SharePoint felülete, kezelhetőbbnek találtam, ráadásul megoldott a jelenlét integráció, együtt él-hal a Worddel meg a többi Office alkalmazással. Szóval nem értettem, még mindig, de már dühös voltam.

Nem húzom tovább a történetet, úgy augusztus környékén egyszer csak azon vettem észre magam, hogy egyre több időt töltök a Yammeren. Mégpedig azért, mert egyre több keresett információt találtam meg ott gyorsabban, mint ahogy megtaláltam máshol. Lettek "szokásos" csoportjaim, ahova bekukkantottam. Találtam olyan beidézett oldalakat, amelyek máshonnan nem kerültek a szemem elé (Egy gyöngyszem például) és végre válaszoltak a szakértők a címkézett kérdéseimre. Rájöttem a twitter integrációra, belefolytam a magyarításba.

Személyes tapasztalatnak ennyi jó, de ez azért nem megváltás. Jó válaszokat jó levelezési listán is kaphat az ember. A keresés problémája (és megoldásai) sem számítanak újdonságnak. Szóval ez eddig nem más, mint divat, hype, az újdonság kedvelése az újdonság miatt. És lássuk be, munkához jobb a SharePoint felülete, nem?

A Windows eszközök bemutatása során mindig szoktunk alkalmazásokat is mutatni, és mivel a Yammernek van modern Windows 8 alkalmazása, amit ráadásul mostanában minden nap használok, adódik, hogy ezt is megmutassam. Márpedig, ha megmutatom, felteszik majd a – jogos – kérdéseket a vállalati közösségi hálózatokról, hogy "Tamás! Mondjad meg nekünk, ha van egy jó levelező és csoportmunka szoftverünk, pl. a legújabb Exchange és SharePoint, miért feccölnénk egy fikarcnyi energiát abba, hogy egy n+1-dik rendszerünk is legyen? Csak azért, hogy legyen? Mi az, amitől az Enterprise Social alapvetően más, mint bármi, amit eddig ismertünk? Miért kezdjünk valami újba a régi finomítása és javítása helyett?" – Ezek jogos kérdések, lényegre törő kérdések. És őszinte leszek, pár nappal ezelőttig nem tudtam rá a választ.

És aztán a hétvégén jött az "aha" élmény. A levelezés. A levelezést már az ókorban is ismerték, a posta már a rómaiak korában is volt (sőt, még az előtt is.). Végső soron a dolog egyszerű: van egy feladó, és van egy címzett. A feladó megírja a levelet, lezárja – ettől kezdve törvény védi a levél bizalmasságát – a posta elviszi a levelet a címzettnek, aki aztán elolvassa. Régóta ismert módja ez az információ átadásának. A dolog fordítva is működik: most a címzett lesz a feladó és a feladó a címzett. Egy szép levelező barátság során levelek százai cserélhetnek gazdát feladó és címzett között. Az egész alapkoncepció mögött pedig ott a bizalmasság: a feladó lakása bizalmas hely (törvény védi a tulajdont, birtokot, lakást), a levél kezelése törvényileg bizalmas, a címzettnél meg az a szabály, mint a feladónál. Az információ tárolóhelye a feladó és a címzett lakása.

Az elektronikus levelezés a fizikailag létező levelezés metaforikus leképezése. Itt nem lakásról beszélünk, hanem elektronikus postafiókról, de a modell teljesen analóg az eredetivel.

Csakhogy az együttműködés és csoportmunka nem pont-pont kapcsolat. Semmi gond: a digitális levelezés rugalmas, hamar feltaláltuk a levelezési listát. Az információ gyűjtőhelye azonban továbbra is bizalmas hely – az elektronikus postaláda. Sebaj, újabb innováció: feltaláltuk a csoportmunka helyeket, amelyek egy témához, projekthez kötődnek. Pl. SharePoint. Csakhogy ez nem váltja ki a levelezést, az emellett párhuzamosan létezik, sőt bizonyos értelemben a funkciók is átfedik egymást. A helyzet az, hogy hiába vannak digitális csoportmunka helyek vagy lassan már két évtizede (ha a hálózati mappamegosztásokat is ideveszem, akkor harminc éve), az információ igen-igen jelentős része, gyakran a legfontosabb része bizalmas gyűjtőhelyeken (postaláda) halmozódik fel. A fájlmegosztás, a csoportmunka webhelyek mind-mind evolutív továbbgondolásai a levelezésnek.

És itt jön a vállalati közösségi háló. A vállalati közösségi hálózatok (Enterprise Social Network az angol neve) a levelezés mögötti alapsémát dobják ki, és éppen hogy megfordítják a dolgokat. Vagyis: ha te egy munkahelyi közösségben vagy, amely munkahely egy közös cél érdekében jött létre, és e cél eléréséért neked együtt kell működnöd másokkal – tehát együtt kell dolgoznod, vagyis kommunikálnod másokkal, akkor legyen alapértelmezett a nyílt kommunikáció. Minden tároló, levelezés, bejegyzések, fájlok, jegyzetek, csevegések, címkék, listák, csoportok stb. stb. legyen egy helyen, bárki számára elérhető, kereshető állapotban. És még egyszer: legyen ez az alapértelmezett. Ha valaki keres, akkor mindenben keressen. Ha valaki kérdez, mindenki, akinek a kérdés releváns, hallja meg és válaszolhasson. Amit a csoport létrehoz, az örökölhető lehessen, de legyen meg, maradjon meg. Minden apróság, idézet, bejegyzés és megjegyzés, kedvelés és gyors közvélemény-kutatás, dicséret és esemény, fájlok, képek, prezentációk stb. stb. minden legyen elérhető.

Mi a helyzet a bizalmasság kérdésével. Nos, attól még, hogy az alapértelmezett kommunikáció a közösségi, ez nem zárja ki, hogy ne lehessen választani a bizalmas kommunikációs csatornát. Miért ne válthatna két ember egymás között üzenetet? Miért ne lehessen zártkörű csoportokat létrehozni? De ez legyen szándékolt, ne pedig alapértelmezett, hogy a lehető legtöbb információ legyen megosztott.

Ijesztő? Bomlasztó? Igen, meglehet, az. Meglehet, hogy átalakulásra készteti a szervezetet. Hogy a hierarchikus szervezet felbomlik, megváltozik. Minden szervezet számára megfelelő modell ez? Persze hogy nem. Egy áruház-lánc, egy autó-szerviz, egy szoftverfejlesztő cég, stb. stb. számára remek megoldás. Máshol meg, ott, ahol az évezredek tapasztalata azt mutatja, hogy a hierarchikus szervezetnél nincs hatékonyabb (pl: hadsereg, rendőrség), ott ez a modell nem fog dominálni – bár szerepe még ott is lehet. Leváltja a vállalati közösségi hálózat a levelezést? Szerintem nem, de hosszú átalakulás után visszaszorítja oda, ahova való: a bizalmas adatközlés világába. Leváltja a relációs adatbázisokat? Nem, viszont a tömegében leghatalmasabb vállalati tudást, a tacit tudást(***).

Úgy kell kinéznie egy vállalati közösségi hálózatnak, mint a Facebook? Egyáltalán nem. A Yammer alapítói talán azt gondolták, hogy így eladhatóbb a termék, de csodálkoznék, ha tíz év múlva is ilyen lenne. Sokat fog rá hatni a SharePoint, az Outlook kliens, a OneNote jegyzet, mert azokban is rengeteg érték van. Az egész kulturális változás, és még csak most kezdődik. A korábbi modellek és szoftverek erősen hatni fognak. De az igazi forradalmi újdonság, az alapértelmezett nyíltság nem fog változni. Egyébként pedig céljában sem azonos egy vállalati közösségi portál. A Facebooknál fontos a kapcsolat, a játék, de sokkal kevésbé a címkék, és semmit sem nyújt a közös munkához. A Facebook nem kontrollálható, nincsenek vállalati funkciói. A vállalati közösségi portálok – bár sokat merítettek a napi tevékenységek szintjén a facebook ötleteiből – mégis csak vállalati tudástárat képeznek. A felhőben kell működnie egy Enterprise Social platformnak? Nem, a két dolog nem függ össze, viszont a Yammer, meg a versenytársainak többsége is eleve úgy készült, olyan világban jött létre, hogy infrastruktúra korlátok ne legyenek, az IT szerepe pedig legyen minimális. Mit jelent az, hogy infrastrukturális korlátok ne legyenek? Hát például azt, hogy tudtommal a Yammeren nincs tenant méretkorlát. Nőhetsz az égig, annyi fájlt tárolsz, amennyit akarsz, annyi csoportot hozol létre, amennyit szeretnél, mindezt freemium modellben.

Azzal kezdtem a cikket, hogy nem vagyok szakértője a témának. Tényleg nem vagyok. Nem ismerem a Yammer versenytársait, és nem kezdtem volna használni, ha nem a Microsoftnál dolgozom. Nem tudom, hogyan kell sikeresen Enterprise Social hálózatokat bevezetni. Nem értek a vállalatok kulturális környezetének felméréséhez vagy megváltoztatásához. Egy valamiben azonban biztos vagyok: a következő 10 év vállalat-szervezési modelljeire, végső soron a napi munkavégzésünkre meghatározó módon fognak hatni a vállalati közösségi hálózatok, köztük a Yammer, mert a mögöttes paradigma az, ami hatni fog.

Ha érdekel, itt a Yammer oldala. Ha unatkozol egyedül a magától létrejövő tenantodban, hívd meg a kollégáid is. 😉

——————————————-

(*) A CIE labor egy olyan esemény, amikor egy ügyfél – tipikusan nem informatikus – munkatársainak megmutatjuk, milyen egy teljesen kiépített, összehangolt, egységesen működő Microsoft környezetben dolgozni. Microsoft az telefon, a táblagép, a notebook, a szerver, az új Office (Office 365), a kommunikációs szoftver, az üzleti intelligencia szoftver stb. stb. Összecsiszolva, "élő" környezetben.

(**) – A Microsoft belső informatikai szervezete.

(***) – Milyen szomorú, hogy Polányi professzor kutatásairól nincs is magyar Wiki fordítás.

Advertisements

TechReady14 – (megkésett) élménybeszámoló – 3

A vasárnap napirendje viszonylag egyszerű volt: abban a hotelben, amelyben laktam, ott is a 35-ik emeleten “Optimized Desktop TSP Summit” napot tartottak nekünk. Mi az Optimized Desktop TSP? A TSP annyit tesz: “Technical Solution Professional”, magyarra fordítva rendszermérnök, és ez a titulusom. Az “Optimized Desktop” (vagy rövidítve OD) pedig arra utal, hogy, mint rendszermérnök, mely technológiai területen dolgozom. Az OD TSP foglalkozik a Windows Desktop operációs rendszerrel, annak mindenféle változatával, a köré tartozó rendszerfelügyelettel, az alkalmazás és desktop virtualizációval, a távoli asztal szolgáltatással és persze a virtuális desktop rendszerekkel (VDI). A Windows új verziójával még kapunk egy szép új feladatot: a Windows táblagépekhez is érteni kell. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az olyan kis leányvállalaknál, mint a miénk, nincs elég erőforrás sok rendszermérnökre, így aztán hozzám tartoznak még az adatközpontok, a szerverek, a szerver virtualizáció és a rendszerfelügyelet is. Nagyobb országokban ezekért a témákért külön Datacenter TSP-k  felelnek.)

Szóval OD TSP esemény. Fent a 35-ik emeleten szédületes a kilátás, készítettem is gyorsan egy videót, mert még egy panoráma kép sem adja vissza a látványt. A háttérzajokból hallható, hogy épp reggelizik a társaság. Kaptunk még egy meglepetést is, egy laptop táskát, ami mellesleg nekem a legjobbkor jött, amúgy is elhasználtam már a három évvel korábban kapott hasonló darabot.

Ez még nem a TechReady, de már itt a termékért felelős programozó és marketing csapat teljes vezetősége. Ők tartják az előadásokat, amelyek megint csak nem teljesen olyanok, mint a TechReady-n. Sokkal interaktívabb. Rengeteg a kérdés- főleg az amerikaiak kérdeznek. Ez is jellemző: amíg nálunk az iskola meg a társadalom módszeresen arra tanít, hogy ne kérdezz, mert az azt jelenti “hülye vagy és nem érted”, az amerikaiakat arra kondícionálják, hogy kérdezzenek minél többet, abból látszik, hogy gondolkodnak és igyekeznek megérteni az elhangzottakat. Ezt van, aki túlzásba is viszi, ami megakasztja az előadást, de itt mindenki türelmes, a lényeg, hogy átmenjen az tudás a fejekbe.

Az előadások vegyesen tartalmaznak technológiai, piacelemzési, kereskedelem-technikai témákat. Ez nem csoda: a TSP az az ember, aki műszaki szempontból válaszolni tud arra a kérdésre: miért a Microsoft megoldását válasszuk? Vagyis: miért Windows és nem Linux desktop? Miért Configuration Manager és nem Zenworks? – és múszaki vonalon: miért vékonykliens és nem PC? Vagy éppen fordítva: miért PC és nem más? stb. Persze leegyszerűsítem a TSP feladatait, de annyiban mégis igaz, hogy nálunk a rendszermérnökök nem kizárólag csak a technológiai szempontból rájuk bízott terméket ismerik. Ismerniük kell a konkurenciát, a piaci trendeket, a várható fejlődési irányokat, a kedvező és kedvezőtlen tanácsadói elemzéseket, költségelemzéseket, egyes architektúrák előnyeit és hátrányait stb. stb. Izgalmas, legalábbis én nagyon szeretem. Visszatérve a nap eseményeihez: a Windows 8-ról gyakorlatilag nem tudtunk meg semmi újat, még azt sem tudtuk meg, hogy mikor fogjuk megtudni az újdonságokat (ez most már ismert: feb. 29.) Volt is ezzel kapcsolatban felzúdulás, pedig a dolog érthető. Leegyszerűsítve a vállalat két részből áll: akik előállítják a terméket, és akik eladják. Bár korábban a két csapat között alig húztak határt információmegosztás szempontjából, mostanra kiderült, hogy ez nem jó modell. Ha a terméket tervezők és előállítók nem készítenek világos kommunikációs tervet, akkor az “eladók” rosszul, rossz hangsúlyokkal, pontatlanul, de legalábbis nem hatékonyan és egységesen adják tovább ezt az ügyfeleknek. Vagyis mindenki, aki nem készíti a terméket, az “fogyasztja”, és ez még akkor is igaz, ha a fogyasztók közül néhányan történetesen a Microsoftnál dolgoznak. Így aztán egy új  világ érkezett el: vannak és lesznek nyilvános próbaverzióink – nem úgy, mint az Apple-nek, amely még csak azt sem közli, min dolgozik – ugyanakkor ezeket a próbaverziókat nyilvános megjelenésük előtt a készítők minden fogyasztóval szemben bizalmasan kezelik. És ha belegondolok ez nem tragédia: ha a Windows 7 ütemezéséből indunk ki, akkor az első információk és kipróbálható példányok majd egy évvel a tényleges megjelenés előtt már elérhetők voltak. Ha ez most is így van, akkor az idő bőven elég, hogy mindent meg lehessen ismerni, meg lehessen tanulni.

Az ilyen találkozó abból a szempontból zseniális, hogy gyakran élénk vita alakul ki egy-egy téma körül. Ugyanazt a munkát végezzük a világ különböző pontjain. És mivel máshol végezzük, más kultúrkörben, más gazdasági környezetben, egy kicsit mindenki másképp végzi el azt, amit végső soron stratégiaként nekünk kitaláltak. Van, ahol a lopott szoftver a gond, máshol az Apple-lel vagy Google-lel való verseny. Egy ilyen beszélgetésen hamar kiderül, hogy egyik vagy másik csapat mit talált ki egy adott helyzetben – ebből azután sokat lehet tanulni. És végső soron ezért jöttünk össze Smile. No, meg persze azért, hogy megismerjük azokat, akik az év során hírlevelekkel, távelőadásokkal segítik a munkánkat. llyenkor lehet kérni. Mi például “Windows to Go” USB meghajtókat kértünk – és kaptunk rá ígéretet is, hogy kapunk (Három nap múlva meg is jöttek. Az ígéret szép szó, meg is tartották.)

Ez a kis bemelegítő előadás-sorozat este fél hatig tartott. Gyorsan ledobtam az újonnan megszerzett táskát a szállodai szobában, aztán a kollégákkal átmentünk a vasárnap esti “Welcome party”-ra. A Techready egy rég bejáratott koreográfia szerint zajlik, ennek első lépése a regisztráció vasárnap déutántól hétfő délelőttig, illetve egy bemelegítő buli szintén vasárnap este. A regisztráció során kapunk egy kártyát egy nyakban hordható kis táskával. Ezt a konferencia minden épületében és helyiségében hordani kell. Akin nem látják, attól kérik a kártyát. Rend a lelke mindennek. A kék szín sem véletlen. A színkódok a szerepeket jelzik. Más kártya színe van a résztvevőknek, az előadóknak, a szervezőknek stb. Ezekkel a kártyákkal regisztrálunk egy-egy előadásra. A regisztráció során a pultnál kaptunk még egy kis zöld szatyrot, meg egy flaskát, amibe hideg italt lehet tölteni. A nyakba akasztható kistáskában még találunk egy részletes térképet az összes épület összes emeletéről és a termek elhelyezkedéséről, meg a programok időpontjáról. Régi motorosoknak nem sok újdonság, de az első alkalmakkor még elő-elő vettem, hasznos holmi.

A “Welcome party” egy állófogadás, finom ételekkel, némi közös programmal, meg sok-sok játékkal. Lehet csocsózni, snookerezni stb. Étel-ital ingyenes, van sör, bor, üdítők, persze. Az ilyen esték arra jók, hogy mindenféle konyha mindenféle apróságait végig lehessen kóstolni. Mi is ezt tettük, amit lehetett kipróbáltunk. A rendezvény eltartott vagy 11-ig. A flaskából ígértem, hogy viszek haza hármat, mindegyik gyerkőcnek. A party végére össze is szedtem még kettőt. Feladat kipipálva. Smile Hazakeveredtünk, aztán eltettük magunkat másnapra. Hétfőtől előadások.

TechReady14 – (megkésett) élménybeszámoló – 2

Józan ésszel tudtam, hogy nem lehet hosszú blogbejegyzéseket írni a TechReady-n. Egyszerűen nincs annyi idő. No de hátha… Hát nem. Most maradt az emlékek itthoni feldolgozása

Seattle, ahol ezt a konferenciát rendezik, valójában nem is olyan nagy város. Kb. 600 000 ember lakja, ami Budapestnek valamivel több mint harmada. Ha a vonzáskörzeteket (Metropolitan area)  is összevetjük, akkor Seattle és Budapest egyforma – 3,3 millió lakos. Az USA metropoliszok között ez a 15.-ik – nem tartozik a legnagyobbak közé, de nem is olyan kicsi. Ha azonban a gazdasági erejét nézzük, akkor már messze nem áll meg semmilyen összehasonlítás Magyarországgal. Olyan cégek központja van itt (mármint Seattle-ben és vonzáskörzetében), mint az Amazon, a Starbucks, a Costco, A Tully’s, a Seattle’s Best Cafe, a Nordstrom, no és persze a Microsoft. Bár sok összehasonlítási alapom nincs, azt mondják, hogy az USA egyik leggazdagabb vidéke ez. Seattle, pechére, óceáni a éghajlatú, ezért 200 feletti az esős napok száma, és talán 300 feletti a felhős napok száma. Hírlik, errefelé van a legtöbb öngyilkosság, amit igazán sajnálnék, mert a vidék gyönyörű.

Mindössze egy napunk maradt városnézésre és akklimatizálódásra. A 9 óra időeltéréshez 2-3 nap átállási idő szükséges, vagyis, bár járjuk a várost, meglehetősen fáradtak vagyunk az első napokban. Felugrottam a kollégáim szállodai szobájába. Őket a Westin nevű hotelben szállásolták el, amely valójában két, henger alakú torony (a képek között lesz majd esti felvétel róla). Bátorfi Zsolti kollégám már évek óta ide kéri magát,  a bejelentkezéskor a recepción pedig valahogy mindig elintézi, hogy a nyugati toronyba kerülhessen, a Space Needle felé néző ablakkal. Nos, valóban pazar látvány, hát még éjszaka a város fényeivel. A Space Needle egyébként Seattle egyik jelképe – számomra a város sci-fi rajongásának egyik legnyilvánvalóbb indikátora. Kb. 180 méter magas, és akár 200 km/h-s szél és 9.1–es földrengést is kibír. Olyan, mint egy űrállomás. Idén nem volt alkalmunk meglátogatni, de pár évvel ezelőtt már voltam fent, azok a képek is elérhetőek a Skydrive mappákban.

A délelőtt tehát mászkálással telt. Előbb a piac felé vettük az irányt, aztán  a régi belvárosban kötöttünk ki. Seattle első igazi kiemelkedése az alaszkai aranylázhoz köthető. Az akkori szerencsét próbálók Seattle-ben gyülekeztek, itt szerezték be a felszerelésüket és indultak azután Alaszkába. Seattle pedig meggazdagodott a sok átutazó vendég felfokozottt fogyasztásától. Az akkori üzletek, boltok, hotelek stb. még ma is állnak, ha némileg meg is változott a funkciójuk. Betértünk az egyik bárba, hogy ebédeljük. Mint kiderült a J&M 1892 óta üzemel, és épp Seattle legrégebbi kocsmája. A kocsma itt “pub” vagy “bar”, és sokkal kultúráltabb hely, mint amit mi kocsmának hívunk. Találóbb étteremnek hívni, bár annyira meg nem előkelő.

Ebéd után az egykori Cadillac Hotelt kerestük, ahol egy ingyenes kiállítást nézhettünk meg az aranylázról. Milyen érdekes, hogy még az ötvenes-hatvanas években is voltak emberek, akik szemtanúként meséltek az ott történtekről. És a visszaemlékezésekből egy ízig-vérig amerikai történet kerekedett ki: felfedezés -  a meggazdagodás lehetősége – kalandvágyó, vállalkozó emberek tömege – igazi kaland – kevés sikeres ember, több, aki sikertelen – végül a meggazdagodni vágyókon meggazdagodó város. A visszaemlékezők többsége élete egyik legnagyobb élményeként írta le a történteket, ami más emberré faragta. Büszke volt, hogy részt vett benne, még az unokáinak is mesélte. Érdekes volt, interaktív, sok-sok információval és tárgyi emlékkel.

Visszafelé hatalmas felhőkarcolók között császkáltunk. Az egyik Seattle város önkormányzatáé. Ha belegondolok, hogy nálunk milyen a városháza belülről…No mindegy. Elsétáltunk egy patinás klub mellett, és érintettük a városi könyvtárat is.

Visszaértünk a szállodába – én elváltam a kollégáktól, mert a Sheraton hotelben kaptam szállást. (Milyen jó kép, látszik, hogy a Westin nincs is messze.) Telefonálás, gépezés, aztán egy korai lefekvés – este nyolckor már nem tudtam nyitva tartani a szemem.

TechReady14 – élménybeszámoló – 1

A TechReady a Microsoft félévenként megrendezett belső konferenciája, ahol többnyire mérnököket és stratégiai tanácsadókat képeznek, illetve látnak el ismeretekkel a közeli jövőben megjelenő újdonságokról. Ez a rendezvény sorban a tizennegyedik. Öt évvel ezelőtt a 4-es sorszámú volt az első, amelyen részt vettem, aztán jött a 6., 9., 11, 13, és most a 14. A rendezvényen kizárólag teljes időben foglalkoztatott Microsoft alkalmazottak (FTE) vehetnek részt, évente egy alkalommal. Én a téli sorozatba kapcsolódtam be, de a 8-as rendezvényt kihagytam és átkerültem a nyári sorozatra. Ez még tavaly nyáron is így volt. Most azonban átkértem magam a téli sávra, és mivel anno csak másfél év után került rám a sor, most fél év után ismét itt vagyok. A TechReady-n elhangzó információk túlnyomó része – belső konferencia lévén – nem nyilvánosak, így a tartalomról nem írhatok. Az eseményről azonban, meg persze a városról nyugodtan lehet írni – hát megosztom az élményeimet.

Az utazás hosszadalmas és fárasztó. 3:45-kor keltem, 4:15-re hívtam a taxit, 5 óra előtt pár perccel értem a reptérre. Több kollégám is megelőzött már akkorra. Gyorsan leadtuk a csomagokat és átestünk az ellenőrzésen, hogy aztán majd egy órát várakozzunk az újonnan épített sky-nemtudommiben. A repülő pontosan, 6:20-kor indult, és 8:30-ra ért Amsterdamban. Amióta Ferihegy nincs “karanténban”, azóta gond nélkül át lehet érni a Seattle-be induló csatlakozásra. Nekünk is bőven volt időnk, megittunk egy kávét, beszélgettünk, aztán nekiveselkedtünk és átestünk az újbóli ellenőrzésen. Ilyenkor általában kettesével-hármasával egy asztalhoz hívnak minket és teljesen ártatlan kérdéseket tesznek fel: mióta ismerjük egymást, hány éve dolgozunk a cégnél, milyen céllal megyünk az USA-ba, egyedül pakoltuk-e a csomagunkat, van-e benne valami, ami nem a miénk stb. stb. Ezután még jön egy digitális “motozás”, aztán elfoglalhatjuk  helyünket a repülőn. Ez alkalommal ügyeltem a korai helyfoglalásra és olyan sortba kértem a jegyet, amelynél volt konnektor, így az egész út alatt használhattam a notebookomat, sőt azon keresztül még a telefonom is tölthettem. Az USA-n belül utazómagasságon használható az Internet is, de nemzetközi járatokon ez nem lehetséges. Az út Amsterrdamból Seattle-be több, mint 10 óra. Ha teheti az ember, akkor próbál aludni pár órát, ez néha sikerül, néha nem. Ha valaki szeretne, lehet videofilmeket nézni, én ezzel ezúttal nem éltem, inkább a számítógépen magammal hozott anyagokat olvasgattam. Amit viszont ajánlatos megtenni, az a tornázás. Az út hosszú, a hely pedig viszonylag szűkös. 10 órát mozdulatlanul ülni nem csak kényelmetlen, de akár veszélyes is lehet, trombózist kaphat az ember lába. Időnként fel lehet (és fel kell) kelni, meg kell mozgatni a tagjainkat.

A megérkezésünk után viszonylag hamar kijutotttunk a gépből, de hosszan várakoztunk az országba való belépésre. Útlevélellenőrzés, digitális ujjlenyomat vétel, arckép készítés, további érdeklődés az ittartózkodás mikéntjéről stb. Miután ezen is átestünk jött még egy mezőgazdasági ellenőrzés  – hoztunk-e élelmiszert, magokat, állatokat stb. az USA-ba. Aztán csomagfelvétel, és túljutottunk a hivatalos szerveken.

Gyorsan kerestünk egy taxit, irány a belváros. Engem a Sheraton hotelben szállásoltak el, amely egyrészt az egyik legjobb szálloda, másrészt a konferencia központhoz a lehető legközelebb van – épp szomszédos vele. Lepakoltam, és már indultam is a városba. Mire megérkeztünk, otthoni idő szerint kb. éjfél volt, itt azonban még csak du. 1 óra. A 9 órányi időeltolódásra át kell állítani a szervezetet, ennek pedig a legjobb módja, ha nem alszunk itteni idő szerint legalább este 10-ig – vagyis magyar idő szerint másnap hétig. Ez összesen kb. 27-28 óra folyamatos fennlétet igényel, amit a fárasztó repülő út után nem könnyű megtenni. Mégis érdemes, mert ha nem állunk át, akkor egyrészt hajnal háromkor felébredünk, másrészt meg a délután előadásokon elalszunk – egyik sem a legjobb dolog.

Valami ilyesmit ettünk, csak a hideg miatt nem a teraszon.

Mi elhatároztuk, hogy elmegyünk egy rák-specialista étterembe. Egy vödörnyi sült kagylót rákot, homárt, polipot stb. öntöttek ki elénk. Kaptunk egy húskloffolót, azzal lehetett feltörni a királyrák és a többi óriás állat kitin páncélját. El sem tudom mondani, milyen finom volt ez a sok herkenytyű. A fényképezőgépemet sajnos elfelejtettem magammal vinni, de a kollégáim készítettek néhány képet, ha megkapom őket, a többiek közé fogom illeszteni.

Fél öt környékén újabb sétába kezdtünk, végül egy Starbucks-ban kötöttünk ki. Jót kávéztunk, beszélgettünk – de az idő csak lassan telt. Végül olyan este hét körül elváltunk egymástól. A szállodai szobában egy jó meleg fürdőt vettem és még egy kicsit interneteztem, aztán tíz helyett úgy kb. 9-kor elaludtam.

Folytatom…

Rövid levél a 10 éves Windows XP-től

Kedves Felhasználóm!

Köszönöm, hogy gondoltál rám a 10. születésnapomon. A Windows-ok a leghosszabb életű szoftverek, de még így is 12-szer gyorsabban öregednek mint az emberek. Így aztán emberi léptékkel 120 éves vagyok*, ami igazán matuzsálemi kor. Bár próbáltam lépést tartani a korral – három ráncfelvarró műtéten is átestem – egy idő óta már nem hozom a régi formám. Születésemkor bátran indultam a legszebb és legkényelmesebb felhasználói felület címért,  de ma már elhalványult a csillogásom az Aero mellett,  és nem versenyezhetek olyan trükkök, mint ablak-eltüntetés, a egér-rázás, és az egymás mellé rendezés. Irigykedem az utódaimra tálcára tűzés és főleg a Windows könyvtárak miatt.

Bárcsak nekem is olyan egyszerű lenne a hálózatok kezelése, vagy az otthoni gépek közötti állománymegosztás, mint az utódaimnak. Erőlködöm, hogy hasonlót nyújtsak, mint az integrált keresés,  a könnyű eszközhasználat, vagy a Media Center, de nem érhetem utol az utánam következő generációkat. Nem tudom DLNA-val átjátszani a nyaraláskor felvett kedvenc videóidat az új és korszerű tévédre, és a média táradat is az otthonodba zárom, nem úgy mint az unokám.

Ha egy vállalatnál üzemeltetsz engem, nem dicsekedhetem a merevlemezem mindenre kiterjedő védelmével. És bevallom, értetlenkedni szoktam, amikor kívülről kell a vállalati hálózatra csatlakoznom. Bezzeg a kis unokám!

Az Internet legújabb és legbiztonságosabb szörfmesterét már nem fogadhatom, és fájdalom, a legújabb Windows Live Essentials sem indul rajtam. Valamikor a leg notebook-barátabb operációs rendszer voltam, de ma már rám vernek néhány kört az utódaim. Fázós vagyok, processzorral (és árammal) fűtöm magam. Ha pedig elalszom, nem ébredek fel olyan könnyen.

Köszönöm, hogy ha az elején nem is annyira, de később mégis igen megkedveltél. Ha kérhetek születésnapi ajándékot, akkor azt kérem, hogy telepítsd a büszke és erős az unokámat. Küldj engem végleg nyugdíjba (te sem szívesen dogoznál már 120 éves korodban). De tudod mit? Ha nagyon akarod, akkor megőrizhetsz engem, és ha nagyon kellek, néha még bedolgozhatok a nyugdíj mellett.

És persze bármikor elindíthatsz, ha a kétezres évek informatikájáról nosztalgiázol.

Üdvözlettel:

A Windows XP Kacsintó arc

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

———————

* Rendes körülmények között 5 évesen (60 évesen) nyugdíjaztak volna, de én három ráncfelvarrás után a gyártóm kérésére nem 5, hanem 8,5, vagyis 102 emberi évet töltöttem el aktív munkával. 13 (156 emberi) éves koromig jár még nekem a nyugellátás.

Vaskos vas

imageEgy multinacionáls cégnél dolgozni csupa kaland! Egyik nap hideget kapsz a nyakadba, pénzügyi, partneri, képzési, ügyfél stb. stb. tervekkel lepnek el (borítanak rád?), s éppen “tegnapra” kell valamit végrehajtani, befejezni, lezárni, előrehozni stb. stb.

Máskor viszont kellemes meglepetések érnek. Két és fél éve kaptam egy 8 GB memóriás gépet – akkor nagy segítség volt, az Optimális munkakörnyezet demóm sokáig azon futott. Tavaly – felhasználva a már meglévő eszközt – egy négygépes, ám még éppen kézzel cipelhető környezetet rakhattam össze. Lett belőle Hyper-V R2 cluster, Live Migration, SCVMM, PRO tipp, DPM mentés stb.

A minap meg rész vettem egy Opalis webcaston, ezért kaptam egy dedikált “csíkot” ebből a szekrényből:

  • 2 CPU-s 4 magos gép hyperthreadinggel
  • 48 GB ECC memória
  • 120 GB RAID1 system disk
  • 600 GB disk + 600 GB i SCSI RAW disk
  • 5 TB read-only disk VHD-val, ISO image-ekkel
  • 4 portos Ethernet kártya
    Mire fogom használni? Először is megosztom a kollégákkal, van néhány vaskos demó, amit jobb távolról, erős vason futtatni. Azután pedig tanulásra kell – ebbe a környezetbe lehet játszani a rendszerfelügyeleti szoftverek új generációjával.

Még ha időt is adna cég, talán írni is többet tudnék a tapasztalataimról. Winking smile

Service Manager 2010 képzés – megérte

Vasárnap végre hazaértem, ma pedig még talán a webnapló írásra is jut 10 percem. Azt hiszem, hogy aki majd az “50217a – Planning, Deploying and Managing Service Manager 2010” tanfolyamra beiratkozik, nem fog csalódni. Bár az előadók szabadkoztak a MOF előtérbe helyezése miatt, én magam még egy kicsit kevésnek is éreztem. Nagyszerű, hogy a billentyűnyomkodás helyett végigszaladunk legalább a fogalmakon. Megkockáztatom, hogy a Service Manager tanfolyam előtt “kötelező” vagy egy ITIL Foundation, vagy egy MOF Essentials, ez utóbbi a szimulációval együtt. Csak a megfelelő szemlélet esetén van értelme egyáltalán hozzányúlni a termékhez. Ahogy azt korábban is írtam: nincs olyan  technológiai megoldás, amely folyamatokban lévő hibákat képes eltüntetni. De van olyan technológia – és ilyen a Service Manager is – amely képes hatékonyan támogatni kialakított folyamatokat. Ha valaki azt várja, hogy a Service Manager majd “csinál neki” eljárásokat, folyamatokat, az csalódni fog. De emiatt senki ne aggódjon: ez egyúttal azt is jelenti, hogy még sokáig lehet munkája, mivelhogy a folyamatok kialakítása nem bízható számítógépre.

Konkrétan ezzel a tanfolyammal külön szerencsém volt. A MOF bevezetést Shawn LeBelle tartotta (az első képen jobb oldalon, a második képen pedig a bal szélen látható), a Service Managert technikai oldalról pedig Anders Ravnholt ismertette (a második képen Shawn mellett, középen)

Nekik külön: sorry guys, this is the only picture on the dessert :-))

P1030550 P1030551

Az első kép bal oldalán mosolygó úriember Khalid AlHakim, egy Szaudiban élő IT folyamat szakértő. (Itt egy szép munka, amiben erősen benne van a keze.)

Mindhárman arról nevezetesek, (már ha egyáltalán), hogy akívan részt vettek a MOF v4 dokumentáció kialakításában. Jómagam pedig tapasztalhattam (és profitálhattam), hogy nem csak azt tudják, mi van az üzemeltetés nagykönyvében, de azt is tudják, hogy miért.

Elhatároztam, hogy mivel még Shawn nem járt Magyarországon, ezért verbuválok neki egy tanfolyamot. Ha elég sokan leszünk, eljön, ha pedig eljön akkor mindeki jól jár. Ő megismerhet egy szép országot, mi meg tanulhatunk tőle valami értékeset.

Service Manager 2010 képzés – a második nap

Tegnap már előkaptam egy kicsit a fényképezőgépemet, és készítettem néhány felvételt a helyszínről.

P1030541 P1030542

Ez a pihenő/társalgó. Amikor szünetet tartunk, reggel gyülekezünk, itt kávézhatunk. Akinek kedve van, leülhet egy XBox-hoz vagy elütheti az időt egy Snooker partival.

P1030539P1030547

A jobb oldali képen már a labor található. Az első másfél napot egy közönséges teremben töltöttük, de tegnap délután átbattyogtunk a laborba. Meglepetésemre furcsa monitor konfiguráció fogadott. Az egyik egy közönséges 4:3 arányú LCD, a másik viszont egy elfordított verzió. Ahogy ez a jobb alsó képen is jól látható, ideális olvasni róla a laborleírást, míg a bal oldalon futtathatók a virtuális gépek.

 P1030543 P1030545

  A bal alsó képen Kocsis Attila kollégám mosolygott bele a fényképezőgépbe.

Egy hét Anglia – Service Manager 2010

Végre ez is összejött! Idén tavasszal jelenik meg a System Center Service Manager 2010, és még tavaly nyáron, amikor Seattle-ben jártam, ígéretet kaptunk, hogy decemberben lesz előzetes tanfolyam. No, ha nem is decemberben, de január végére csak meglett ez a képzés és a belső engedélyeztetésen is túljutottam, úgyhogy most itt vagyok, a ködös Albionban. Négy napon keresztül 100% Service Manager, remélem gép előtt gyakorlatozva.

Érdekes termék lesz ez a Service Manager. Egyrészt piacon vannak már – akár talán tíz éve is – a négy nagy rendszerfelügyeleti gyártó cizellált, ámde borsos áron mért “Service Desk”, “Helpdesk” megoldásai. (Tudom én, hogy ezek ennél sokkal többet tudnak – de azt is tudom, hogy még egy rendes helpdesk sem mindig jön ki egy-egy implementáció után) Ha valaki a Service Managerben az érett és mindenre kiterjedő Helpdesk megoldást keresi, nos, valószínűleg csalódni fog. Nem hiszem, hogy tíz évet át lehet ugrani egyetlen termék megjelentetésével. Másrészt (talán éppen ezért) a Service Manager olyan területeken lesz majd erős, amelyek másoknál még meg sem jelentek: a GRC-re gondolok. És nem utolsó sorban fontos erénye lesz a terméknek az integrációs képesség a meglévő System Center szoftverekkel. Elég lesz-e ez a sikerhez? Nem tudom, de lehet, hogy a hét végére okosabb leszek.

Távmunka

Február közepén, amikor eltörtem a bokámat(*), a kollégáim gyorsan lemondták az arra a hétre és a következőre szervezett értekezleteket és ügyfél-találkozókat. Két nap kórházi ágyban fekvés után rájöttem, hogy ha még két hónapig ezt (a semmit) kell csinálnom, akkor halálra unom magam. Elgondoltam, hogy milyen érdekes lenne, ha otthonról, az webkonferencián keresztül kapcsolódhatnék be egy-egy megbeszélésbe. Mivel a kollégák nap mint nap hívtak, el is mondtam nekik az ötletet. Jót nevettünk, hogy akkor rajta, próbáljuk ki. (A kórházban, az ismert közállapotok miatt, nem vittem be a notebookomat.)

Azt tudni kell, hogy a Microsoft előszeretettel használja a saját termékeit, így vagyunk az Office Communications Server 2007 –tel is. A gépeinken fut a Communicator (nekem ráadásul telefonintegrácóval, mert majdnem két évig “vittem” ezt a terméket, és lehetőségem volt ezt bekapcsoltatni) és van persze Live Meeting kliensünk – ennek a segítségével lehet webkonferenciát tartani. A cég által felépített OCS infrastruktúráról most itt nem írok, de akit érdekel, annak érdemes egy pillantást vetni az Microsoft IT Showcase ide vonatkozó oldalára. A prezentációban látszik, hogy három adatközpontban találhatók a szerverek, a mi általunk használtak Írországban, Dublinban vannak.

De nem csak az adatközpontokra áldoztunk, hanem kiépítettük a “végeket” is. A magyarországi tárgyalók többségében elhelyeztek már egy-egy RoundTable-t, amely nem csak webkamera, hanem egyben mikrofon és hangszóró is. (A kivetítők már korábban is a tárgyalók tartozékai voltak.)

Értekezlet otthonrólSzóval meggyőztük az ötletről a kereskedőt, akinek az ügyfelével találkoznunk kellett volna, megkértük az ügyfelet, hogy a megbeszélés nálunk legyen, aztán amikor megérkeztek a kollégák, akkor elmeséltük nekik, hogy miért épp így fogunk társalogni. Én meg itthon létrehoztam egy webkonferenciát, meghívtam rá a munkatársaimat, feltöltöttem a powerpoint előadást, bekapcsoltam a webkamerát, és vártam, hogy kezdhessek.

Annak idején volt egy belső videó arról, hogyan képzeli el a Microsoft az egységes kommunikációt 2010-ben. Ez persze később nyilvános lett, én meg most jót mosolyogtam, hogy akárcsak a film végén, amikor Eli Bowen zakóban, nyakkendőben, de (nem látható)  rövidnadrágban tartotta meg az előadását, most én látszom pólóban, miközben ténylegesen pizsamában, felpolcolt lábbal feküdszem az ágyamon.

Persze az ügyfelek az első negyed órában nem a tényleges témával foglalkoztak, hanem hogy milyen ez a rendszer, hogyan épül fel, milyen sávszélesség kell hozzá. (A Roundtable-es előadásokhoz nagyjából 512 Kbit/sec), Aztán megszokták a helyzetet és minden ment a maga útján. Én előadtam, ők meg kérdeztek, beszélgettünk, maradtunk valamiben – szóval majdnem olyan volt, mintha ott lettem volna.

tavmunka05

Így néz ki az előadás a gépen keresztül. Sajnálom, hogy a panorámaképes képernyőt elfelejtettem lelopni, majd pótolom.

A sikeren felbuzdulva további előadásokat is szerveztünk. Marci kollégám vette a bátorságot és (RoundTable nélkül) kiment egy – mellesleg a infokommunikációs szektorban tevékenykedő ügyfélhez – és egy mobil szélessávú kapcsolattal jelentkezett be a webkonferenciába. Az első pár percben bekapcsoltam a kamerát, elmeséltük a szituációt, majd a sávszélességel való takarékoskodás érdekében kamera nélkül, csak hanggal tartottam meg az előadást. Teljesen jó volt, kiváló hangminőséggel, ami azért szerintem még a RoundTable-nél is nagyobb mutatvány. Két notebook, az egyik egy Wireless házi hálózaton, a másik egy mobil-internet eléréssel; mindkettő kint lóg az interneten az OCS infrastruktúrához képest, mégis, VPN nélkül, jó minőségben előadást lehet tartani. Komolyan, még én is meglepődtem.

De van még tovább is. Egy harmadik alkalommal azt kérték tőlem, hogy “ugyan már demózzad le azt a System Center Operations Manager”-t, mert az ügyfél kíváncsi rá. Az OpsMgr azért szép állatfajta, mert egy rendszerfelügyeleti szoftver, amit elég nehéz demonstrálni, ha nincs mögött legalább egy icike-picike rendszerecske. Az én notebookomat bőven ellátták ugyan erőforrással, már amennyire ez egy notebook esetén elmondható, de a maximális 4 GB memóriába még egy Opsmgr is csak cipőkanállal fér bele, nemhogy még egy mini hálózat is fusson.

Nagyjaink azonban bölcsen leszerződtek egy partnerünkkel, és ez új lehetőséget adott a kezünkbe. Az MSSalesDemos oldalt és a mögöttes infrastruktúrát nem a Microsoft üzemelteti. Mégis ADFS segítségével a saját, microsoftos nevemmel és jelszavammal bejelentkezhetek és kiválaszhatok több, “előfőzött” demókörnyezetet. Valahogy így:

tavmunka02

Előre beléptem, kiválasztottam a “System Center data center solution” környezetet és kértem időpontot – a webkonferencia előtt két órával kezdve. Miután a demókörnyezet elindult, RDP kapcsolat-ikonok jelentek meg a képernyőn, és valóban rájuk kattinva be is jelentkezhettem a gépekre. A virtuális gépek hyper-v-n futnak (naná!) és az általuk használt összes memória kb. 40 GB. Mit ne mondjak: demó a kezem között még nem volt olyan gyors, mint akkor.

tavmunka03

És hogy működik ez a Webkonferenciával? Egyszerűen: nem csak PPT-t lehet megosztani, de ablakokat, sőt az egész Windows asztalt is. Csupán annyit tettem, hogy megosztottam az RDP ablakot, és máris átváltottam demó nézetre.

tavmunka04r

Ráadásul még egy apró kapaszkodót is készítettem magamnak. Egy olyan funkciót kellett bemutatnom, amelyet korábban én sem használtam még. Előző nap gyakoroltam és a környezethez készült demóleírás alapján felkészültem. Ezzel együtt – jobb a biztonság – a leírást – nem megosztva – az RDP ablak mellé tettem. Végül is nem volt rá szükség, de ha kellett volna, leshettem volna.

No, hát ilyen az igazi távmunka. Nem csillog annyira, mint az a sci-fi UC 2010-ből, viszont működik. Web’n’walk-kal, RoundTable-lel, alkalmazás-megosztással, webkamerával – interneten, QoS nélküli hálózaton. Nem kell hozzá speciális terem, különleges kamera, előzetes foglalás. Nem kell hozzá rang és kiváltság, hogy “bebocsáttassunk” a terembe. Az OCS a “mindenki” konferencia-szoftvere.

Szeretek a Microsoftnál dolgozni, mondtam már?

———————

(*) – Köszönöm, a körülményekhez képest jól vagyok. Szerdán levették a járógipszet, most a gyógytornázós periódus következik. A lakáson belül egészen jól elközlekedem, estére viszont jól jön, ha a mankó könnyít a műtött lábamon.